Múlt héten a gmail letiltotta a postafiókom és ezzel együtt a blogom is. A nyilvántartásuk szerint még nem múltam el 13 éves. Csak 6 éve használom a gmail fiókot (aktív használatról beszélek) ha 7 éves voltam az indításkor már akkor is elmúltam volna 13. Nekik ez nem volt elég. Be kellett küldenem a személyimről egy fényképet, vagy felajánlották, hogy 0,30 USD megfizetése után azonnal visszaállítanak mindent de adjam meg a bankkártyám adatait. Azt azért mégsem, maradt a fénykép. Az első kép a nem megfelelő fényviszonyok miatt (este fél 9) olvashatatlan lett, kerek három napjukba telt válaszolni, hogy ez így nem jó. Rögtön küldtünk másikat és pár óra múlva visszakaptam mindent.
Azért a köztes időben be voltam rezelve, hogy elveszik minden amit eddig összefirkálgattam. Nekem ezek fontosak. Igazán érdekelne, hogy mért pont most, mért pont engem tiltottak le. És ha történetesen még tényleg nem lennék 13 éves akkor nem lehetne emilem? Mért? Egy 10-12 éves nem levezhet? A gyerekeknek is van, csináltunk mindnek, igaz nem használjuk de azokat nem tiltották le. Próbáltam visszagondolni miket írtam mostanában de akárhogy törtem a fejem nem szerveztem terrortámadást Kacor Király ellen, sőt más ellen sem. Na jó arról valóban írtam, hogy meg akartam dobálni a Parlamentet kakis pelussal de azt is írtam, hogy az ötlet hamvaiban elhalt. Mindegy, elmúlt, talán egyszer lesz válasz is.
Múlt héten reform kaját főztem (az én konyhámban mindenképp reformnak számított): reteklevél leves.* Ez az amire minden egyéb esetben azt mondom egyék meg a nyulak. DE pont most volt az erkélybirtokunkon a retekültetvény szüretelése és a betakarítás eredménye két maréknyi levél lett. Sajnáltam kidobni, mégis csak a saját termésünk, szóval gondoltam egy életem egy halálom kipróbálom ezt a receptet. Minden szuperül alakult, pont olyan zöld lett mint vártam, kissé fűszagot árasztott forrás közben, aztán tálaláskor derült ki, hogy elsóztam. Menthetetlenül. Pedig megpróbáltam hígítani, újabb adag krumplit belerakni de továbbra is ehetetlen maradt. Són kívül semmilyen ízt nem éreztem, szóval értékelhető véleményt sem tudok formálni a levesről. Sajnos a WC-ben végezte.
*A receptet egy zárt blogban találtam ezért az ott megjelölt eredeti linket teszem közzé.
Jövő héttől itt a nyári szünet. Most épp bizakodó vagyok az előttünk álló hosszú nyárra gondolva. A fiúk egyre hosszabb ideig képesek együtt játszani, néha még Maját is bevonják (már amennyire hagyja magát). Valamelyik délelőtt legalább 1,5 órán keresztül játszottak nyivákolás nélkül amíg én ebédet főztem. Azt csak halkan teszem hozzá, hogy a gyerekszoba és az előszoba tartalma a földön és helyenként jól összekeverve, mert amikor úgy láttam, hogy vége az érdemi játéknak, megkértem őket és összepakoltak maguk után. Nagyjából minden a helyére a került ha nem is élére hajtva. Nem vagyok telhetetlen és a következő szétszedésig pont megfelel úgy is.
Miki elképesztő megállapításokat tett:
- Ha etünik a bicigim akoj nekem ne jesz bicigim. (ha eltűnik a biciklim akkor nekem nem lesz biciklim)
- Ha apa nyej akoj apa nyej. (ha apa nyer akkor apa nyer) - Együtt mentek a parkolóba biciklizni, Miki versenyezni akart és ez volt az előzetes esély latolgatás.
2012. május 30., szerda
2012. május 27., vasárnap
2012.05.27.
2012. május 25., péntek
2012.05.25./2.
Pénteken oltári buli volt az oviban. Nálunk az év eseménye a májusi kerti parti, gyerek nap alkalmából. Ilyenkor van légvár, lufifigura, arcfestés, süti hegyek, karneváli hangulat és gyerek ameddig a szem ellát. Na jó csak a kerítésig.
Kis mókus önszántából kipróbálta a kötélpályát, kétszer is ment és marhára élvezte. Az elsőnél kicsit nehezen engedte el a létrát, bevallom az utolsó pillanatig azt hittem, mégis lekéretőzik. Nagyon körbeugráltuk amikor az első csúszás után diadalmasan földet ért. Aztán meghallotta, hogy megérkezett a motoros rendőr és villám gyorsan haza akart menni. Valami rejtélyes okból fél a motoros rendőrtől. Próbáltam finoman kutatni az okát de nem mondott értékelhetőt, viszont a héten szinte minden reggel az ovi elé kanyarodva megkérdezte van-e motoros rendőr. A nemleges választól szemmel láthatóan megnyugodott. Pedig többször is elmondtam, hogy csak a rendezvény miatt jött és többet nem megy.
Múlt hétvégén apa dolgozott, szombaton délután összeszedtem 3 gyereket, 2 biciklit és elmentünk a messzebbi játszóra. Az a régebbi EU szabvány, fa játékokkal a homokozó körül betonnal ahol remekül lehet biciklizni. Egészen szuperül sikerült, az odáig eljutás is szépen simán ment, szót fogadtak, nem rohantak előre, a fiúk főleg tekertek, Maja gyalogolt kedvére.
A sikeren felbuzdulva elmentünk szerdán is, két bicikli és Maja lecipel az emeletről, eljutunk a játszóra, a fiúk tekernek, Maját leraktam a homokba elszaladtam becsukni a kapukat (5 kapu van 1 tokostul hiányzik évek óta, 3 sarkig nyitva) mire visszaértem Maja egy darab macskakakit majszolt. A gutaütést elnapoltam, próbáltam meggyőzni a fiúkat, hogy most azonnal haza kell mennünk, vérzett a szívem miattuk, két napja várták a biciklizést de nem hagyhattam ott őket amíg haza megyek Maját kivakarni a szarból. Szerintem érezték, hogy ez most a nagyonnál is komolyabb mert fejenként csak kétszer kérdezték meg, hogy "de miét?" és azt is már a játszóról kifelé tartva. Itthon fölszaladtam Majával és Miki biciklijével az emeletre, Maját bevágtam a kádba, visszarohantam Ádám biciklijéért, bicikliket kivágtam az erkélyre, a fiúkat elzavartam kezet mosni, Maját lefürdettem. Klassz volt.
Ezek után ma merészkedtem megint a játszóra, az odaúton Miki elütött a biciklijével, egyszer Ádámnak is nekiment. A csúszda alja tele volt vízzel és homokkal, alig bírtam távol tartani őket tőle. A homokozóba nem szabad biciklivel bemenni, Miki bent tekert és bele esett a legsárosabb lyukba, találtak egy tócsát amiben lemosták a bicikliket, Maja összeszedett mindent amit talált: csikkeket, karácsonyfadísznek látszó tárgy millió szilánkra törve heverészik a homokozóba, ő is szeretett volna tócsázni, biciklizni. Miki hintázni akart, jó gyorsan. Lengettem, közben Maját figyeltem mert ő továbbra sem hagyott fel a fenti tevékenységekkel. Miki pedig azt hitte egy kézzel is elég kapaszkodni elengedte a láncot és kipottyant. Mért is volt olyan borzalmasan életveszélyes a régi vas hinta? Emlékeim szerint abból nem lehetett csak úgy kipottyanni. Hazafelé csak szenvedett és nyivákolt a biciklijével az út nagy részében nekem kellett Majával a karomon magam után hurcolnom még a biciklit is. Pillanatnyilag utálok játszóterezni.
Ha még emlékeztek novemberben voltunk Ádámmal vizsgálaton. Erről készült egy részletes beszámoló ami főleg az ovinak fontos mert ez alapján fejlesztik a gyereket. Most májusban sikerült a mindössze két és fél oldalnyi szöveget elküldeniük. Már csak remélni merem, hogy az iskola előtti kontroll vizsgálatra még 18 éves kora előtt behívják.
Történelmi dolog történt Maja életében! Nagyjából egy hete vacsorára tejbegríz helyett szalámis kenyeret kap, mint a fiúk. Fölkockázom neki ő pedig szépen elcsipegeti, a végén pár korty tejet kap, a pohárból ivás területén még kihívásokkal küzdünk de nem adjuk fel. Már csak minden 5. kortyot borít a nyakába. Ezzel egy időben sokkal egyszerűbbé vált egyedül lezavarni az esti vacsi-fürdés programot.
A puszi adást is gyakorolja ha szerencsém van csak a nyitott száját szorítja az arcomnak ha nincs akkor képen nyal.
Érti a csücs szót, ilyenkor leteszi a popsiját. Apa ma a "Sétálunk, sétálunk ..." kezdetű örökzöldet énekelte neki. Maja körbe gyalogolt és a csücsre leült. Nem csak egyszer, mindig, kb 10 percig játszották.
Kis mókus önszántából kipróbálta a kötélpályát, kétszer is ment és marhára élvezte. Az elsőnél kicsit nehezen engedte el a létrát, bevallom az utolsó pillanatig azt hittem, mégis lekéretőzik. Nagyon körbeugráltuk amikor az első csúszás után diadalmasan földet ért. Aztán meghallotta, hogy megérkezett a motoros rendőr és villám gyorsan haza akart menni. Valami rejtélyes okból fél a motoros rendőrtől. Próbáltam finoman kutatni az okát de nem mondott értékelhetőt, viszont a héten szinte minden reggel az ovi elé kanyarodva megkérdezte van-e motoros rendőr. A nemleges választól szemmel láthatóan megnyugodott. Pedig többször is elmondtam, hogy csak a rendezvény miatt jött és többet nem megy.
Múlt hétvégén apa dolgozott, szombaton délután összeszedtem 3 gyereket, 2 biciklit és elmentünk a messzebbi játszóra. Az a régebbi EU szabvány, fa játékokkal a homokozó körül betonnal ahol remekül lehet biciklizni. Egészen szuperül sikerült, az odáig eljutás is szépen simán ment, szót fogadtak, nem rohantak előre, a fiúk főleg tekertek, Maja gyalogolt kedvére.
A sikeren felbuzdulva elmentünk szerdán is, két bicikli és Maja lecipel az emeletről, eljutunk a játszóra, a fiúk tekernek, Maját leraktam a homokba elszaladtam becsukni a kapukat (5 kapu van 1 tokostul hiányzik évek óta, 3 sarkig nyitva) mire visszaértem Maja egy darab macskakakit majszolt. A gutaütést elnapoltam, próbáltam meggyőzni a fiúkat, hogy most azonnal haza kell mennünk, vérzett a szívem miattuk, két napja várták a biciklizést de nem hagyhattam ott őket amíg haza megyek Maját kivakarni a szarból. Szerintem érezték, hogy ez most a nagyonnál is komolyabb mert fejenként csak kétszer kérdezték meg, hogy "de miét?" és azt is már a játszóról kifelé tartva. Itthon fölszaladtam Majával és Miki biciklijével az emeletre, Maját bevágtam a kádba, visszarohantam Ádám biciklijéért, bicikliket kivágtam az erkélyre, a fiúkat elzavartam kezet mosni, Maját lefürdettem. Klassz volt.
Ezek után ma merészkedtem megint a játszóra, az odaúton Miki elütött a biciklijével, egyszer Ádámnak is nekiment. A csúszda alja tele volt vízzel és homokkal, alig bírtam távol tartani őket tőle. A homokozóba nem szabad biciklivel bemenni, Miki bent tekert és bele esett a legsárosabb lyukba, találtak egy tócsát amiben lemosták a bicikliket, Maja összeszedett mindent amit talált: csikkeket, karácsonyfadísznek látszó tárgy millió szilánkra törve heverészik a homokozóba, ő is szeretett volna tócsázni, biciklizni. Miki hintázni akart, jó gyorsan. Lengettem, közben Maját figyeltem mert ő továbbra sem hagyott fel a fenti tevékenységekkel. Miki pedig azt hitte egy kézzel is elég kapaszkodni elengedte a láncot és kipottyant. Mért is volt olyan borzalmasan életveszélyes a régi vas hinta? Emlékeim szerint abból nem lehetett csak úgy kipottyanni. Hazafelé csak szenvedett és nyivákolt a biciklijével az út nagy részében nekem kellett Majával a karomon magam után hurcolnom még a biciklit is. Pillanatnyilag utálok játszóterezni.
Ha még emlékeztek novemberben voltunk Ádámmal vizsgálaton. Erről készült egy részletes beszámoló ami főleg az ovinak fontos mert ez alapján fejlesztik a gyereket. Most májusban sikerült a mindössze két és fél oldalnyi szöveget elküldeniük. Már csak remélni merem, hogy az iskola előtti kontroll vizsgálatra még 18 éves kora előtt behívják.
Történelmi dolog történt Maja életében! Nagyjából egy hete vacsorára tejbegríz helyett szalámis kenyeret kap, mint a fiúk. Fölkockázom neki ő pedig szépen elcsipegeti, a végén pár korty tejet kap, a pohárból ivás területén még kihívásokkal küzdünk de nem adjuk fel. Már csak minden 5. kortyot borít a nyakába. Ezzel egy időben sokkal egyszerűbbé vált egyedül lezavarni az esti vacsi-fürdés programot.
A puszi adást is gyakorolja ha szerencsém van csak a nyitott száját szorítja az arcomnak ha nincs akkor képen nyal.
Érti a csücs szót, ilyenkor leteszi a popsiját. Apa ma a "Sétálunk, sétálunk ..." kezdetű örökzöldet énekelte neki. Maja körbe gyalogolt és a csücsre leült. Nem csak egyszer, mindig, kb 10 percig játszották.
2012.05.25.
Rengeteg elmaradásom van megpróbálom értelmesen csokorba szedni.
Budapest utóhatásai
A táskám fenekén megtaláltam Aranyhajat Maja nagyon örült apró kedvencének majd pár óra múlva a fiúk aktív segítségével eltüntették a lakásban. Majd egyszer megint előkerül.
Volt egy érdekes beszélgetésünk, sajnos eredeti szöveggel nem tudom visszaadni. Miki nagy szenzációként bejelentette, hogy Zoárdnak "füfije" van. Helyeseltem, majd lelkesen leltározni kezdett kinek van még fütyije a családban a végén kiemelte, hogy Majának és nekem nincs fütyink. Megint helyeseltem és megbeszéltük (nemtomhányadszor), hogy a lányoknak nincs fütyijük. Ez számukra minden alkalommal ámulatba ejtő.
Mutattam egy képet a Közlekedési Múzeum elejéről (nem linkelek, tekerj lejjebb) egészen konkrétan a NOHAB mozdonyra gondolok. Azt írtam alá, hogy Kádár vonatát is egy ilyen húzta. Utánanéztem. NEM. A Kádár vonat egy egészen spéci szerelvény 2002-ig használták kormányzati célokra, akkor a mozdony vezetője nyugdíjba ment és úgy döntöttek már nincs szükség különleges személyek szállítására szolgáló vonatra.
Viszont találtam egy másik cikket a NOHAB mozdonyokról amiből megtudtam, hogy a fent említett példány 1999-ben kisiklott és javíthatatlan sérülései miatt került az épület oldalába.
Most pedig egy nem túl hízelgő észrevétel az IC-ről. Sok évvel ezelőtt amikor az Inter City járat indult az volt benne a nagyszerű, hogy 2 óra alatt tette meg az utat. Pécsen összeszedte a népet a Délibe lerakta. Az útjából mindenkit eltakarítottak, abszolút elsőséget élvezett. Mi 3 óra alatt tudtuk le a távot, megálltunk vagy 6 helyen sőt egyszer még ellenvonatot is vártunk! Így múlik el egy világ dicsősége. :-(
Gyerekszáj:
Ádám meglátta a kikötőben horgonyzó vitorlásokat:
- Pihennek a vesehajók! (versenyhajók)
Valamin versengtek, előkerült a ki született előbb sorrend, Ádám már tudja, Mikit annyira nem érdekli de a vitában ő akart nyerni:
- Ana igaz, ho csak a Zojád szüjetett meg? (Zoárd született meg)
A többieket pedig a gólya hozta. - jutott eszembe kapásból de szerencsére nem hallatszott ki.
Budapest utóhatásai
A táskám fenekén megtaláltam Aranyhajat Maja nagyon örült apró kedvencének majd pár óra múlva a fiúk aktív segítségével eltüntették a lakásban. Majd egyszer megint előkerül.
Volt egy érdekes beszélgetésünk, sajnos eredeti szöveggel nem tudom visszaadni. Miki nagy szenzációként bejelentette, hogy Zoárdnak "füfije" van. Helyeseltem, majd lelkesen leltározni kezdett kinek van még fütyije a családban a végén kiemelte, hogy Majának és nekem nincs fütyink. Megint helyeseltem és megbeszéltük (nemtomhányadszor), hogy a lányoknak nincs fütyijük. Ez számukra minden alkalommal ámulatba ejtő.
Mutattam egy képet a Közlekedési Múzeum elejéről (nem linkelek, tekerj lejjebb) egészen konkrétan a NOHAB mozdonyra gondolok. Azt írtam alá, hogy Kádár vonatát is egy ilyen húzta. Utánanéztem. NEM. A Kádár vonat egy egészen spéci szerelvény 2002-ig használták kormányzati célokra, akkor a mozdony vezetője nyugdíjba ment és úgy döntöttek már nincs szükség különleges személyek szállítására szolgáló vonatra.
Viszont találtam egy másik cikket a NOHAB mozdonyokról amiből megtudtam, hogy a fent említett példány 1999-ben kisiklott és javíthatatlan sérülései miatt került az épület oldalába.
Most pedig egy nem túl hízelgő észrevétel az IC-ről. Sok évvel ezelőtt amikor az Inter City járat indult az volt benne a nagyszerű, hogy 2 óra alatt tette meg az utat. Pécsen összeszedte a népet a Délibe lerakta. Az útjából mindenkit eltakarítottak, abszolút elsőséget élvezett. Mi 3 óra alatt tudtuk le a távot, megálltunk vagy 6 helyen sőt egyszer még ellenvonatot is vártunk! Így múlik el egy világ dicsősége. :-(
Gyerekszáj:
Ádám meglátta a kikötőben horgonyzó vitorlásokat:
- Pihennek a vesehajók! (versenyhajók)
Valamin versengtek, előkerült a ki született előbb sorrend, Ádám már tudja, Mikit annyira nem érdekli de a vitában ő akart nyerni:
- Ana igaz, ho csak a Zojád szüjetett meg? (Zoárd született meg)
A többieket pedig a gólya hozta. - jutott eszembe kapásból de szerencsére nem hallatszott ki.
2012. május 20., vasárnap
2012.05.20. Budapest 4.
Igen még mindig. Olyan sok dolog történt velünk pár nap alatt, hogy időbe telik a feldolgozás is.
