Majának is tetszik csak arra kell figyelnem, hogy az apró darabokat ne érje el.
A fiúk tegnap így másztak ki a ruhásszekrényből (szó szerint értendő, mert valóban bent ücsörögtek).
Miki: Ádám pulcsijában és egy maaajd jó lesz naciban, még küzd a kantárralÁdám: Miki rövidnadrágjában, cipőkanállal kellett lefejtem róla
Ádám katona, pisztolya is van.
Miki is tud pisztolyt csinálni.Ma apa kérésére lekváros gombócot főztem, életemben először. A terv barátfüle volt, de mivel lényegében csak a formája más, nekivágtam a gombócnak. A lekvár becsomagolásánál kezdtem el megbánni, a kifőzésnél pedig már legszívesebben sírtam volna. Az eredmény: néhány gombócba maradt lekvár is. Apának megmondtam: úgy egye, hogy az életbe többet nem csinálok.
Délután a játszón a fiúk a bokorba játszottak, volt ajtó és konyha, főztek is. Mikor Mancika megérkezett a nagymamájával, Ádám a lényegre tért:
- Gyeje be a bokoba!
Apa holnaptól délutános, kert hiányában valószínűleg a játszón fogunk lakni. Én egyre jobban unom. Pontosabban az odajáró anyukákkal nem vagyok szívesen. Vannak antiszociális hajlamaim, alapvetően jól elvagyok a fiúkkal vagy élvezem, hogy épp egyik sem akar tőlem semmit, bámulok ki a fejemből, számolom a fűszálakat, bármit csak ne kelljen illemből társalognom. A játszótéri piknikezésről már sokszor nyafogtam, nem, nem és nem. Nem vagyok hajlandó semmiféle ehetőt a játszóra vinni. Azért megyünk ki, hogy szaladgáljanak, szírénázanak, dübörögjenek csupa olyat amit itthon nem lehet. Enni itthon is lehet. Igen, jószívűek, megkínálják a fiúkat de én ezt nem szeretem. Mindig elmondom a fiúknak, hogy csak egyet szabad elfogadni de alig betömte már áll sorba a következőért, utálom. Zavar, hogy a fiúk esznek de cserébe soha nem viszünk semmit. Márpedig nem fogunk ezután sem. Mert akkor még többet esznek, játék helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése