2012.05.17. Budapest 1.

Első és legfontosabb hírünk: átvonatoztuk a fél országot 3 gyerekkel és hiánytalanul hazahoztuk a csapatot. Asssszem ebből a szempontból már sikeresnek tekinthető az utazás. Azért voltak pillanatok amikor úgy éreztem legközelebb 18 év múlva utazom velük városon kívülre.
Most megpróbálom bővebben leírni, bár sok élmény zsúfolódott pár napba.

Hétfő

Apával reggel bedobtunk pár marék leszarom bogyót, összeszedtük az utoljára elpakolandó cuccokat felpakoltuk a gyerekeket és elhagytuk a bázist. Nagyon jó ritmusban értünk az állomásra alig elhelyezkedtünk (ez nálunk kb 10-15 perc) már indultunk is. Előrelátóan asztal mellé kértem a jegyet, készültem pár kis helyen játszható játékkal, szendvics helyett apró rágcsálni való sütit vittünk (tovább tart és többször gond nélkül előszedhető) és baromira bíztunk benne, hogy az út nagy részében élvezik az elsuhanó tájat. Az utóbbi egészen jól bejött láttunk állatokat, vártunk alagutat, néztük az állomásokat persze ezt nem főfoglakozásban csak úgy két egyéb tevékenység között. Mindössze az okozott problémát, hogy egyszerre vagy váltva kiabálva lelkendeztek:
-GÓLYA!
- HÓÓÓ A GÓLYA???
- TEHÉN!
-MÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!
Feltételeztem a vagon teljes utazó közönsége ennek annyira nem örül, így folyamatosan csitítgattuk a lelkes pihéseket. Az első két óra nagyjából hamar elment akkor kezdtem aggódni mert egyre jobban unták és pezsegtek, aztán Maja elaludt, Miki beült apa ölébe és nálunk beállt a világbéke. Már majdnem megérkeztünk, a pályaudvarra döcögött be a vonat amikor a másik ülés sorról egy néni lépett oda hozzám:
- Hogy ezek a gyerekek milyen jól viselték az utazást! Nagyon ügyesek voltak!
- Köszönöm! - hebegtem, remélem mert úgy meglepődtem, hogy lehet mégsem csúszott ki. A közeli ülésekről még két néni csatlakozott majd megbeszélték, hogy manapság milyen ritka a jól nevelt gyerek. Végül az egyik megkopogtatta a vállam:
- Ne haragudjon, hogy megkérdezem (úristenmostmijön -remegő térdek-), pedagógusnak tetszik lenni?
Itt nőttem hirtelen tíz centit.
Aztán Szeleburdi család felmálházott és megcélozta az első jegyvásárló helyet utána metróztunk és HÉV-eztünk majd a lépcsőházban Ádám közölte, hogy ő nem hajlandó liftezni így gyalog másztunk fel négy emeletet. Fönt visszanyeltem a tüdőm, lepakoltam Maját és a táskákat, aztán mikor már újra kaptam levegőt köszöntem.
A délután főleg Zoárd játékainak felfedezésével és a lakásban széthordásával telt, apa elvitte őket a játszóra és a Duna partra én elmentem ügyintézni. Marha büszke voltam magamra mert teljesen egyedül elmentem, miután telefonos segítséggel kijutottam a lépcsőházból (nem találtam meg az ajtónyitó gombot, csengő rárajzolva és nem mertem megnyomni na), simán odataláltam majd vissza. Oké előtte volt térkép és mindenféle segítség de a dicsőség jár mert a végrehajtásnál egyedül voltam. Az igaz, hogy meghagytam ha esetleg elvesznék annyira ne rohanjanak a keresésemre. :-D
Estére az öcsém pizzát sütött, a fiaim is lelkesen segítettek.
Az utazás és a hosszú nap szerencsére segített, mindenki hamar elaludt. Miki valamikor 2 és fél 3 között leesett az ágyról, bár szerencsére hamar utána nyúltam és egy mukk nélkül visszaaludt Maja mégis felébredt és 1,5 órát küzdött mire újra elaludt. Én közben hallgattam ahogy forgolódik mikor kidugta a fejét a fotelból (két összetolt fotelben aludt) nagyon lapítottam, had higgye, hogy alszom, utána a lábaival kalimpált. Mire elaludt kiment az álom a szememből, 5 körül tudtam volna elaludni de akkor nyakig kakisan felébredt a Királylány.