2013.02.24.

Egy átlagos vasárnap délelőtt Szeleburdiéknál

Miki háromnegyed 6-kor bújt mellém. Megpróbáltam nagyon meggyőzően előadni, hogy iszonyú korán van és még alszunk. Nem sikerült. Hatkor bekapcsoltam neki a tévét, szokás szerint nagyon lekötötte. Behordta a kedvenc rajzolós könyvét, tollakat majd békésen rámolt a polcon. Fél 7 után Ádám is jött Majával a sarkában. Mivel ilyenkor már pici esély sincs a békés heverészésre kitereltem őket reggelizni. Kenyér kenés közben Maja folyamatos anázásba kezd, néha megszakítja sajtért vagy tejért való követelőzéssel. Közben a fiúkat már tizedszer parancsolom vissza az asztalhoz és mondom el, hogy nincs dübörgés (mert ugrálva közlekedik), nincs ordítás (ha nem ugrál akkor a másikat nyúzza), korán reggel van. Szokás szerint egy kukkot sem értenek belőle, fingjuk nincs róla mi az a korán reggel. Gyereknevelős tanulmányaim szerint 10-12 éves korukig nem is lesz. Addig a gyerekeknek nincs idő fogalmuk csak a jelen létezik számukra.
Elkészül a reggeli, kiosztom a tejet, Maja a sajt elfogyasztása után folytatja az anázást, ez tíz perc után már igen embert próbáló tud lenni. Miki két falat és a tej után a nappali közepén ugrál:
- MENEK FOGATMOSNI!!! - én még az ágyakat próbálom rendberakni és szeretnék szellőztetni, hisz bent aludt egész éjjel a két kis oroszlán és cicalány.
- Miki ne ugrálj, ne ordíts (ez ma már 1528. figyelmeztetés és még csak 7 óra) mindjárt jövök.
Végre mindenki befejezte a reggelit, fogat mosott, becsuktam az ablakot mielőtt valaki kiugrott volna rajta. Elmennék fogat mosni én is amíg a fiúk felöltöznek. Persze, hogy megint egymást cibálják és vitatkoznak azon, hogy ki megy először a szekrényhez, ki megy ki először az ajtón, ki dobja magasabbra a pizsamáját. Sikerül átöltözni. Ádám DVD-vel jelenik meg, azt akarja nézni, ez tíz perc békét jelentene nekem ha a lejátszó is működne de valamiért nincs hangja így nem olyan érdekes. Miki még bepróbálkozik, másik lemezt akar nézni aztán kiegyezünk a tévében. Bevetem magam a konyhába, a mókusok a gyerekszobába. A következő fél óra azzal telt, hogy tíz másodpercenként váltva rohangáltak ki valami eszméletlenül fontos dologért, szerencsére csak minden ötödikhez kellettem én és Maja is viszonylag ritkán maradt kint, így a folyamatos ajtócsukás legalább nem okozott hisztit. A szoba unalmassá válásával átköltöztek az előszobába, a lakáskulcsot még időben sikerült visszaszereznem. Aztán az ebéd körüli tennivalók kezdtek sűrűsödni az előszobából űrrepülő kilövésének előkészületeit hallgatva csak reménykedtem, hogy a helység felismerhető marad. Az ebéd végre a tepsibe de a besamel mártás kevésnek bizonyult, gyorsan nekiálltam még egy adagnak, folytonos kevergetés mellett sűrűre főzzük résznél Maja jelent meg az ajtóban és egy hirtelen mozdulattal lerántotta a mosogatáshoz előáztatott tepsit. Igen, tudom nem oda kellett volna tenni de az összes feljebb és beljebb hely foglalt volt, ilyenkor a sütőbe szoktam rejteni dolgokat de azt az ebédnek kellett előmelegítenem, szóval onnan is kiszorult. A konyha padlója tele volt a szobából behurcolt játékokkal és a fiókból kiszórt konyhai eszközökkel. A lány száraz maradt de jobb ötlet híján bezártam a gyerekszobába a fiúkra ráparancsoltam, hogy csak fővesztés terhe mellett lehet megközelíteni a konyhát és Maját kiengedni a szobából és rohantam vissza a besamelhez. Egy örökkévalóságig tartott mire végre besűrűsödött. Gyorsan nyakon öntöttem vele a tepsiben várakozó ebédet, bedugtam a sütőbe nekiálltam az árvízvédelemnek. Aztán mentem Majáért a szobába aki a pelenkázón ácsorgott, szétszedte a bambuszrolót és kiszórta az összes pelust a földre. De nagyon örült nekem.
Fél óra viszonylagos nyugi után ebédet osztottam Maját elvittem aludni és azóta fiúk elvileg csöndben játszanak. Gyakorlatilag az első büntiben ücsörgésen már túl vannak. Szeretem a békés vasárnapokat.

