2013.02.17.

Ma van a macskák világnapja. Csak tegnap tudtam meg, hogy ilyesmi létezik gondoltam szólók. Azon szerencsés olvasóim akiknek van cicájuk ma ajándékozzák meg a négylábút egy extra öleléssel a nevemben. :-)

Amiért végül is ideültem az Ádám tanulós vizsgálata. Szerdán megint a Baromi Hosszú Nevű Bizottságnál jártunk. Az elsőről ITT írtam. Most volt a beiskolázás előtti kontroll. Összességében megint nem érzem úgy, hogy kihagyhatatlan lett volna.
Napok óta kerülgetem a témát, fogalmazgatom magamban a dolgot most talán sikerül leírnom. Az van, hogy torkig vagyok azon dolgok hosszas ecsetelésével mit nem tud a gyerekem és azzal is, hogy folyamatosan azt kapom, hogy ezek nélkül mi lesz vele a suliba. Amennyit szükségesnek érzek gyakorlunk itthon (naponta kétnaponta) de egyszerűen nem látom értelmét ennél többnek. Rettenetesen félek, hogy ha ennél többet ülök a nyakára az utált feladatokkal még azelőtt megutál tanulni, hogy iskolába kerülne.
Azonkívül hiszek Neillnek és Vekerdy Tamásnak ha a gyerekem szükségét érzi most gyenge ismereteinek pótlását pillanatok alatt behozza a lemaradást. Addig minek gyötörjem vele? Bízom Ádámban és tudom, hogy megtalálja a helyét a suliban.
A következő dolgokban találtatott gyengének:
- síkban tájékozódás, sor megtalálása
- mennyiség fogalma, három-négy pöttyöt meg kell számolnia
- esélyes egy disz izé
- nem a kapott utasítást értelmezi, hanem a szituációból következtet a feladatra
- verset, szöveget nem ad vissza szó szerint, felcserél szavakat
- rövidtávú memória, ha ötször egymásután kell megmondania hány éves, ötödször is leszámolja az ujján
Na most lehet én vagyok kislétszámú de nem értem ez mért kardinális probléma? Mert kell az iskolába? És??? Bocs de nekem ez a válasz nem meggyőző erejű.*
Most, hogy ezek így előtérbe kerültek eszembe jutott pár dolog a gyerekkoromból amiről eddig azt hittem normális:
- utáltam szó szerint megtanulni bármit, főleg verset rendszeresen felcseréltem szavakat, sorokat
- összekeverem a jobb és bal kezem (komolyan, még most is, valószínűleg így is halok meg)
- mennyiség fogalmam korlátozott hat-hét dolognál már számolok kivéve ha áttekinthetően csoportosítva van
- én is gyakran a szituációból jövök rá mit kell csinálni
- ha hirtelen rám kérdezel hány éves vagyok nagy valószínűséggel rávágom, hogy 18 és halálosan komolyan gondolom, nekem ott megállt az idő, hivatalban ez elég ciki ezért az évek alatt megtanultam szünetet tartani ez méltóságot kölcsönöz
(- apa elmesélte, hogy gyerekként a füzetben a margó és a másik oldal nem tartotta vissza az írás folytatásától - síkban tájékozódás)
Ezek alapján mi jogom elvárni a gyerektől bármit is? A fenti gyengeségeimmel együtt 4-4,5 átlaggal végeztem el összes iskolám, végig benne voltam a legjobb 5 tanulóba sokszor voltam osztályomba a legjobb is. Az, hogy később nem mentem vele semmire az már más téma. Sosem voltak tovább tanulós terveim.**
Ádámmal kapcsolatban sincsenek semmilyen elvárásaim, na jó talán mégis, szeretném ha szeretne iskolába járni és szeretném ha megtalálná a helyét. Ehhez pedig arra van szükségem, hogy amilyen energiával eddig azt vizsgálták miben gyenge fordítsák arra amiben jó. Engem ez érdekel, ebben akarom támogatni. Azt tudom, hogy a nagy mozgásokban jó és szeptembertől keresek neki valami sportolási lehetőséget. De kedves szakértők tényleg érdekelne mi az amiben a fiam még jó és sikeres lehet.
A Bizottságnál is megpróbáltak rábeszélni a fejlődős iskolára, ugyan nem túl nagy lendülettel amiből arra következtettem, hogy a gyerekkel nincs nagy baj. De én ezt nem akarom. Nyilván vannak dolgok amiket muszáj megtanulni de ha ő ezt emelt szinten próbálja, vért izzad azzal ami nem megy, mikor lesz ideje azzal foglalkozni (és szárnyalni - ezt az óvónénije mondta) amiben tényleg jó és kitűnhet?
Egyszerűen nem értem a világ ezen felén mért azon lovagolunk ami a gyereknek nehezen megy? Mért olyan nehéz abban támogatni amiben jó? Utópia arra berendezkedni, hogy mindenki mindenben jó vagy közepes legyen. Az emberek sokfélék és ha mindenki azt csinálhatja amiben igazán jó az a társadalomnak is jó. Te szeretnéd ha egy olyan orvos műtené a gyereked aki csak a szülei kedvévért lett orvos, mert nem engedték dísznövénykertésznek és talán még a gyerekekkel sem találja meg a hangot? Milyen munkát ad ki az a kézműves aki muszájból csinálja? Szóval én igenis lázadok Ádám fejlesztése ellen. Tanulni soha sem késő, nem fog lemaradni semmiről ha jövőre vagy utána lesz mennyiség fogalma. És ha az iskolában ez neki komoly lelki problémát okoz, bár nagyon bízom benne, hogy a tanárnénije tudja kezelni a helyzetet, akkor kitalálok egy b tervet de nem fejlesztem jobban mint muszáj.