Egy pakli magyar kártyát vittünk annak reményében, hogy elfoglalja a fiúkat a vonaton. Igazából minden úgy történt ahogy számítottam rá, Ádámmal akár egész úton játszhattunk volna de Miki az a sajtkukac akit emberfeletti teljesítmény ülős játékkal lefoglalni. A kártyának baromira örült, főleg, hogy ő is játszhat. A színre szín lényegét értette olyan apróságokon akadtunk el, hogy a fölös lapokat hova gyűjtse és, hogy a kísérőt a saját paklijából válassza. A piroskázásnál minden lapot be akart gyűjteni és mindig ő akart lapot lerakni, azt csak csöndben teszem, hozzá hogy alulra pakolt és felülről húzott (fordítva kellett volna). Namármost engem ezek nem zavarnak, még mindig nem vagyok maximalista (minden bizonnyal már nem is leszek) pont elég lenne ha a szabályok tömkelegéből legalább kivárná amíg sorra kerül. Ádám viszont nem ennyire toleráns, ő sértésnek veszi Miki lelkes igyekezetét. Azért kb 10 percig sikerült játékot imitálnunk, Miki akkor végleg elunta, Ádám rácsapott a teljes paklira és boldogan pakolászta egyedül a lapokat. Mikit megpróbáltam meseolvasással lefoglalni 2 percig teljes siker volt.
A hazafelé útra is asztal melletti helyett kértem de a kupék miatt ennek nem volt jelentősége, azon a pici asztalon akkor sem tudtunk volna játszani ha mi ülünk mellette.
Láttunk valódi pesti motoros rendőröket munka közben. És láttam egy Hummert. Jól van na eddig még csak tévébe láttam, élőben is hatalmas.
Egy pakli magyar kártyát vittünk annak reményében, hogy elfoglalja a fiúkat a vonaton. Igazából minden úgy történt ahogy számítottam rá, Ádámmal akár egész úton játszhattunk volna de Miki az a sajtkukac akit emberfeletti teljesítmény ülős játékkal lefoglalni. A kártyának baromira örült, főleg, hogy ő is játszhat. A színre szín lényegét értette olyan apróságokon akadtunk el, hogy a fölös lapokat hova gyűjtse és, hogy a kísérőt a saját paklijából válassza. A piroskázásnál minden lapot be akart gyűjteni és mindig ő akart lapot lerakni, azt csak csöndben teszem, hozzá hogy alulra pakolt és felülről húzott (fordítva kellett volna). Namármost engem ezek nem zavarnak, még mindig nem vagyok maximalista (minden bizonnyal már nem is leszek) pont elég lenne ha a szabályok tömkelegéből legalább kivárná amíg sorra kerül. Ádám viszont nem ennyire toleráns, ő sértésnek veszi Miki lelkes igyekezetét. Azért kb 10 percig sikerült játékot imitálnunk, Miki akkor végleg elunta, Ádám rácsapott a teljes paklira és boldogan pakolászta egyedül a lapokat. Mikit megpróbáltam meseolvasással lefoglalni 2 percig teljes siker volt.
A hazafelé útra is asztal melletti helyett kértem de a kupék miatt ennek nem volt jelentősége, azon a pici asztalon akkor sem tudtunk volna játszani ha mi ülünk mellette.
Láttunk valódi pesti motoros rendőröket munka közben. És láttam egy Hummert. Jól van na eddig még csak tévébe láttam, élőben is hatalmas.
2012. május 19., szombat
2012.05.19. Budapest 3.
Néhány szösszenet amit le kell írnom de nem tudtam beilleszteni a beszámolóba.
Budapest nagyon szép de büntetésnek venném ha ott kéne élnem. Nekem egyszerűen túl nagy, túl forgalmas, túl idegen. Egészen apró szeletét láttam a városnak de akárhogy forgattam a fejem sehol nem találtam csendes vagy legalább gyér forgalmú utcát. Autó mindenhol ameddig a szem ellát vagy halad vagy parkol. Találkoztunk rengeteg biciklissel is. Nem volt egyszerű a hátunk mögül nesztelenül előbukkanó kerékpáros elől elkapkodni a gyerekeket.
A nincs messze fogalma egészen másképp fest ott. Nálunk a nincs messze kb 10 perc kényelmes sétát jelent, ott 20 perc és akkor lógott a nyelvem úgy rohantam. Valahogy minden olyan baromi messze van. El akartam menni megdobálni a Parlamentet kakis pelussal, aztán a Margit hídról megláttam milyen marha messze van és letettem róla. Ennyi gyaloglást nem ér meg, jegyet főleg nem veszek miatta.
Meglepődve tapasztaltam, hogy kedves emberekkel találkoztam. A bolt előtt egy szemmel láthatóan segítségre szorulóhoz a biztonsági őr lépett oda és olyan kedvesen útbaigazította. A múzeumban is kedves volt a pénztáros néni mert bár kinéztük, hogy milyen jegy kell nekünk de mire odaértünk elfelejtettem. Már az épületnek is mód felett örültem, aztán ha már elvergődtünk idáig győzködtem Mikit a bemenésről ő épp semmit nem akart. Az igaz, hogy felhívta a figyelmünket a zárásra de tényleg roppant udvariasan tette. Az újságosnál vettem jegyet és kicsit elveszve éreztem magam mert hirtelen nem láttam, hogy jutok föl a megállóig. Megkérdeztem a nénit aki nagyon kedvesen segített. Hihetetlen az a sok aluljáró és lépcső. Az egyiknél épp fölöttünk csattogott a villamos, szerencsére a fiúknak tetszett. Picit féltem hangosnak, ijesztőnek találják és többet az életbe át nem rángatjuk őket pedig máshogy nem lehet közlekedni.
Ádám a harmadik napon induláskor volt hajlandó beszállni lefelé a liftbe és megállapította, hogy nagyon szuper dolog. Remélem emlékezni fog rá legközelebb is és akkor nem kell vele külön lépcsőzni.
A rohanás is egészen hihetetlen ebben a városban. A metró kb 3 percenként jár. Mentünk lefelé a mozgólépcsőn Maja a hasamon, Miki mellettem, fogom a kezét, előttem apa Ádámmal és a bőrönddel. Sikeresen elfoglaltuk a lépcsőt teljes szélességében. Hallom, mögöttem valaki csörtet lefelé. Nem mozdultam, sőt felkészültem ha megpróbál átfurakodni rajtunk bokán rúgom. Aztán vagy gondolat olvasó, esetleg belátta, hogy mi vagyunk többen mert a hátam mögött megállt és bár feszengve de kivárta a lépcső végéig.
Egyébként metrós mozgólépcsőtől már itthon elkezdtem rettegni. Utoljára három gyerekkel ezelőtti életemben jártam Pesten és a metrón de elég élesen belém vésődött, hogy milyen gyors, hosszú és meredek. Ráléptem és csak kapaszkodtam. Most pedig ugyanezt kell megtennem gyerekestül, csomagostul. Szerencsére sikerült, apró malőrként Miki megfogta a lépcső nem mozgó oldalát, szerencsére lefelé menet így csak a lépcsőkön feküdt el. Többet ezzel a mutatvánnyal nem próbálkozott.
Kipipáltunk néhány életemben először kezdetű dolgot is:
- először vonatoztunk családostul
- először aludtam a fővárosban, eddig mindig csak átutazóban jártam ott
- először utaztam villamoson
- először voltam a Margit-szigeten, nagyon remélem nem utoljára mert maradt ott még felfedezni valóm
- először voltunk múzeumban családostul
Maja új tudományával bűvölt el. Érti amit mondok és elég egyszer megkérnem megteszi. Na jó azért nem mindig és nem mindent de rajta vagyunk a dolgon. Elcsent egy pelust az asztalról megkértem és visszatette, nem ment be a fürdőszobába, pedig el tudjátok képzelni az micsoda kísértés! Ha megkérem hátrébb lép, hogy az ajtót ki lehessen tőle nyitni.Tárgyakat elvisz és átad. Hihetetlen! Remélem ezt a szokását megtartja és nem felejti el mint a fiúk.
Budapest nagyon szép de büntetésnek venném ha ott kéne élnem. Nekem egyszerűen túl nagy, túl forgalmas, túl idegen. Egészen apró szeletét láttam a városnak de akárhogy forgattam a fejem sehol nem találtam csendes vagy legalább gyér forgalmú utcát. Autó mindenhol ameddig a szem ellát vagy halad vagy parkol. Találkoztunk rengeteg biciklissel is. Nem volt egyszerű a hátunk mögül nesztelenül előbukkanó kerékpáros elől elkapkodni a gyerekeket.
A nincs messze fogalma egészen másképp fest ott. Nálunk a nincs messze kb 10 perc kényelmes sétát jelent, ott 20 perc és akkor lógott a nyelvem úgy rohantam. Valahogy minden olyan baromi messze van. El akartam menni megdobálni a Parlamentet kakis pelussal, aztán a Margit hídról megláttam milyen marha messze van és letettem róla. Ennyi gyaloglást nem ér meg, jegyet főleg nem veszek miatta.
Meglepődve tapasztaltam, hogy kedves emberekkel találkoztam. A bolt előtt egy szemmel láthatóan segítségre szorulóhoz a biztonsági őr lépett oda és olyan kedvesen útbaigazította. A múzeumban is kedves volt a pénztáros néni mert bár kinéztük, hogy milyen jegy kell nekünk de mire odaértünk elfelejtettem. Már az épületnek is mód felett örültem, aztán ha már elvergődtünk idáig győzködtem Mikit a bemenésről ő épp semmit nem akart. Az igaz, hogy felhívta a figyelmünket a zárásra de tényleg roppant udvariasan tette. Az újságosnál vettem jegyet és kicsit elveszve éreztem magam mert hirtelen nem láttam, hogy jutok föl a megállóig. Megkérdeztem a nénit aki nagyon kedvesen segített. Hihetetlen az a sok aluljáró és lépcső. Az egyiknél épp fölöttünk csattogott a villamos, szerencsére a fiúknak tetszett. Picit féltem hangosnak, ijesztőnek találják és többet az életbe át nem rángatjuk őket pedig máshogy nem lehet közlekedni.