2013.02.22./2.

Figyelem a gyerekek viszonyát egymással, amolyan mini tanulmány magamnak, mivel a tudományos megközelítéshez nem értek.
Majának Ádám a kedvenc nagytesója nagyjából első találkozásuk óta. Megkockáztatom utánam az ő arca volt az első amit megjegyzett ebből a világból. Számtalanszor előfordult, hogy sírt, nyűgösködött, meglátta Ádámot és abbahagyta, ha Ádám a kiságya mellé állt és duruzsolt neki elcsendesedett. Még most is gyakran meg tudja nyugtatni. De kapcsolatuk ebben nagyjából ki is merül. Nagyon ritkán játszanak együtt és az főleg azért van, mert Ádám olyat játszik amit Maja szeretne. Az a köztük lévő 5 év mintha alig áthidalható lenne. Szerencsére itt van nekik Miki.
Mikivel egyre gyakrabban játszanak együtt, Maja próbál "felnőni" Miki játékához. Garázdálkodásban például mindig nagy az összhang. Viszont Miki nevét, vagy legalább helyette valamit, nem hajlandó kimondani. Maja családi felsorolása: ana, apa, Ádá. Miki nincs. Van papa, mama, dédi de Miki nincs. Ha konkrétan próbálkozok:
- Mond Miki.
- NEM! - a válasz. És egyszer azt is mondta: Búúúú! Pedig fondorlatosan is szoktunk próbálkozni, sorolom azokat a szavakat amiket kimond és mikor becsempészem a Mikit, jön megint a nem vagy a mély hallgatás.
Aztán van az is, hogy megyünk az oviba, már öltözés előtt elkezdem mondogatni:
- Megyünk az oviba Ádámért és Mikiért. - ő pedig rohan a ruháiért és közben
- Ádádádádádáá.
- És Mikiért is.
- Ádá!!!
Ha Ádám már itthon van és csak Mikiért megyünk oviba ő akkor is folyamatosan Ádá-zik.
Szóval leegyszerűsítve Maja szemszögéből van Ádám a bálvány és van Ádám2 (Miki) akivel játszani lehet.
Az is érdekes, hogy a fiúk sokat versengenek. Nehezítő tényező, hogy Ádám a nagyobb de Miki az igazi vezető alkat és egyszerűen nem tudják kialakítani a rangsort. Én pedig úgy utálok folyamatosan igazságot szolgáltatni, főleg ha nem is láttam a konkrét esetet. Utálom ha verekednek de a "nem szabad bántani egymást", "kérj bocsánatot" oktató jellegű leckék évek óta nem hoztak eredményt. Neill módszerét követtem, tiltsd meg azt amit tulajdonképpen szeretnél. Vagyis bezavartam őket a szobába verekedni azzal, hogy rendezzék le, aki vérzik jöjjön ki, és becsuktam az ajtót. Tíz másodperc múlva egyetlen ütés nélkül jöttek ki. Sőt azóta ritkábban püfölik egymást. És aminek kimondhatatlanul örülök, hogy az egy és két évvel ezelőtti állapotokhoz képest rengeteget játszanak együtt békében. Természetesen csupa fiús dolgot amiből Maja gyakran kiszorul de talán már ez sem tart sokáig és jövőre őt is közéjük engedhetem Legozni.

2013.02.22.

Már megint esik a hó. Hol van már a tavasz? Pedig a bejárati ajtónkat teleraktam pillangókkal. Majd lesz kép csak gyengélkedett a gépem, apa a halálból hozta vissza és még csak alap dolgok működnek.
Hetek óta halogattam a dolgot, mert úgy gondoltam amint hazahozom leesik a hó de tegnap döntöttem és hazacipeltük az oviból Ádám popsitepsijét (az ovi udvaron van egy domb, ott szoktak szánkózni). Maja még az oviban rácsapott és hazáig el sem engedte, végig húzta maga után az úton. Itthon nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy csak a fele kopott el. :-D
Ma megint magunkhoz vettük reggel és visszavittük az oviba. Sajnos a hó nem tűnt szánkózásra alkalmasnak de talán hasznát veszik ha kimennek. A tepsit pedig majd egyszer májusban hazahozzuk. :-)

Dicsekszem. Ádámot hétfőn azzal kaptam vissza, hogy a szótagolás és letapsolás nagggggyon nem megy, gyakoroljuk. Emlékeim szerint mi a suliba csináltunk ilyet amikor már betűket kapcsoltunk össze és szavakat olvastunk össze. Szóval szokás szerint megint nem értettem a feladat sürgősségét. Szerdán azzal kaptam vissza, elismerő pillantások között, hogy jól ment a szótagolás. Pedig ... pssszt - gyorsan körbepillant - pssszt ... nem is gyakoroltuk. A dolog csak részben volt szándékos, a hétfő és szerda közt nagyon rövid az idő. Hazahozom hétfő délután nagyjából két órán keresztül olyasmit csinál ami neki komoly kihívás, iszonyúan elfárad. Nincs az a hatalom, hogy én ilyenkor még itthon nekiálljak nyüstölni. Tehát marad a kedd délután és mivel egyéb házi feladat is volt a szótagolást hétvégére halasztottam. Ádám viszont a másfél nap pihenő idő alatt rájött mit várnak tőle és gond nélkül teljesített.

A fejlődős központ ügyelőnénijéről már meséltem, talán arra is emlékeztek, hogy a labdamedence álladó problémák forrása. Szerdán az történt, hogy három fiú (köztük Ádám) játszott a medencében. Kivételesen nem ugráltak bele, nem dobálóztak, még csak nem is kergetőztek. Csúszdáztak de óvatosan, nem belehuppanva és közben röhögtek, ki milyen pózban érkezik. Labda nem ment ki a medencéből. Ügyelő néni kirohan az irodából:
- Gyerekek halkabban, nem lehet tőletek beszélgetni, telefonálni!
Én majdnem leestem a székről. Ez egy gyerek központ, ide sok különböző korú és képességű gyerek jár, vannak hiperaktívak és olyanok is akik csak bizonyos hangokkal kommunikálnak de azt jó hangosan teszik. A történet három főszereplője "csak" iskolaelőkészítőbe jár. És játszottak, mint bármely más gyerekek. Röhögtek a tíz perces szünetbe.
Azt értem, hogy ügyelőnéni azért van ott, hogy felvegye a telefont de az irodának van ajtaja. Az is igaz, hogy az én tűrőképességem egész jó és az utóbbi években különösen sokat fejlődött a gyerzaj elviselő képességem de aki ilyen helyen dolgozik az próbáljon meg nem kiakadni azon ha a gyerekek röhögnek.

Ádám hetek óta galambot akar fogni. Ha csak módja van rá, cserkészik, üldöz, próbálkozik. A legutóbbi alkalommal elmesélte, hogy ha sikerül végre egyet megfognia akkor kitépi a tollát és megtölti csirkével vagy a csirkét a galambbal, itt kicsit elvesztettem a fonalat és megsüti. Lesz hozzá krumpli és zöldség leves és nagyon finom lesz. Talán nem is olyan merész elképzelés részemről, hogy egyik fiam szakács lesz.

Maja új kedvence az ajtó csukás. Amíg eljutunk az oviig meg haza akad is bőven. A probléma ott kezdődik, hogy nyuszika mindenkin keresztülfurakodva elsőnek préseli ki magát majd nem akar kiengedni senkit és ahogy megpróbálunk kioldalazni mellette visít mint akit épp élve nyúznak. Azért én minden alkalommal elmondom az ajtón kijutás és becsukási lehetőséghez jutás helyes sorrendjét, talán egyszer a visítástól meg is hallja.

Miki pedig az autósok réme lett a héten. Az a szabály, hogy a zebrán nem mehetnek át nélkülem és az is szabály, hogy a sarkon álljanak meg és ne a járdaszélén. Ugyanis a fiúk előre szaladnak én megyek Majával 20 lépéssel lemaradva. Ádám megvár a szokott helyen, Miki pedig szobrozik a járda szélén az autó(sor) pedig azt várja, hogy Miki lelép vagy nem.