*Amíg suliba jártam folyamatos volt a riogatás
- alsóban: tanuljatok, figyeljetek oda mert felsőbe már nem lesz babusgatás ott már nem lesznek ilyen elnézőek
- felsőben: tanuljatok mert a középiskola már nem kötelező onnan bármikor kirakhatnak
- középiskolába: a vizsgán már nem így meg úgy lesz ott tudni kell
Mi történt valójába? Aki alsóban gyenge volt de átengedték fölsőben is folytatta gyengén de továbbra is átengedték. Igen középiskolába már voltak akik leszámoltak de többnyire másik suliban folytatták. A vizsgán pedig súgtak, még érettségin is maguk a tanárok.

**Mindig csak anya akartam lenni és feleség. Talán akkor éreztem picit hiányát a dolognak amikor Ádám megszületett, néha még most is úgy érzem időnként hasznát venném egy egészségügyi végzettségnek nem feltétlenül orvosi csak valami nővér vagy valami alap dolog. Úgy érzem azért kellő biztonsággal meg tudom ítélni mikor kell orvoshoz fordulni de mégis talán magabiztosabban ki tudnék állni döntésem mellett ha az anyai megérzés helyett tényekkel tudnám alátámasztani.
És ami főleg az utóbbi hónapokban kezdett foglalkoztatni az a pedagógus diploma. Tanítani most sem szeretnék, nem tudtam mi akarok lenni de azt igen, hogy mi nem. Higgyétek el diákok százait mentettem meg, én testesítettem volna meg a "rossz tanár" sztereotípiát. A gondolattól is remeg a lábam, hogy be kell mennem 20-30 gyerek közé és nekik valamit tanítani akkor is ha kicsit sincs kedvük hozzá. Maximum napközisnek lettem volna elfogadható de sosem jó vagy kiváló. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha megfordul a fejemben főleg nem, hogy még le is írom de most tényleg úgy érzem hasznát venném. Elsősorban a fent vázol ok miatt, hatékonyabban tudnám megvédeni az álláspontom (és Ádámot) mások által is elfogadott tanári diplomámmal, mint "csak" anyaként. Az már más kérdés ha akkor sok évvel ezelőtt tanárnak tanulok, most hogy látnám a helyzetet.