Ádám a harmadik napon induláskor volt hajlandó beszállni lefelé a liftbe és megállapította, hogy nagyon szuper dolog. Remélem emlékezni fog rá legközelebb is és akkor nem kell vele külön lépcsőzni.
A rohanás is egészen hihetetlen ebben a városban. A metró kb 3 percenként jár. Mentünk lefelé a mozgólépcsőn Maja a hasamon, Miki mellettem, fogom a kezét, előttem apa Ádámmal és a bőrönddel. Sikeresen elfoglaltuk a lépcsőt teljes szélességében. Hallom, mögöttem valaki csörtet lefelé. Nem mozdultam, sőt felkészültem ha megpróbál átfurakodni rajtunk bokán rúgom. Aztán vagy gondolat olvasó, esetleg belátta, hogy mi vagyunk többen mert a hátam mögött megállt és bár feszengve de kivárta a lépcső végéig.
Egyébként metrós mozgólépcsőtől már itthon elkezdtem rettegni. Utoljára három gyerekkel ezelőtti életemben jártam Pesten és a metrón de elég élesen belém vésődött, hogy milyen gyors, hosszú és meredek. Ráléptem és csak kapaszkodtam. Most pedig ugyanezt kell megtennem gyerekestül, csomagostul. Szerencsére sikerült, apró malőrként Miki megfogta a lépcső nem mozgó oldalát, szerencsére lefelé menet így csak a lépcsőkön feküdt el. Többet ezzel a mutatvánnyal nem próbálkozott.
Kipipáltunk néhány életemben először kezdetű dolgot is:
- először vonatoztunk családostul
- először aludtam a fővárosban, eddig mindig csak átutazóban jártam ott
- először utaztam villamoson
- először voltam a Margit-szigeten, nagyon remélem nem utoljára mert maradt ott még felfedezni valóm
- először voltunk múzeumban családostul
Maja új tudományával bűvölt el. Érti amit mondok és elég egyszer megkérnem megteszi. Na jó azért nem mindig és nem mindent de rajta vagyunk a dolgon. Elcsent egy pelust az asztalról megkértem és visszatette, nem ment be a fürdőszobába, pedig el tudjátok képzelni az micsoda kísértés! Ha megkérem hátrébb lép, hogy az ajtót ki lehessen tőle nyitni.Tárgyakat elvisz és átad. Hihetetlen! Remélem ezt a szokását megtartja és nem felejti el mint a fiúk.
2012.05.19. Budapest képek
A kirándulás képekben is:
Mindenki kedvenc zongorája, zenél, villog és a figurák forognak.
Néha Zoárdot is hagyták vele játszani
Királylány
Zoárd baba
Játszóterezésnek álcázott gyerekmunka
A fiúk a hajó és a Duna
Megint gyerekmunka pedig bátyus azt mondta ő csinálta a pizzát
Hihető, hogy egyedül mászott bele?
Úton a Margit-sziget felé
Gólyák
Páva, sajnos csak a segge mert nem volt hajlandó megfordulni
Mókus
Szabó család a Margit-szigeten
A platánfa
Érzékelhető milyen hatalmas?
Nagyon hatalmas! 635 cm a körmérete
Ez egy kút
Közlekedési múzeum
Emlékeim szerint Kádár elvtársnak ilyen mozdony húzta a vonatát. Lehet rosszul emlékszem majd utána nézek.
Ez egy valódi vagon, valaha az országot járta
Hatalmas hajó és ez csak egy makett
Az új szerelem, most vonatot szeretnének szülinapjukra a szivárvány minden színében.
Nem csak régi dolgok voltak
Postás autó több is volt
Szabó Miklós kapitány személyesen
Maja művelődik
Az ilyesmit nem lehet elég korán kezdeni
Viszlát Budapest, máskor is jövünk
"Ülünk a vonaton ..."
Miki elpilledt
Mindenki kedvenc zongorája, zenél, villog és a figurák forognak.
Néha Zoárdot is hagyták vele játszani
Királylány
Zoárd baba
Játszóterezésnek álcázott gyerekmunka
A fiúk a hajó és a Duna
Megint gyerekmunka pedig bátyus azt mondta ő csinálta a pizzát
Hihető, hogy egyedül mászott bele?
Úton a Margit-sziget felé
Gólyák
Páva, sajnos csak a segge mert nem volt hajlandó megfordulni
Mókus
Szabó család a Margit-szigeten
A platánfa
Érzékelhető milyen hatalmas?
Nagyon hatalmas! 635 cm a körmérete
Ez egy kút
Közlekedési múzeum
Emlékeim szerint Kádár elvtársnak ilyen mozdony húzta a vonatát. Lehet rosszul emlékszem majd utána nézek.
Ez egy valódi vagon, valaha az országot járta
Hatalmas hajó és ez csak egy makett
Az új szerelem, most vonatot szeretnének szülinapjukra a szivárvány minden színében.
Nem csak régi dolgok voltak
Postás autó több is volt
Szabó Miklós kapitány személyesen
Maja művelődik
Az ilyesmit nem lehet elég korán kezdeni
Viszlát Budapest, máskor is jövünk
"Ülünk a vonaton ..."
Miki elpilledt
2012.05.19. Budapest 2.
Kedd
Délelőtt a Margit-szigetre mentünk csapatostul. Nekem ez a program tetszett a legjobban! Egy darabig közvetlen a víz mellett sétáltunk akadályozva a futókat és küzdve a víz felől érkező dermesztő hideggel. Ezt hamar eluntam és alkalmasnak tűnő helyen elkanyarodtunk a sziget belseje felé. Ott kezdődött csak az igazi kirándulás! Találtunk egy vadas parkot, sajnos nem volt nyitva de kerítésen keresztül is nagyon érdekes volt. Láttunk hatalmas ragadozó madarakat, kacsákat, récéket, tyúkokat és még pávát is. A két utóbbi érdekes volt egy "vadas" parkban de nem akadtunk fönn apróságokon. És az is eszembe jutott, hogy ők tulajdonképpen a ragadozók költséghatékony takarmányozása miatt vannak jelen. Néhány gólya is gyalogolt a gyepen, őket megint én vettem észre először. A gólya a kedvenc állatom.
Bóklászás közben elhaladunk a víztorony mellett, láttunk egy elképesztően, hatalmas platán fát és a kolostor romjait is megtekintettük. Sajnos mire a játszóteret elértük a kicsik elunták a programot az idő is elszaladt.
Délutánra a Közlekedési múzeum volt beütemezve mint kultúrprogram ha már egy valódi világvárosba vagyunk akkor művelődjenek kicsit az emberpalánták. A villamosozás tetszett nekik, élmény volt minden tekintetben, csörgött, zörgött, csattogott és egy-két mozgássérült csigát lehagyott. A keskeny, meredek lépcsőn pedig fogalmam sincs hogy lehet fölvarázsolni egy babakocsit. Pedig lehet, egy bátor vállalkozó pont a szemem előtt "pattant" föl babakocsival. Nem szerettem bele a sárga járműbe. A múzeum megtalálása előtt raftingoltunk kicsit a környező utcákba és a végkifejlet tekintetében nem tévedtünk el végzetesen de ott és akkor, hasamra kötözött Majával, aki egyre jobban húzta a vállam, magam után hurcolt Mikivel aki egyre hangosabban nem akart felülni semmire, és egyre többször haza akart menni, majd Ádám is csatlakozott a kórushoz, szóval voltak pillanatok amikor úgy éreztem, ha következő utca sem lesz az akkor felülök az első járműre és hazamegyek.
A múzeum végül is jobban sikerült mint vártam. Valamikor fél 4 után csekkoltunk be a pénztáros néni roppant kedvesen és udvariasan tájékoztatott, hogy 5-kor zárnak (vagyis siessünk). Ádám lendületből fölkapta a Titanic mentőcsónakjának evezőlapátját amiért a teremőr néni majdnem megkövezett. A vonatoknak és a hajóknak volt a legnagyobb sikere. Volt egy működő terepasztal is Mikit teljesen elbűvölte a körbe-körbe haladó kis vonat. Majdnem mindent sikerült megnézni nyafogás és nyüglődés nélkül. Tényleg tetszett nekik. Pedig arra számítottam, hogy 20 perc alatt körbefutják, nagyjából egy órát voltunk bent. Azért a múzeum látogatás nem lesz a kedvenc programom. Nem félreérteni, én imádok múzeumba járni, mindenféle múzeumba de szeretek olvasni, alaposan megnézni mindent, ez pedig két pattogó gyerek mellett akik két irányból mutogatnak: "Ana nédd!" lehetetlen. Titanic kiállítás volt de azt sem sikerült elolvasnom, hogy a kiállított porcelánok tényleg az óceán mélyéről felhozott darabok, vagy csak másolatok. Láttunk egy csomó szépséges hintót, autót, volt valódi restaurált gőzmozdony, régi vagon volt rengeteg makett, még Legot is találtunk az egyik vitrinben. Tényleg klassz volt, egyszer talán majd olvasgatni is eljutok.
A második éjszakánk kicsit jobb volt, Miki keresztbe feküdt az ágyon és a lapockáim közé nyomta a fejét, Maja megfázott a szigeten éjszaka óránként felébredt és levegőért küzdött, Miki folyamatosan lefelé tolt az ágyról negyed 5-kor nekem már csak 20 centi maradt. Maja szétrúgta a fotelágyát, latolgattam mi kockázatosabb, várni, hogy talán nem esik be a lyukba vagy összetolni és ezzel esetlegesen felébresztem. Összetoltam és nem ébredt fel, fél óra múlva újra szétrúgta, én megint összetoltam és még mindig nem ébredt fel. Mindenki aludt 6-ig. Ádám tovább is de őt átszállítottuk a nappaliból a hálóba mielőtt Maja a nyakára ült volna. Nagyon zokon vette a költöztetést ébredés után.