Ádám megint köhög, minden éjjel 1.47 és 1.48-kor kezdi. Ilyenkor viszek neki kis teát és a gyógyszerét és ha szerencsém van 10 perc múlva csend lesz ha nem akkor fél órán keresztül küzd, akkor a további gyógyszer adag sem segít. Egyik hajnalban öt előtt menetrenden kívüli köhögésre ébredtem. Próbáltam mérlegelni a kockázatot ha nem viszek neki gyógyszert Maja a köhögésre fog felébredni, ha viszek az ajtónyitásra de a motoszkálásomra mindenképp és még az is benne van a pakliban, hogy a gyerek ugyanúgy köhög tovább. Végül is vittem, Maja felébredt és mivel már a rács nem tartja vissza kimászott és felébresztette Mikit aki rögtön Majával a sarkában, jött hozzánk. Maját magunk közé vettem Miki a másik oldalról feküdt mellém és autózni kezdett, erre felébredt apa aki visszazavarta Mikit a szobába. Maja maradt és a bántalmazásomba kezdett: rugdosta a combom, a könyökét belém szúrta ahol épp ért, a fejével pedig folyamatosan veszélyeztette az orromat. Csak a rutinom mentette meg a betöréstől. Hatig bírtam akkor kiültettem a lányt az etetőszékbe és elkezdtem reggelit osztani. Klassz volt, tényleg.

A múlt heti tócsaakcióra emlékeztek? Vasárnapra száradtak meg a gumicsizmák. Szerintetek létezik nyakon záródó gumicsizma?

2013.02.17./2.

Majáról akartam még írni. Nálunk a nagy ágyba szokás első lépése az, hogy kivesszük a kiságy két rácsát. Így a gyermek szabadon közlekedhet de forgolódás közben nem esik le. A frissen felfedezett szabadságnak azonban mindig ára van.
Péntek délután vettem ki a rácsokat, nyuszika vagy fél órát azzal töltött, hogy ki-be mászkált a lyukon és cincálta a takaróját. Arra számítottam, hogy este amint becsukom az ajtót meglép és elmegy felfedezni (ahogy a testvérei is tették) de nem. Lettem és elaludt mint bármikor máskor. Másnap reggel is apa az ágyában találta amikor bement. Aztán jött a délutáni szundi és Maja élt a szabadságával csak azután aludt el, hogy apa bement és visszatette az ágyába. Este megint nagy csönd volt, mondhatni túl nagy, nem is tartott sokáig hamarosan röhögcsélés és motozás hallatszott, mikor a fiókokat kezdte húzogatni apa bement és berakta az ágyába (he-he apa a büntetés végrehajtó). Maját ez nem tartotta vissza hamarosan újra motoszkált, aztán egyszer csak csend lett. Vártunk fél órát és óvatosan bemerészkedtünk. Ezt láttuk:
 
 Óvatosan fölnyaláboltam és beraktam az ágyába. Ma már a fiúk is itthon alszanak, lehet hófehérke befurakszik valaki mellé, nem számítok csendes estére. :-D

Mamám tegnap elvitette a fiaim, Maja élvezi az egykeséget. Tegnap vacsorára kakaós csigát sütöttem, kiraktam az erkélyre hűlni, Maja őrizte. A tepsi nem látszik jól meresztgesd a szemed.

2013.02.17.

Ma van a macskák világnapja. Csak tegnap tudtam meg, hogy ilyesmi létezik gondoltam szólók. Azon szerencsés olvasóim akiknek van cicájuk ma ajándékozzák meg a négylábút egy extra öleléssel a nevemben. :-)

Amiért végül is ideültem az Ádám tanulós vizsgálata. Szerdán megint a Baromi Hosszú Nevű Bizottságnál jártunk. Az elsőről ITT írtam. Most volt a beiskolázás előtti kontroll. Összességében megint nem érzem úgy, hogy kihagyhatatlan lett volna.
Napok óta kerülgetem a témát, fogalmazgatom magamban a dolgot most talán sikerül leírnom. Az van, hogy torkig vagyok azon dolgok hosszas ecsetelésével mit nem tud a gyerekem és azzal is, hogy folyamatosan azt kapom, hogy ezek nélkül mi lesz vele a suliba. Amennyit szükségesnek érzek gyakorlunk itthon (naponta kétnaponta) de egyszerűen nem látom értelmét ennél többnek. Rettenetesen félek, hogy ha ennél többet ülök a nyakára az utált feladatokkal még azelőtt megutál tanulni, hogy iskolába kerülne.
Azonkívül hiszek Neillnek és Vekerdy Tamásnak ha a gyerekem szükségét érzi most gyenge ismereteinek pótlását pillanatok alatt behozza a lemaradást. Addig minek gyötörjem vele? Bízom Ádámban és tudom, hogy megtalálja a helyét a suliban.
A következő dolgokban találtatott gyengének:
- síkban tájékozódás, sor megtalálása
- mennyiség fogalma, három-négy pöttyöt meg kell számolnia
- esélyes egy disz izé
- nem a kapott utasítást értelmezi, hanem a szituációból következtet a feladatra
- verset, szöveget nem ad vissza szó szerint, felcserél szavakat
- rövidtávú memória, ha ötször egymásután kell megmondania hány éves, ötödször is leszámolja az ujján
Na most lehet én vagyok kislétszámú de nem értem ez mért kardinális probléma? Mert kell az iskolába? És??? Bocs de nekem ez a válasz nem meggyőző erejű.*
Most, hogy ezek így előtérbe kerültek eszembe jutott pár dolog a gyerekkoromból amiről eddig azt hittem normális:
- utáltam szó szerint megtanulni bármit, főleg verset rendszeresen felcseréltem szavakat, sorokat
- összekeverem a jobb és bal kezem (komolyan, még most is, valószínűleg így is halok meg)
- mennyiség fogalmam korlátozott hat-hét dolognál már számolok kivéve ha áttekinthetően csoportosítva van
- én is gyakran a szituációból jövök rá mit kell csinálni
- ha hirtelen rám kérdezel hány éves vagyok nagy valószínűséggel rávágom, hogy 18 és halálosan komolyan gondolom, nekem ott megállt az idő, hivatalban ez elég ciki ezért az évek alatt megtanultam szünetet tartani ez méltóságot kölcsönöz
(- apa elmesélte, hogy gyerekként a füzetben a margó és a másik oldal nem tartotta vissza az írás folytatásától - síkban tájékozódás)
Ezek alapján mi jogom elvárni a gyerektől bármit is? A fenti gyengeségeimmel együtt 4-4,5 átlaggal végeztem el összes iskolám, végig benne voltam a legjobb 5 tanulóba sokszor voltam osztályomba a legjobb is. Az, hogy később nem mentem vele semmire az már más téma. Sosem voltak tovább tanulós terveim.**
Ádámmal kapcsolatban sincsenek semmilyen elvárásaim, na jó talán mégis, szeretném ha szeretne iskolába járni és szeretném ha megtalálná a helyét. Ehhez pedig arra van szükségem, hogy amilyen energiával eddig azt vizsgálták miben gyenge fordítsák arra amiben jó. Engem ez érdekel, ebben akarom támogatni. Azt tudom, hogy a nagy mozgásokban jó és szeptembertől keresek neki valami sportolási lehetőséget. De kedves szakértők tényleg érdekelne mi az amiben a fiam még jó és sikeres lehet.
A Bizottságnál is megpróbáltak rábeszélni a fejlődős iskolára, ugyan nem túl nagy lendülettel amiből arra következtettem, hogy a gyerekkel nincs nagy baj. De én ezt nem akarom. Nyilván vannak dolgok amiket muszáj megtanulni de ha ő ezt emelt szinten próbálja, vért izzad azzal ami nem megy, mikor lesz ideje azzal foglalkozni (és szárnyalni - ezt az óvónénije mondta) amiben tényleg jó és kitűnhet?
Egyszerűen nem értem a világ ezen felén mért azon lovagolunk ami a gyereknek nehezen megy? Mért olyan nehéz abban támogatni amiben jó? Utópia arra berendezkedni, hogy mindenki mindenben jó vagy közepes legyen. Az emberek sokfélék és ha mindenki azt csinálhatja amiben igazán jó az a társadalomnak is jó. Te szeretnéd ha egy olyan orvos műtené a gyereked aki csak a szülei kedvévért lett orvos, mert nem engedték dísznövénykertésznek és talán még a gyerekekkel sem találja meg a hangot? Milyen munkát ad ki az a kézműves aki muszájból csinálja? Szóval én igenis lázadok Ádám fejlesztése ellen. Tanulni soha sem késő, nem fog lemaradni semmiről ha jövőre vagy utána lesz mennyiség fogalma. És ha az iskolában ez neki komoly lelki problémát okoz, bár nagyon bízom benne, hogy a tanárnénije tudja kezelni a helyzetet, akkor kitalálok egy b tervet de nem fejlesztem jobban mint muszáj.

