- Mi ez.
- Kis vakond.
- És mit csinál, alszik?
- Nem, meghalt. - nem értette, nem foglalkozott vele. Kicsit később visszatért a témára.
- Mikoj fog emenni a kishakond?
- Nem megy sehova, meghalt.
- Meghalt???? - szomorú arc - És mikoj fog fölébjedni?
- Már meghalt, nem fog fölébredni. - és ezt ment még vagy tizenötször aztán jött az új kérdés:
- Akkoj mi lesz hele? (vele - nem mond v betűt)
- Majd újra élni fog egy másik testben. (Ezer bocs nincs határozott elképzelésem mi jön a halál után, a megeszik a bogarak verzióval nem akartam sokkolni, az adott helyzetben úgy tűnt ez a magyarázat fogja megnyugtatni a gyereket.)
Hazafelé ismét keresni kezdte a vakondot, még mindig ugyanott feküdt, újra végig zongoráztuk a kérdéseket négyszer-ötször és jött megint a mi lesz vele.
- Jön a gondnok bácsi és eltemeti. - vágtam ki diadalmasan és reméltem, hogy mára vége a vakond sztorinak.
- Milyen dongok bácsi?
- Aki itt felügyel, lenyírja a füvet, összesöpör (összeszedi a döglött vakondokat - ezt nem mondtam ki) stb.
- És hoja iszi?
- Keres neki helyet. - végre a zebrához értünk és a lámpafigyelés nyomós okot adott a téma váltásra.
Bolt után megcéloztuk a játszót (torna óra). Miki ébredés óta folyamatosan biciklizni akart menni. Maja napok óta rá van pörögve Miki motorjára (és Ádám biciklijére is de azt még nem éri föl). Fontolgattam de nem mertem nekivágni kicipelni három gyereket, három járművet a játszóra. Most kihasználtam a csökkentett létszámot, előkotortam Miki régi motorját összeszedtem a gyerekeket és elindultunk. Miki levitte a kis motort az emeletről, nekem maradt Maja, a másik motor és homokozó cucc, valamint le akartam fényképezni az első motorozást, szóval még a gép is. Maja meglátta a motort és rögtön kapálózni kezdett utána a kezemből, már az ajtót is alig bírtam bezárni. Lent cseréltünk, Miki ráült a motorjára karomon Maja és a fényképezőgép a másik kezembe a kis motor és a homokozós szatyor. Félútig tök jól elvergődtünk, akkor egy nagy kutya ugatva nekirontott a kapunak Miki ijedtében nekiment a kocsifelállón parkoló autónak és felborult. A kutya még jobban ugatott a gyerek visított, Maja majd' kiugrott a kezemből ijedtében. Miki összeszedte magát és a motort, közben még jobban visított de sikerült tovább menni.
A játszón Maja végre megkapta a motort, nagyon örült bár nem igazán tudta mit is csináljon vele. Miki pedig simán kiszedte a feneke alól. Visszaszereztük. Próbáltam neki mutatni, hogy is működik a jármű de nem sikerült elkapni a ritmust, inkább elment csúszdázni. Nagyjából fél óra múlva Miki, aki alig tekert, haza akart menni. Maja épp remekül érezte magát az ebéd idő is messze volt még. Noszogattam a gyereket, hogy ha már a reggelt vinnyogással töltötte akkor most menjen tekerjen, mert délután nem jövünk. Még elnyöszögtünk így negyed órát, hazafelé pedig azzal állt elő, hogy ő nem akar tekerni hazáig. Az sem érdekelte, hogy én nem tudom hazahozni mert Maja és a motor van a kezemben. Leállította a motort a járda szélére, otthagyta. Végül cseréltünk, ő vitte Maja motorját. A kutyánál megint jól megijedt, tényleg ijesztő ahogy az a nagytestű kutya ugat a kaput döngetve. Magyarázhatom a gyereknek, hogy zárva van a kapu, a kutya házat őriz, blablabla Miki fél. És igazából én is.
Annnnnnyira örültem amikor végre hazaértünk!
Délután egy katonai kiállítást néztünk meg (történelem óra), néhány nyugdíjas katona hozta el az egyenruháit, kitüntetéseit, katonás emlékeit, fényképek, gránátok, és egy csomó számomra felismerhetetlen de nagyon érdekes cucc. Imádom az egyenruhákat és vonzanak a katonai dolgok. Klassz volt.
Maja szeret bújócskázni
Engem keresel?
Itt vagyok
Maja és a motor
Fölmászik a létrán
A létra és a csúszda között van egy vékony palló, ott fogni kell a kezét aztán lecsücsül ...
és csúszik, egyedül.
Volt hintázás is
Itt már hajtotta a motort de még gyakorolni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése