2013.03.06.

Már megint hol is kezdjem? Mert jegyzetelek ám, hogyha végre ideérek tudjam mit is akartam írni. Sajnos így is sok elveszik útközben pedig főzés közben vagy úton az ovi felé komplett, jó mondatokkal megírt sztorik jutnak eszembe de akkor nincs nálam semmi amire rögzíthetném. És fizikai akadályok is vannak, pl. egy két éves kezét szorongatva a másik kettőt szemmel tartva és terelőkutyaként irányítva (járda szélén állj meeeeg!) az írás nem kivitelezhető.
Aztán vannak a kényelmi tényezők. Akkor szeretek ideülni ha csönd van körülöttem, mondjuk mindenki alszik de addigra gyakran már én is inkább az alvást választom. Valamint az is van, hogy mostanában azt várom, hogy ez még lemegy és utána visszatér minden a régi kerékvágásba de azt a kerékvágást valahogy időtlen idők óta nem találjuk, mert mindig jön valami. Pedig most már nagyon szeretnék egy csendes délelőttöt Majával kettesben.

Múlt héten a mamám betegszabit vett ki, hétfőn és szerdán Maja is jött velünk fejlődni. Ezért valamivel több szervezést igényelt a program. Elbattyogtunk az oviba Ádámért, majd a fejlődős központba. Direkt korábban indultam, mert Majával lassabban haladunk és semmi kedvem nem volt megint fénysebességgel fölcipelni a lányt, hogy aztán a pulzusom órák múlva álljon vissza normál üzemmódba. A késés miatt sem aggódtam mert hetek óta az elvileg délben kezdődő óra negyed egy után kezdődik. Ugyanis az épületben működő oviból a csoportba tartozó gyerekeket csak akkor engedik el. Mi külsősök pedig délben ott várunk teljes létszámban.
Szóval úgy gondoltam ha öt percet késünk az sem lesz gond. Na de csoda történt és 12.08-kor amikor beestünk az ajtón a portás néni azzal fogadott, hogy a csoport már bement. Szinte percre pontosan ez történt szerdán is.
Amíg Ádám fejlődik Maja birtokba veszi a játszósarkot, engem leültet építő kockázni majd rögtön más tevékenység után néz és folyamatosan anázik. Van egy tábla amire rajzolni lehetne de pont olyan mintha valaki szappannal mosta volna le, így élvezeti értéke nincs. Cserébe van mellette jó nagy falfelület amin ha halványan is de látszik az írás. Viszont a falat nem szabad összefirkálni, ez minden alkalommal percekre leköt mindkettőnket. Frankó program, próbáljátok ki.
Mire Ádám végez én már csak azt várom, hogy kimehessek az épületből. Hétfőn szerencsém volt Maját délelőtt le tudtam tenni aludni így jól bírta a megpróbáltatást de szerdán ez nem sikerült és a lány rendesen kiborult az órák végére. Hazaszáguldottunk Maját bedugtam az ágyába, Ádám önként vállalta*, hogy vigyáz rá, én pedig elrobogtam az oviba Mikiért.

Kedden Ádám tanítónénijével találkoztam. Összeszedtem minden vizsgálati papírunkat, hetek óta írtam egy listát az egyéb hasfájásaimról és a tanárnő nyakába zúdítottam mint egy igazi helikopterszülő**. Azt kaptam amit vártam a gyerekem jó helyre kerül.

Csütörtökre köhögni kezdtek de aznap volt a kiszebáb égetés. Még nem volt nagy a baj, némi köptetővel elengedtem őket és ebéd után értük mentem.

Pénteken orvost látogattunk, Miki pont akkor volt a legrosszabbul, levegővétel helyett köhögött. Legalább a diagnózis is pontos lett valami köhögős nyavaját szedtünk össze megint. Péntek óta itthon vannak, bár vasárnap óta csak ritkán köhögnek és ezt leszámítva remekül érzik magukat, lógnak a csilláron, egymáson és az idegeimen. Holnap végre mehetnek oviba.
Assssszem most nem leszek bezzeganya (megint) de elmondani nem tudom mennnnnnyire elegem van abból, hogy folyamatosan egymást nyúzzák. Most nem sarkítok (pedig szoktam) kaptak tegnap előtt apa gyűjteményéből modellautókat Ádámnak folyamatosan az kell ami Mikinél van, koslat utána és vinnyog az autóért ha végre tíz perc szenvedés után sikerül őket rábeszélnem valamiféle alkura két perc múlva már újabb autó kell és kezdődik minden elölről. Ma reggel fél 7-kor a harmadik menet után megfenyegettem őket, ha még egyszer veszekednek kidobom az összes autót. Most találtak más veszekedni valót épp egy szatyor a vágy tárgya pedig vagy öt heverészik a földön. Igazából nem is lenne szabad itt ücsörögnöm de mivel remekül veszekednek nélkülem is kivontam magam a forgalomból. Ma szerencsére nem kell főznöm, viszont három gyerekkel mehetek fejlődni. Szóval most sztrájkolok.

* Nagyon szeret itthon lenni egyedül. Nem igazán vagyok nyugodt ilyenkor de végül is már hét éves és az elengedést, bizalmat is el kezdeni valahol. Ádám eddig megbízhatónak bizonyult.

** Igazából az a helikopter szülő aki az egyetemre és az első munkanapjára is elkíséri szeme fényét vagy épp a háta mögött állásinterjúra megy helyette, fizetés emelést sürget a főnökénél. Amerikába ez komoly jelenség, az egyetemek már külön szülői kurzusokat indítanak "hogyan engedjük el gyerekünket" témában szülői értekezletnek álcázva. Talán én azért itt még nem tartok és Ádám tényleg nem átlagos gyermek, ezt mindenképp szerettem volna előre jelezni. Úgy gondolom ez a mi esetünkben indokolt. Azt azért ígérem az egyetemre már nem fogom elkísérni és állásinterjúra se megyek helyette.

Most megyek megnézem mi maradt a gyerekszobából.