*Amíg suliba jártam folyamatos volt a riogatás
- alsóban: tanuljatok, figyeljetek oda mert felsőbe már nem lesz babusgatás ott már nem lesznek ilyen elnézőek
- felsőben: tanuljatok mert a középiskola már nem kötelező onnan bármikor kirakhatnak
- középiskolába: a vizsgán már nem így meg úgy lesz ott tudni kell
Mi történt valójába? Aki alsóban gyenge volt de átengedték fölsőben is folytatta gyengén de továbbra is átengedték. Igen középiskolába már voltak akik leszámoltak de többnyire másik suliban folytatták. A vizsgán pedig súgtak, még érettségin is maguk a tanárok.

**Mindig csak anya akartam lenni és feleség. Talán akkor éreztem picit hiányát a dolognak amikor Ádám megszületett, néha még most is úgy érzem időnként hasznát venném egy egészségügyi végzettségnek nem feltétlenül orvosi csak valami nővér vagy valami alap dolog. Úgy érzem azért kellő biztonsággal meg tudom ítélni mikor kell orvoshoz fordulni de mégis talán magabiztosabban ki tudnék állni döntésem mellett ha az anyai megérzés helyett tényekkel tudnám alátámasztani.
És ami főleg az utóbbi hónapokban kezdett foglalkoztatni az a pedagógus diploma. Tanítani most sem szeretnék, nem tudtam mi akarok lenni de azt igen, hogy mi nem. Higgyétek el diákok százait mentettem meg, én testesítettem volna meg a "rossz tanár" sztereotípiát. A gondolattól is remeg a lábam, hogy be kell mennem 20-30 gyerek közé és nekik valamit tanítani akkor is ha kicsit sincs kedvük hozzá. Maximum napközisnek lettem volna elfogadható de sosem jó vagy kiváló. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha megfordul a fejemben főleg nem, hogy még le is írom de most tényleg úgy érzem hasznát venném. Elsősorban a fent vázol ok miatt, hatékonyabban tudnám megvédeni az álláspontom (és Ádámot) mások által is elfogadott tanári diplomámmal, mint "csak" anyaként. Az már más kérdés ha akkor sok évvel ezelőtt tanárnak tanulok, most hogy látnám a helyzetet.

2013.02.15.

Írtam már unom a telet? És főleg azt, hogy minden csupa víz meg sár. Kedden jöttünk haza az oviból, megkértem őket, hogy kerüljék ki a tócsákat, Miki páros lábbal ugrált a legmélyebbekbe. Én valahol 20-30 méterre mögöttük bandukoltam Majával és ordíthattam volna de a forgalomtól úgysem hallja meg. Felbátorodtak és mind a ketten újra és újra keresztül futottak a legsárosabb, legkoszosabb tócsákon. Hazaérve táskástul, bakancsostul beraktam őket a kádba, jól összeszidtam őket mert a nadrágjuk térdig átázott a bakancsaik szintén és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy megszárad másnapra. Tartalék pedig nincs, már nincs.
Másnap esett az eső amikor Mikiért mentünk. Sejtésem volt. Az előző nap összesározott nadrágot és gumicsizmát adtam Ádámra, Mikiét elvittük. Ádám odafelé még csak szolidan mászkált a tócsákba az legális. Hazafelé a lelkükre kötöttem, hogy nincs ugrálás és futkosás, mert hideg van ahhoz, hogy tökig vizesek legyenek, majd nyáron blablabla. Szerintetek? Igen megint ruhástul a kádban kötöttek ki, még az alsó nadrágjuk is vizes volt! A gumicsizmákat azóta is szárítom. Miki kabátját egyéb ruhadarabok kíséretében azonnal ki kellett mosni.
Csütörtökön már az oviban megfenyegettem őket, hogy aki tócsába mer ugrani vagy belelépni de akár csak ránézni is az este nem nézhet transformerst*. Miki már félútnál beleugrott egy tócsába, majd vihogva táncolt a járdán:
- É audni akajok menni! - és a hazáig visszalévő összes tócsán keresztül ment. Ha még nem említettem volna ő az a gyerekem aki szarik mindenféle jutalomra és büntetésre. Ha tilosba akar menni megteszi ha hússzor büntetem meg érte huszonegyedszerre is.
Bár este már nyivákolt a tarnsformers miatt de megkapta a büntit és le kellett feküdnie.
Ma sikerült először szárazon hazaérnünk a héten.