Szerda
A nap csendesen telt én főleg egy fotelben fetrengtem ölemben nyüglődős Majával vagy valamelyik fiúval aki előbb odaért. Délelőtt apa még levitte kicsit a pihéseket a játszóra közben visítós Majával a sarkamban megpróbáltam összepakolni a bőröndöt. Délután felpakoltuk a fészekaljat és elhagytuk a megszállt területet. Ismét HÉV, metró és vonat. Hazafelé prágai illetőségű vagonokkal indult a vonatunk. Mikor felszálltunk és megláttam a kupékat megörültem, hogy a hangoskodó gyerekeimtől nyugodtan tud utazni a vagon többi utasa, aztán örömöm hamar elillant amikor a kupénkba egy bácsi ücsörgött, majd Kelenföldnél még egy utas csatlakozott. A hazafelé út szinte végtelennek tűnt. Maja és Miki elaludtak de Ádám egyre türelmetlenebbül követelte a kiflijét. A kifli magasan fönt a csomagtartón, Miki az ölemben, Maja apa ölében. Végül apa átadta nekem Maját aki sajnos felébredt és nem is aludt vissza, a zacskóból előkerülő kifli azonban kárpótolta. A gond akkor kezdődött amikor a kifli már nem volt érdekes, nyüglődős Maja elfoglalása emberfeletti feladattá nőtt. Ádám párszor bepróbálkozott, hogy ő kártyázni szeretne de mi az ajtó mellett ültünk, Miki még mindig az ölemben durmolt tehát a kártyázás lehetetlen vállalkozás volt. Miki érkezés előtt egy órával ébredt még egy darabig csöndben gubbasztott az ölemben de aztán teljes lelkesedéssel vette tudomásul, hogy még mindig utazunk a buli még mindig tart. Itt apával már váltva vittük a folyosóra sétálni Maját aki baromi boldog lett volna ha hagyjuk a padlón egyedül szandilehúzóst játszani. Nem hagytuk. Néha hajlandó volt ücsörögni az ölemben, apa akkor a fiúkat vitte ki a folyosóra nézelődni. Utastársainkat egyre jobban sajnáltam a folyamatos mászkálásért de ennél többre nem futotta erőmből. A bácsi aludt vagy csak szeretett volna ezt számomra nem derült ki a csaj mellettem egész úton a laptopján pötyögött, szóval csöndben tűrtek. Ők nem dicsérgettek leszálláskor. Szentlőrinc után mikor végre feltűntek az ismerős házak már nagyon boldog voltam. Imádok hazaérni, mindig, akárhonnan érkezünk és akármilyen jól éreztük is magunk, akkor is imádok hazaérni. Mire a lakásba értünk már nem volt senkinek semmi nyűgje. Vacsora előtt még kipakolni is volt időnk, az itthoni leltár szerint hazahoztunk mindent kivéve a meglepetés tojások tartalmát: ott maradt Maja Aranyhaj figurája, pedig apa kezébe nyomtam, hogy rakja el, szóval még esélyes, hogy egyszer csak előkerül, és nyomtalanul eltűnt egy Fancesco Verdasco versenyautó is. Mivel nem tudjuk melyiké undok módon a meglévő darabot elrejtettük. Szerencsére még egyik sem kereste.
Az utazás egyetlen mókás pillanata amikor a mellettem ülő kolléganő kardigánja egy fékezés után a fejemre esett. Én boldog tudatlanságban ücsörögtem az egyik gyerekkel az ölemben és egyszer csak megtámadott a kardigán. Hirtelen beugrott a kép, hogy nézhetek ki szemből fejemen a ruhadarabbal és kitört belőlem a röhögés. De annyira rázott, hogy levenni se tudtam a fejemről mert kapaszkodtam a gyerekbe nehogy lepottyanjon amíg én röhögök. Apa vette észre, hogy valami nem stimmel velem, megszabadított a támadómtól majd méregetni kezdte az ismeretlen darabot. A röhögés még mindig rázott így nem tudtam neki segíteni, végül a nagy zavarra kolléganő kivette a fejét a laptopból és kicsit szabódva majd már ő is röhögve visszatette a kóbor fölsőt. Nekem további percekbe telt amíg érthető szavakat tudtam formálni, valamint az utazás hátralevő részében újra és újra eszembe jutott az eset ilyenkor gyorsan Miki válla mögé bújtam fuldokolni..
Összességében jól éreztük magunkat, jól sikerült az utazás, a gyerekek jól érezték magukat, Budapest túlélte a Szabó család megszállását, a vonatot nem dúlták fel, nem rohangáltak örült módjára a széksorok között ez tőlük igazán emberfeletti teljesítmény. Jól meg is dicsértük őket.
Másnap az oviba összekészítettem nekik a vonatjegyet, villamos és metró jegyet a múzeumi fotó engedélyt, hogy el tudják vinni megmutatni, hol is jártak mit láttak.
Délelőtt a Margit-szigetre mentünk csapatostul. Nekem ez a program tetszett a legjobban! Egy darabig közvetlen a víz mellett sétáltunk akadályozva a futókat és küzdve a víz felől érkező dermesztő hideggel. Ezt hamar eluntam és alkalmasnak tűnő helyen elkanyarodtunk a sziget belseje felé. Ott kezdődött csak az igazi kirándulás! Találtunk egy vadas parkot, sajnos nem volt nyitva de kerítésen keresztül is nagyon érdekes volt. Láttunk hatalmas ragadozó madarakat, kacsákat, récéket, tyúkokat és még pávát is. A két utóbbi érdekes volt egy "vadas" parkban de nem akadtunk fönn apróságokon. És az is eszembe jutott, hogy ők tulajdonképpen a ragadozók költséghatékony takarmányozása miatt vannak jelen. Néhány gólya is gyalogolt a gyepen, őket megint én vettem észre először. A gólya a kedvenc állatom.
Bóklászás közben elhaladunk a víztorony mellett, láttunk egy elképesztően, hatalmas platán fát és a kolostor romjait is megtekintettük. Sajnos mire a játszóteret elértük a kicsik elunták a programot az idő is elszaladt.
Délutánra a Közlekedési múzeum volt beütemezve mint kultúrprogram ha már egy valódi világvárosba vagyunk akkor művelődjenek kicsit az emberpalánták. A villamosozás tetszett nekik, élmény volt minden tekintetben, csörgött, zörgött, csattogott és egy-két mozgássérült csigát lehagyott. A keskeny, meredek lépcsőn pedig fogalmam sincs hogy lehet fölvarázsolni egy babakocsit. Pedig lehet, egy bátor vállalkozó pont a szemem előtt "pattant" föl babakocsival. Nem szerettem bele a sárga járműbe. A múzeum megtalálása előtt raftingoltunk kicsit a környező utcákba és a végkifejlet tekintetében nem tévedtünk el végzetesen de ott és akkor, hasamra kötözött Majával, aki egyre jobban húzta a vállam, magam után hurcolt Mikivel aki egyre hangosabban nem akart felülni semmire, és egyre többször haza akart menni, majd Ádám is csatlakozott a kórushoz, szóval voltak pillanatok amikor úgy éreztem, ha következő utca sem lesz az akkor felülök az első járműre és hazamegyek.
A múzeum végül is jobban sikerült mint vártam. Valamikor fél 4 után csekkoltunk be a pénztáros néni roppant kedvesen és udvariasan tájékoztatott, hogy 5-kor zárnak (vagyis siessünk). Ádám lendületből fölkapta a Titanic mentőcsónakjának evezőlapátját amiért a teremőr néni majdnem megkövezett. A vonatoknak és a hajóknak volt a legnagyobb sikere. Volt egy működő terepasztal is Mikit teljesen elbűvölte a körbe-körbe haladó kis vonat. Majdnem mindent sikerült megnézni nyafogás és nyüglődés nélkül. Tényleg tetszett nekik. Pedig arra számítottam, hogy 20 perc alatt körbefutják, nagyjából egy órát voltunk bent. Azért a múzeum látogatás nem lesz a kedvenc programom. Nem félreérteni, én imádok múzeumba járni, mindenféle múzeumba de szeretek olvasni, alaposan megnézni mindent, ez pedig két pattogó gyerek mellett akik két irányból mutogatnak: "Ana nédd!" lehetetlen. Titanic kiállítás volt de azt sem sikerült elolvasnom, hogy a kiállított porcelánok tényleg az óceán mélyéről felhozott darabok, vagy csak másolatok. Láttunk egy csomó szépséges hintót, autót, volt valódi restaurált gőzmozdony, régi vagon volt rengeteg makett, még Legot is találtunk az egyik vitrinben. Tényleg klassz volt, egyszer talán majd olvasgatni is eljutok.
A második éjszakánk kicsit jobb volt, Miki keresztbe feküdt az ágyon és a lapockáim közé nyomta a fejét, Maja megfázott a szigeten éjszaka óránként felébredt és levegőért küzdött, Miki folyamatosan lefelé tolt az ágyról negyed 5-kor nekem már csak 20 centi maradt. Maja szétrúgta a fotelágyát, latolgattam mi kockázatosabb, várni, hogy talán nem esik be a lyukba vagy összetolni és ezzel esetlegesen felébresztem. Összetoltam és nem ébredt fel, fél óra múlva újra szétrúgta, én megint összetoltam és még mindig nem ébredt fel. Mindenki aludt 6-ig. Ádám tovább is de őt átszállítottuk a nappaliból a hálóba mielőtt Maja a nyakára ült volna. Nagyon zokon vette a költöztetést ébredés után.
