2013. február 3., vasárnap

2013.02.03.

Ma volt Ádám szülinapjának harmadik felvonása, összevonva a papáéval. Zötyögősen indult. Egészen messziről kezdem.

Pénteken összeszedtem a mókus őrsöt és elmentünk az orvoshoz. Mikit csak az igazolás miatt vittem, ő a szerdai lázzal töltött napja óta teljesen jól van, baromira örült, hogy itthon lehetett és váltva macerálta valamelyik testvérét. Ádám a meglévő allergiája miatt reagált rosszabbul a most terjedő kórságra, ő 39,2-es lázakat produkált amit lázcsillapítóval is csak hőemelkedésre lehetett lenyomni. Mellette köhögött és feküdt. Három hete nagyon hasonló tünetekre kaptunk gyógyszer, abból maradt még bőséggel, én pedig saját felelősségre már csütörtökön elkezdtem neki adni. Kicsit félve vallottam be dokinéninek a dolgot cserébe ő nagyon megdicsért, hogy jól tettem és elmondta a további teendőket. Ádám még itthon marad pár napot, Miki hétfőn mehet oviba.
Hazajöttünk Ádámot egy adag lázcsillapítóval ismét ágyba dugtam és kérésére sütöttem egy tepsi sajtos kiflit. Két napja ez volt az első szilárd táplálék amit kért. Aztán persze két falatnál többet nem evett de igazából ez is több volt mint amire számítottam. A kifli elpusztításában önkéntesek hada segédkezett. :-)

Ádám betegsége miatt mama el akarta halasztani a szülinapi partit de meggyőztük, hogy addigra jobban lesz.
Szombaton még mindig kókadt volt a gyermek de már csak alig ment 38,5 fölé a láza, délutánra pedig az is elmúlt. Szóval ma végre láztalanul ébredt, alaposan kikérdeztem, hogy érzi magát, biztos szeretne jönni stb. jókedve volt akart, aztán mire kabátban fölsorakoztunk az előszobába megzuhant és nyöszögni kezdett. Ismét megkérdeztem de még mindig jönni akart. Mentünk. Odaértünk. Az ebédből nagyon szépen evett, főleg az elmúlt napokhoz képest. A kedve továbbra is változó maradt, sütit például nem evett, mire hazaértünk már teljesen jó kedve lett, szerintem dédi mama húslevese fejtette ki a hatását, az bizony mindenre jó, még halott feltámasztásra is. Szóval most már Ádám is jól van. Nehogy unatkozzunk Maja lázasodott be délelőtt. Egész délután figyeltük de nyuszika 38 fokos lázzal és hihetetlen jó kedvvel csinálta végig a délutánt. Éjszakára egy adag lázcsillapítóval ment aludni, remélem ő is olyan gyorsan túl lesz rajta mint Miki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése