2013.02.24.

Egy átlagos vasárnap délelőtt Szeleburdiéknál

Miki háromnegyed 6-kor bújt mellém. Megpróbáltam nagyon meggyőzően előadni, hogy iszonyú korán van és még alszunk. Nem sikerült. Hatkor bekapcsoltam neki a tévét, szokás szerint nagyon lekötötte. Behordta a kedvenc rajzolós könyvét, tollakat majd békésen rámolt a polcon. Fél 7 után Ádám is jött Majával a sarkában. Mivel ilyenkor már pici esély sincs a békés heverészésre kitereltem őket reggelizni. Kenyér kenés közben Maja folyamatos anázásba kezd, néha megszakítja sajtért vagy tejért való követelőzéssel. Közben a fiúkat már tizedszer parancsolom vissza az asztalhoz és mondom el, hogy nincs dübörgés (mert ugrálva közlekedik), nincs ordítás (ha nem ugrál akkor a másikat nyúzza), korán reggel van. Szokás szerint egy kukkot sem értenek belőle, fingjuk nincs róla mi az a korán reggel. Gyereknevelős tanulmányaim szerint 10-12 éves korukig nem is lesz. Addig a gyerekeknek nincs idő fogalmuk csak a jelen létezik számukra.
Elkészül a reggeli, kiosztom a tejet, Maja a sajt elfogyasztása után folytatja az anázást, ez tíz perc után már igen embert próbáló tud lenni. Miki két falat és a tej után a nappali közepén ugrál:
- MENEK FOGATMOSNI!!! - én még az ágyakat próbálom rendberakni és szeretnék szellőztetni, hisz bent aludt egész éjjel a két kis oroszlán és cicalány.
- Miki ne ugrálj, ne ordíts (ez ma már 1528. figyelmeztetés és még csak 7 óra) mindjárt jövök.
Végre mindenki befejezte a reggelit, fogat mosott, becsuktam az ablakot mielőtt valaki kiugrott volna rajta. Elmennék fogat mosni én is amíg a fiúk felöltöznek. Persze, hogy megint egymást cibálják és vitatkoznak azon, hogy ki megy először a szekrényhez, ki megy ki először az ajtón, ki dobja magasabbra a pizsamáját. Sikerül átöltözni. Ádám DVD-vel jelenik meg, azt akarja nézni, ez tíz perc békét jelentene nekem ha a lejátszó is működne de valamiért nincs hangja így nem olyan érdekes. Miki még bepróbálkozik, másik lemezt akar nézni aztán kiegyezünk a tévében. Bevetem magam a konyhába, a mókusok a gyerekszobába. A következő fél óra azzal telt, hogy tíz másodpercenként váltva rohangáltak ki valami eszméletlenül fontos dologért, szerencsére csak minden ötödikhez kellettem én és Maja is viszonylag ritkán maradt kint, így a folyamatos ajtócsukás legalább nem okozott hisztit. A szoba unalmassá válásával átköltöztek az előszobába, a lakáskulcsot még időben sikerült visszaszereznem. Aztán az ebéd körüli tennivalók kezdtek sűrűsödni az előszobából űrrepülő kilövésének előkészületeit hallgatva csak reménykedtem, hogy a helység felismerhető marad. Az ebéd végre a tepsibe de a besamel mártás kevésnek bizonyult, gyorsan nekiálltam még egy adagnak, folytonos kevergetés mellett sűrűre főzzük résznél Maja jelent meg az ajtóban és egy hirtelen mozdulattal lerántotta a mosogatáshoz előáztatott tepsit. Igen, tudom nem oda kellett volna tenni de az összes feljebb és beljebb hely foglalt volt, ilyenkor a sütőbe szoktam rejteni dolgokat de azt az ebédnek kellett előmelegítenem, szóval onnan is kiszorult. A konyha padlója tele volt a szobából behurcolt játékokkal és a fiókból kiszórt konyhai eszközökkel. A lány száraz maradt de jobb ötlet híján bezártam a gyerekszobába a fiúkra ráparancsoltam, hogy csak fővesztés terhe mellett lehet megközelíteni a konyhát és Maját kiengedni a szobából és rohantam vissza a besamelhez. Egy örökkévalóságig tartott mire végre besűrűsödött. Gyorsan nyakon öntöttem vele a tepsiben várakozó ebédet, bedugtam a sütőbe nekiálltam az árvízvédelemnek. Aztán mentem Majáért a szobába aki a pelenkázón ácsorgott, szétszedte a bambuszrolót és kiszórta az összes pelust a földre. De nagyon örült nekem.
Fél óra viszonylagos nyugi után ebédet osztottam Maját elvittem aludni és azóta fiúk elvileg csöndben játszanak. Gyakorlatilag az első büntiben ücsörgésen már túl vannak. Szeretem a békés vasárnapokat.