Szerda
A nap csendesen telt én főleg egy fotelben fetrengtem ölemben nyüglődős Majával vagy valamelyik fiúval aki előbb odaért. Délelőtt apa még levitte kicsit a pihéseket a játszóra közben visítós Majával a sarkamban megpróbáltam összepakolni a bőröndöt. Délután felpakoltuk a fészekaljat és elhagytuk a megszállt területet. Ismét HÉV, metró és vonat. Hazafelé prágai illetőségű vagonokkal indult a vonatunk. Mikor felszálltunk és megláttam a kupékat megörültem, hogy a hangoskodó gyerekeimtől nyugodtan tud utazni a vagon többi utasa, aztán örömöm hamar elillant amikor a kupénkba egy bácsi ücsörgött, majd Kelenföldnél még egy utas csatlakozott. A hazafelé út szinte végtelennek tűnt. Maja és Miki elaludtak de Ádám egyre türelmetlenebbül követelte a kiflijét. A kifli magasan fönt a csomagtartón, Miki az ölemben, Maja apa ölében. Végül apa átadta nekem Maját aki sajnos felébredt és nem is aludt vissza, a zacskóból előkerülő kifli azonban kárpótolta. A gond akkor kezdődött amikor a kifli már nem volt érdekes, nyüglődős Maja elfoglalása emberfeletti feladattá nőtt. Ádám párszor bepróbálkozott, hogy ő kártyázni szeretne de mi az ajtó mellett ültünk, Miki még mindig az ölemben durmolt tehát a kártyázás lehetetlen vállalkozás volt. Miki érkezés előtt egy órával ébredt még egy darabig csöndben gubbasztott az ölemben de aztán teljes lelkesedéssel vette tudomásul, hogy még mindig utazunk a buli még mindig tart. Itt apával már váltva vittük a folyosóra sétálni Maját aki baromi boldog lett volna ha hagyjuk a padlón egyedül szandilehúzóst játszani. Nem hagytuk. Néha hajlandó volt ücsörögni az ölemben, apa akkor a fiúkat vitte ki a folyosóra nézelődni. Utastársainkat egyre jobban sajnáltam a folyamatos mászkálásért de ennél többre nem futotta erőmből. A bácsi aludt vagy csak szeretett volna ezt számomra nem derült ki a csaj mellettem egész úton a laptopján pötyögött, szóval csöndben tűrtek. Ők nem dicsérgettek leszálláskor. Szentlőrinc után mikor végre feltűntek az ismerős házak már nagyon boldog voltam. Imádok hazaérni, mindig, akárhonnan érkezünk és akármilyen jól éreztük is magunk, akkor is imádok hazaérni. Mire a lakásba értünk már nem volt senkinek semmi nyűgje. Vacsora előtt még kipakolni is volt időnk, az itthoni leltár szerint hazahoztunk mindent kivéve a meglepetés tojások tartalmát: ott maradt Maja Aranyhaj figurája, pedig apa kezébe nyomtam, hogy rakja el, szóval még esélyes, hogy egyszer csak előkerül, és nyomtalanul eltűnt egy Fancesco Verdasco versenyautó is. Mivel nem tudjuk melyiké undok módon a meglévő darabot elrejtettük. Szerencsére még egyik sem kereste.
Az utazás egyetlen mókás pillanata amikor a mellettem ülő kolléganő kardigánja egy fékezés után a fejemre esett. Én boldog tudatlanságban ücsörögtem az egyik gyerekkel az ölemben és egyszer csak megtámadott a kardigán. Hirtelen beugrott a kép, hogy nézhetek ki szemből fejemen a ruhadarabbal és kitört belőlem a röhögés. De annyira rázott, hogy levenni se tudtam a fejemről mert kapaszkodtam a gyerekbe nehogy lepottyanjon amíg én röhögök. Apa vette észre, hogy valami nem stimmel velem, megszabadított a támadómtól majd méregetni kezdte az ismeretlen darabot. A röhögés még mindig rázott így nem tudtam neki segíteni, végül a nagy zavarra kolléganő kivette a fejét a laptopból és kicsit szabódva majd már ő is röhögve visszatette a kóbor fölsőt. Nekem további percekbe telt amíg érthető szavakat tudtam formálni, valamint az utazás hátralevő részében újra és újra eszembe jutott az eset ilyenkor gyorsan Miki válla mögé bújtam fuldokolni..
Összességében jól éreztük magunkat, jól sikerült az utazás, a gyerekek jól érezték magukat, Budapest túlélte a Szabó család megszállását, a vonatot nem dúlták fel, nem rohangáltak örült módjára a széksorok között ez tőlük igazán emberfeletti teljesítmény. Jól meg is dicsértük őket.
Másnap az oviba összekészítettem nekik a vonatjegyet, villamos és metró jegyet a múzeumi fotó engedélyt, hogy el tudják vinni megmutatni, hol is jártak mit láttak.
2012. május 17., csütörtök
2012.05.17. Budapest 1.
Első és legfontosabb hírünk: átvonatoztuk a fél országot 3 gyerekkel és hiánytalanul hazahoztuk a csapatot. Asssszem ebből a szempontból már sikeresnek tekinthető az utazás. Azért voltak pillanatok amikor úgy éreztem legközelebb 18 év múlva utazom velük városon kívülre.
Most megpróbálom bővebben leírni, bár sok élmény zsúfolódott pár napba.
Hétfő
Apával reggel bedobtunk pár marék leszarom bogyót, összeszedtük az utoljára elpakolandó cuccokat felpakoltuk a gyerekeket és elhagytuk a bázist. Nagyon jó ritmusban értünk az állomásra alig elhelyezkedtünk (ez nálunk kb 10-15 perc) már indultunk is. Előrelátóan asztal mellé kértem a jegyet, készültem pár kis helyen játszható játékkal, szendvics helyett apró rágcsálni való sütit vittünk (tovább tart és többször gond nélkül előszedhető) és baromira bíztunk benne, hogy az út nagy részében élvezik az elsuhanó tájat. Az utóbbi egészen jól bejött láttunk állatokat, vártunk alagutat, néztük az állomásokat persze ezt nem főfoglakozásban csak úgy két egyéb tevékenység között. Mindössze az okozott problémát, hogy egyszerre vagy váltva kiabálva lelkendeztek:
-GÓLYA!
- HÓÓÓ A GÓLYA???
- TEHÉN!
-MÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!
Feltételeztem a vagon teljes utazó közönsége ennek annyira nem örül, így folyamatosan csitítgattuk a lelkes pihéseket. Az első két óra nagyjából hamar elment akkor kezdtem aggódni mert egyre jobban unták és pezsegtek, aztán Maja elaludt, Miki beült apa ölébe és nálunk beállt a világbéke. Már majdnem megérkeztünk, a pályaudvarra döcögött be a vonat amikor a másik ülés sorról egy néni lépett oda hozzám:
- Hogy ezek a gyerekek milyen jól viselték az utazást! Nagyon ügyesek voltak!
- Köszönöm! - hebegtem, remélem mert úgy meglepődtem, hogy lehet mégsem csúszott ki. A közeli ülésekről még két néni csatlakozott majd megbeszélték, hogy manapság milyen ritka a jól nevelt gyerek. Végül az egyik megkopogtatta a vállam:
- Ne haragudjon, hogy megkérdezem (úristenmostmijön -remegő térdek-), pedagógusnak tetszik lenni?
Itt nőttem hirtelen tíz centit.
Aztán Szeleburdi család felmálházott és megcélozta az első jegyvásárló helyet utána metróztunk és HÉV-eztünk majd a lépcsőházban Ádám közölte, hogy ő nem hajlandó liftezni így gyalog másztunk fel négy emeletet. Fönt visszanyeltem a tüdőm, lepakoltam Maját és a táskákat, aztán mikor már újra kaptam levegőt köszöntem.
A délután főleg Zoárd játékainak felfedezésével és a lakásban széthordásával telt, apa elvitte őket a játszóra és a Duna partra én elmentem ügyintézni. Marha büszke voltam magamra mert teljesen egyedül elmentem, miután telefonos segítséggel kijutottam a lépcsőházból (nem találtam meg az ajtónyitó gombot, csengő rárajzolva és nem mertem megnyomni na), simán odataláltam majd vissza. Oké előtte volt térkép és mindenféle segítség de a dicsőség jár mert a végrehajtásnál egyedül voltam. Az igaz, hogy meghagytam ha esetleg elvesznék annyira ne rohanjanak a keresésemre. :-D
Estére az öcsém pizzát sütött, a fiaim is lelkesen segítettek.
Az utazás és a hosszú nap szerencsére segített, mindenki hamar elaludt. Miki valamikor 2 és fél 3 között leesett az ágyról, bár szerencsére hamar utána nyúltam és egy mukk nélkül visszaaludt Maja mégis felébredt és 1,5 órát küzdött mire újra elaludt. Én közben hallgattam ahogy forgolódik mikor kidugta a fejét a fotelból (két összetolt fotelben aludt) nagyon lapítottam, had higgye, hogy alszom, utána a lábaival kalimpált. Mire elaludt kiment az álom a szememből, 5 körül tudtam volna elaludni de akkor nyakig kakisan felébredt a Királylány.
Most megpróbálom bővebben leírni, bár sok élmény zsúfolódott pár napba.
Hétfő
Apával reggel bedobtunk pár marék leszarom bogyót, összeszedtük az utoljára elpakolandó cuccokat felpakoltuk a gyerekeket és elhagytuk a bázist. Nagyon jó ritmusban értünk az állomásra alig elhelyezkedtünk (ez nálunk kb 10-15 perc) már indultunk is. Előrelátóan asztal mellé kértem a jegyet, készültem pár kis helyen játszható játékkal, szendvics helyett apró rágcsálni való sütit vittünk (tovább tart és többször gond nélkül előszedhető) és baromira bíztunk benne, hogy az út nagy részében élvezik az elsuhanó tájat. Az utóbbi egészen jól bejött láttunk állatokat, vártunk alagutat, néztük az állomásokat persze ezt nem főfoglakozásban csak úgy két egyéb tevékenység között. Mindössze az okozott problémát, hogy egyszerre vagy váltva kiabálva lelkendeztek:
-GÓLYA!
- HÓÓÓ A GÓLYA???
- TEHÉN!
-MÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!
Feltételeztem a vagon teljes utazó közönsége ennek annyira nem örül, így folyamatosan csitítgattuk a lelkes pihéseket. Az első két óra nagyjából hamar elment akkor kezdtem aggódni mert egyre jobban unták és pezsegtek, aztán Maja elaludt, Miki beült apa ölébe és nálunk beállt a világbéke. Már majdnem megérkeztünk, a pályaudvarra döcögött be a vonat amikor a másik ülés sorról egy néni lépett oda hozzám:
- Hogy ezek a gyerekek milyen jól viselték az utazást! Nagyon ügyesek voltak!
- Köszönöm! - hebegtem, remélem mert úgy meglepődtem, hogy lehet mégsem csúszott ki. A közeli ülésekről még két néni csatlakozott majd megbeszélték, hogy manapság milyen ritka a jól nevelt gyerek. Végül az egyik megkopogtatta a vállam:
- Ne haragudjon, hogy megkérdezem (úristenmostmijön -remegő térdek-), pedagógusnak tetszik lenni?
Itt nőttem hirtelen tíz centit.
Aztán Szeleburdi család felmálházott és megcélozta az első jegyvásárló helyet utána metróztunk és HÉV-eztünk majd a lépcsőházban Ádám közölte, hogy ő nem hajlandó liftezni így gyalog másztunk fel négy emeletet. Fönt visszanyeltem a tüdőm, lepakoltam Maját és a táskákat, aztán mikor már újra kaptam levegőt köszöntem.
A délután főleg Zoárd játékainak felfedezésével és a lakásban széthordásával telt, apa elvitte őket a játszóra és a Duna partra én elmentem ügyintézni. Marha büszke voltam magamra mert teljesen egyedül elmentem, miután telefonos segítséggel kijutottam a lépcsőházból (nem találtam meg az ajtónyitó gombot, csengő rárajzolva és nem mertem megnyomni na), simán odataláltam majd vissza. Oké előtte volt térkép és mindenféle segítség de a dicsőség jár mert a végrehajtásnál egyedül voltam. Az igaz, hogy meghagytam ha esetleg elvesznék annyira ne rohanjanak a keresésemre. :-D
Estére az öcsém pizzát sütött, a fiaim is lelkesen segítettek.
Az utazás és a hosszú nap szerencsére segített, mindenki hamar elaludt. Miki valamikor 2 és fél 3 között leesett az ágyról, bár szerencsére hamar utána nyúltam és egy mukk nélkül visszaaludt Maja mégis felébredt és 1,5 órát küzdött mire újra elaludt. Én közben hallgattam ahogy forgolódik mikor kidugta a fejét a fotelból (két összetolt fotelben aludt) nagyon lapítottam, had higgye, hogy alszom, utána a lábaival kalimpált. Mire elaludt kiment az álom a szememből, 5 körül tudtam volna elaludni de akkor nyakig kakisan felébredt a Királylány.
2012. május 13., vasárnap
2012.05.13.
Pénteken Messzi mamánál voltunk, ott mindig sok érdekes dolog van, például kiscsirkék, több méreteben. Az udvaron lehet szaladgálni, visítozni, a szomszéd nem csendmániás, van saját homokozó,az esővizes hordóban lehet pancsolni aztán a homokozóba vizet hordani és iszapot gyártani. Ezek csupa olyan dolgok amiket itthon egyéb tényezők miatt nem lehet csinálni. Pedig már annyit gondolkodtam, hogy lehetne az erkélyre homokozót telepíteni, reggel kipakolnám őket egy vödör vízzel és had gyúrják. Aztán rögtön eszembe jutott az is, hogy rövid időn belül elkezdenék kipróbálni milyen hangja van a vizes homoknak ha ledobják az erkélyről vagy valami még rosszabb, az én fiaimnak van fantáziája. Szóval marad a játszó, ott a többi gyerek miatt nem lehet vizezni.
Maja is mutatott pár új trükköt, a kutyára következesen azt mondta: aaau, egyszer a macskára is rámutatott, hogy: nyau, ez lehet véletlen volt azért körberajongtuk.
Egyéb tudományai, integetéshez néha azt mondja: pá-pá és mondogatja: ana, még nem biztos, hogy közben rám gondol de mindent el kell kezdeni valahol.
Kedvenc foteljéből pedig egyedül le tud mászni.
Szeleburdi család holnap fölkerekedik és megszállja Budapestet. A készülődés körüli őrület megvolt, holnap már csak föl kell pakolni a fél lakást, 3 besózott gyereket és egy lámpalázas férjet a vonatra. Aki szívesen cserélne velem jelentkezzen.
Néhány kép, csak úgy
Ezt már lehet mutattam, Ádám farsangi rajza, szereplők: Miki, Tomi, Ádám (de ez nem biztos, több variáció is volt) a huszár pedig még márciusi alkotás.
Ezt múlt héten készítettük (készítettem) eredetileg fél órára saccoltam az élettartamát, végül is két délután lett belőle és egész keveset veszekedtek rajta.
Füles a bátor berepülő pilóta.
Maja felfedezte, hogy a mászás jó móka
Rozi néni takarít (aki ilyen kendőt lát valahol rózsaszínben és pirosban azonnal szóljon!)
A királylányokat lovon viszik
Egyedül is megy
A csigát jobban szerette
Ez az én székem
Maja is mutatott pár új trükköt, a kutyára következesen azt mondta: aaau, egyszer a macskára is rámutatott, hogy: nyau, ez lehet véletlen volt azért körberajongtuk.
Egyéb tudományai, integetéshez néha azt mondja: pá-pá és mondogatja: ana, még nem biztos, hogy közben rám gondol de mindent el kell kezdeni valahol.
Kedvenc foteljéből pedig egyedül le tud mászni.
Szeleburdi család holnap fölkerekedik és megszállja Budapestet. A készülődés körüli őrület megvolt, holnap már csak föl kell pakolni a fél lakást, 3 besózott gyereket és egy lámpalázas férjet a vonatra. Aki szívesen cserélne velem jelentkezzen.
Néhány kép, csak úgy
Ezt már lehet mutattam, Ádám farsangi rajza, szereplők: Miki, Tomi, Ádám (de ez nem biztos, több variáció is volt) a huszár pedig még márciusi alkotás.
Ezt múlt héten készítettük (készítettem) eredetileg fél órára saccoltam az élettartamát, végül is két délután lett belőle és egész keveset veszekedtek rajta.
Füles a bátor berepülő pilóta.
Maja felfedezte, hogy a mászás jó móka
Rozi néni takarít (aki ilyen kendőt lát valahol rózsaszínben és pirosban azonnal szóljon!)
A királylányokat lovon viszik
Egyedül is megy
A csigát jobban szerette
Ez az én székem
2012. május 10., csütörtök
2012.05.10.
Megvagyunk ám még! Mentegetőzés helyett az igazság: nem volt kedvem írni.
Szombat reggel kivételesen csoda történt, Miki csak 6-kor bújt elő, elment pisilni majd visszavonult. Maja csak akkor ébredt. Nem sokkal később Ádám is fölébredt de az egész csapat csöndben játszott a szobába még fél órát. Én közben félkómában heverésztem az ágyon. Már egészen kezdtem elbízni magam, lám, ember lesz belőlük, korán keltek mégsem szedték szét a lakást, mikor megláttam Mikinél fél zacskó kekszet. Fogalmam sincs mikor csempészte be a szobába de a három keksz majszoló gyerek látványa megmagyarázta a csendet.
A hétvégém fennmaradó része igen embert próbálóra sikerült, el is kezdtem félni a küszöbön dörömbölő nyári szünettől.
Anyák napja is hétvégén volt. A mi ovinkban nincs szervezett ünneplés, szerencsére. A gyerekek azért készülnek igazából vasárnap kellett volna odaadniuk de pénteken akarták. Kaptam egy bekeretezett képet, és apa segítségével verset mondtak. Örültem ennek a megoldásnak, olyan jó volt, hogy CSAK ők és CSAK nekem mondják. Egy hivatalos ünnepségen olyan ömlesztett az egész.
Vasárnap sütöttem egy kalácsot, délután összeszedtem a fészekaljat és megleptük a dédimamát. A fiúk neki is verset mondtak, aztán megették az ajándék kalácsot, na jó a dédinek is hagytak.
Maja már nagyon ügyesen közlekedik szandiban. Játszón is voltunk. Ez a műsor eddig sem volt sima és erős a gyanúm, hogy még sokáig nem is lesz. Megszálljuk a játszót, a fiúk szétborogatják a homokozót, majd elrohannak, csúszdázni, hintázni, mászókázni vagy csak szimplán szaladni, Maja még mindig az első három lépésnél tart mert közben egyesével vizsgálja a kavicsokat. Én közben felmérem a terepet van-e rajtunk kívül más is, ha van mekkora, mennyire kell figyelni nehogy a fiúk elsodorjanak valakit. Az első roham után kis nyugi következik, Maja is eljut a fűig vagy akár a homokozóig. Miki hintázni akar, Ádám új tudományát mutatja. Szerencsére Ádám beéri azzal ha nézem, nézni viszonylag messziről is tudok. Miki nem érti, hogy nem tudom hintáztatni mert Maja nem akar hintázni, ő menni szeret és nem hagyhatom ott. A mi játszóterünkön a természet az úr, a fű alatt egyenetlen a talaj amin az én kis tanuló vezetőm csetlik-botlik, vannak csalános területek, füvet nyírni két havonta szoktak, valamint a játszón tilos dohányozni de ez sokakat nem tart vissza, Maja pedig imád csikket szedni, ha beül homokozni akkor pedig szereti a lapátból a fejére szórni. Szóval jobb ha hatótávolságon belül vagyok és ez hintáztatás közben nem megy, Miki nagy bánatára.
A végére a friss esemény, ma kirándulni voltak a fiúk. Elvonatoztak Bükkösdre egy Öko parkba, volt lovaskocsizás, szegény hátrányos helyzetű városi gyerekek házi állatokat néztek, Ádám azt mondta még lovon is ült. Jól érezték magukat.
Miki már tegnap mondta, hogy nem akar menni, aztán reggel is mondta végül az állomáson zokogni kezdett. Apa és az óvónéni megvigasztalta, akkor kibökte, hogy nem akar fölülni a lóra. Megnyugtatták, hogy akkor ő nem fog fölülni. Aztán a döcögős kezdet után minden simán ment, jól érezte magát, lóra nem ült és hatalmas mosollyal szállt le a vonatról. Azt mondta máskor is megy kirándulni és máskor is csinál előtte cirkuszt. Éljen.
Szombat reggel kivételesen csoda történt, Miki csak 6-kor bújt elő, elment pisilni majd visszavonult. Maja csak akkor ébredt. Nem sokkal később Ádám is fölébredt de az egész csapat csöndben játszott a szobába még fél órát. Én közben félkómában heverésztem az ágyon. Már egészen kezdtem elbízni magam, lám, ember lesz belőlük, korán keltek mégsem szedték szét a lakást, mikor megláttam Mikinél fél zacskó kekszet. Fogalmam sincs mikor csempészte be a szobába de a három keksz majszoló gyerek látványa megmagyarázta a csendet.
A hétvégém fennmaradó része igen embert próbálóra sikerült, el is kezdtem félni a küszöbön dörömbölő nyári szünettől.
Anyák napja is hétvégén volt. A mi ovinkban nincs szervezett ünneplés, szerencsére. A gyerekek azért készülnek igazából vasárnap kellett volna odaadniuk de pénteken akarták. Kaptam egy bekeretezett képet, és apa segítségével verset mondtak. Örültem ennek a megoldásnak, olyan jó volt, hogy CSAK ők és CSAK nekem mondják. Egy hivatalos ünnepségen olyan ömlesztett az egész.
Vasárnap sütöttem egy kalácsot, délután összeszedtem a fészekaljat és megleptük a dédimamát. A fiúk neki is verset mondtak, aztán megették az ajándék kalácsot, na jó a dédinek is hagytak.
Maja már nagyon ügyesen közlekedik szandiban. Játszón is voltunk. Ez a műsor eddig sem volt sima és erős a gyanúm, hogy még sokáig nem is lesz. Megszálljuk a játszót, a fiúk szétborogatják a homokozót, majd elrohannak, csúszdázni, hintázni, mászókázni vagy csak szimplán szaladni, Maja még mindig az első három lépésnél tart mert közben egyesével vizsgálja a kavicsokat. Én közben felmérem a terepet van-e rajtunk kívül más is, ha van mekkora, mennyire kell figyelni nehogy a fiúk elsodorjanak valakit. Az első roham után kis nyugi következik, Maja is eljut a fűig vagy akár a homokozóig. Miki hintázni akar, Ádám új tudományát mutatja. Szerencsére Ádám beéri azzal ha nézem, nézni viszonylag messziről is tudok. Miki nem érti, hogy nem tudom hintáztatni mert Maja nem akar hintázni, ő menni szeret és nem hagyhatom ott. A mi játszóterünkön a természet az úr, a fű alatt egyenetlen a talaj amin az én kis tanuló vezetőm csetlik-botlik, vannak csalános területek, füvet nyírni két havonta szoktak, valamint a játszón tilos dohányozni de ez sokakat nem tart vissza, Maja pedig imád csikket szedni, ha beül homokozni akkor pedig szereti a lapátból a fejére szórni. Szóval jobb ha hatótávolságon belül vagyok és ez hintáztatás közben nem megy, Miki nagy bánatára.
A végére a friss esemény, ma kirándulni voltak a fiúk. Elvonatoztak Bükkösdre egy Öko parkba, volt lovaskocsizás, szegény hátrányos helyzetű városi gyerekek házi állatokat néztek, Ádám azt mondta még lovon is ült. Jól érezték magukat.
Miki már tegnap mondta, hogy nem akar menni, aztán reggel is mondta végül az állomáson zokogni kezdett. Apa és az óvónéni megvigasztalta, akkor kibökte, hogy nem akar fölülni a lóra. Megnyugtatták, hogy akkor ő nem fog fölülni. Aztán a döcögős kezdet után minden simán ment, jól érezte magát, lóra nem ült és hatalmas mosollyal szállt le a vonatról. Azt mondta máskor is megy kirándulni és máskor is csinál előtte cirkuszt. Éljen.
2012. május 4., péntek
2012.05.04.
Mióta itt a meleg Miki folyamatosan sapkát, sálat, pulcsit akar húzni. Ma reggel is kötött sapiban jelent meg:
- Mehete ebbe obiba?
- Nem, meleg van, nem kell sapka.
- De fázi a füjem! (fázik a fülem) - és két kézzel kapaszkodott a sapkájába. Bezzeg télen nem akarja fölhúzni.
Reggel Maja is a saját lábán indult az oviba. Eddig is nagyon hasonlítottunk egy vándorcirkuszra de a maiért pénzt kellett volna szedni. Maja jön velem kézen fogva, neki minden új, minden érdekes, minden lépésnél lehajol megtapogatni a betont, füvet simogat, csodálkozik a járda repedése fölött, csikket szed. Ádám a látóhatár szélén előttem. Mikit fogtam a másik kezemmel így ő nem tudott előre rohanni de folyamatosan kommentálta Maja épp mit csinál. Félúton fölvettem a lányt, összeszedtem a fiúkat és onnan már sima utunk volt. Assssszem eltart egy darabig mire összehangoljuk a sebességet.
Az esti elalvás enyhén szólva döcögős. Puszi után elköszönünk, kijövünk, mikor már azt hiszem mindenki alszik nyílik az ajtó és jön a pisilni kell, inni kell, sőt Miki két napja nyöszörögve közli, hogy ő nem akar aludni. Tegnap már nagyon nem akart, a szokásos megegyezés sem segített* ezért azt mondtam neki, hogy menjen vissza és majd később, jó sokára, bemegyek megnézem ébren van-e. Hangsúlyoztam, hogy sokat kell várnia mert még sokára fogok menni. Reggel dugja ki a fejét az ajtón:
- Ana ne jötté be!
- Neked is jó reggelt. Mire bementem már aludtál.
* Nálunk nem kötelező aludni. Aki nem akar aludni annak csendben kell feküdni az ágyba. Ez sok éve bejön és a gyerek önként visszamászik az ágyába, sőt még örül is, hogy nem kell aludnia. Fekvés közben pedig egyszer csak elalszik. Mért tartsak hegyibeszédet az alvás fontosságáról ha nem muszáj?
Délután apa ismét elmondta a fúknak, hogy ma este takarodó után nincs kimászkálás. Ádám gyorsan bizonygatni kezdte, hogy ő nem jött ki. Aztán szerényen módosította:
- É cak egy kiki jöttem ki! (én csak egy kicsit jöttem ki)
A 2012. nyár legtrendibb szerelése
Maja első lépései a szandiban
Maja ajándékot kapott névnapjára. Mondanám, hogy megvendégelte a fiúkat de az igazság az ...
... hogy néha őt is engedték játszani.
- Mehete ebbe obiba?
- Nem, meleg van, nem kell sapka.
- De fázi a füjem! (fázik a fülem) - és két kézzel kapaszkodott a sapkájába. Bezzeg télen nem akarja fölhúzni.
Reggel Maja is a saját lábán indult az oviba. Eddig is nagyon hasonlítottunk egy vándorcirkuszra de a maiért pénzt kellett volna szedni. Maja jön velem kézen fogva, neki minden új, minden érdekes, minden lépésnél lehajol megtapogatni a betont, füvet simogat, csodálkozik a járda repedése fölött, csikket szed. Ádám a látóhatár szélén előttem. Mikit fogtam a másik kezemmel így ő nem tudott előre rohanni de folyamatosan kommentálta Maja épp mit csinál. Félúton fölvettem a lányt, összeszedtem a fiúkat és onnan már sima utunk volt. Assssszem eltart egy darabig mire összehangoljuk a sebességet.
Az esti elalvás enyhén szólva döcögős. Puszi után elköszönünk, kijövünk, mikor már azt hiszem mindenki alszik nyílik az ajtó és jön a pisilni kell, inni kell, sőt Miki két napja nyöszörögve közli, hogy ő nem akar aludni. Tegnap már nagyon nem akart, a szokásos megegyezés sem segített* ezért azt mondtam neki, hogy menjen vissza és majd később, jó sokára, bemegyek megnézem ébren van-e. Hangsúlyoztam, hogy sokat kell várnia mert még sokára fogok menni. Reggel dugja ki a fejét az ajtón:
- Ana ne jötté be!
- Neked is jó reggelt. Mire bementem már aludtál.
* Nálunk nem kötelező aludni. Aki nem akar aludni annak csendben kell feküdni az ágyba. Ez sok éve bejön és a gyerek önként visszamászik az ágyába, sőt még örül is, hogy nem kell aludnia. Fekvés közben pedig egyszer csak elalszik. Mért tartsak hegyibeszédet az alvás fontosságáról ha nem muszáj?
Délután apa ismét elmondta a fúknak, hogy ma este takarodó után nincs kimászkálás. Ádám gyorsan bizonygatni kezdte, hogy ő nem jött ki. Aztán szerényen módosította:
- É cak egy kiki jöttem ki! (én csak egy kicsit jöttem ki)
A 2012. nyár legtrendibb szerelése
Maja első lépései a szandiban
Maja ajándékot kapott névnapjára. Mondanám, hogy megvendégelte a fiúkat de az igazság az ...
... hogy néha őt is engedték játszani.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)