*transformers: egy új rajzfilmsorozat, nagyon odavannak érte, néhány robot bajbajutott embereket ment és át tudnak változni tűzoltóautóvá és egyéb békés járművé. Este fél 8-kor kezdődik 8-ra vége és az a megállapodás ha a kezdésre megfürödve pizsamában vannak, nézhetik.

Az esőnek és a sárnak a másik nagy hátránya, hogy be vagyunk zárva. A fiúk már olyanok mint a ketrecbe zárt oroszlán de a fentiek után talán érthető ha a betonon futkosást nem támogatom a játszótéren pedig nyakig érő sár van, az enyémek pedig hajlamosak a fűben fetrengésre, napi szinten nem tudok kabátot mosni.
És a jóakaró nénikből is baromira elegem van. Ha Majával közlekedek szinte mindig kifogok egyet:
- Nem fázol picike??? áááááááááááááá
Nem, nem fázik. Melege van. Nem tecccik látni fürdőruhában és jégkockás itallal mászkál. Tényleg rettenetesen utálom az ilyen kérdéseket. A gyerek fel van öltözve, biztos jobban érezné magát itthon a melegben de a fiúk nem mehetnek egyedül oviba és őt sem hagyhatom itthon egyedül, szóval jön mert muszáj. A néninek lehet annak idején volt bébiszittere nekem nincs.
A sapkáján is rendszeresen szörnyülködnek. Az van, hogy nyuszika lekapkodja a fejéről a sapit. Én pedig választhatok vagy minden lépés után leállunk küzdeni a sapkával és majd valamikor másnapra az ovihoz érünk, vagy szarok a sapira és haladunk. Az utóbbit szoktam választani. A héten gyakran nem is volt annyira hideg, mert amikor igazán hideg van, nem szedegeti le a kis boszorkány. :-)

A héten vettem észre, hogy Maja szortíroz. A hétvégén kapott lepke darabjait színenként összepározta, a fiókból kicsórt evőeszközöket csoportosítja. És van saját szava a kukásautóra, ha találkozunk vele, integet nekik.

2013.02.12./4.

Képgaléria:
 
 Tente maci

 Rezsicsökkentés
 
 Szülinapi ajándék

 "Itt a farsang áll a bál"
 

2013.02.12./3.

Rettenetesen unom már a telet! Állítólag a medvék kint maradtak, a nap itt sem sütött de ez a hétvégi hó(szerűség) nekem már sok. TAVASZT AKAROK!
Nagyon elegem van abból, hogy leesik két ujjnyi hó de nem jó semmire. Szánkózáshoz nem elég mély, hóembert építeni nem lehet mert a kapargászás miatt teli van fű és föld darabokkal és mivel folyamatosan olvad vizesebb is mint kéne. Vasárnap délelőtt gyorsan megfőztem aztán összeszedtem az őrsöt és kimentünk havazni. A fent vázolt állapotok miatt sok jó nem sült ki belőle. Maja a babaház asztalán összegyűlt vízben tapicskolt először kesztyűben, majd csupasz kézzel, aztán visított mert fázni kezdett a keze, hintázni akart de az is csurom víz volt tehát visított tovább. Miki hóangyalt akart csinálni két csapás után elérte a homokot a többit a fantáziádra bízom. Ádám lelkesen takarította a havat a mászóka tetejéről, a babaház tetejéről, Miki szorgosan segített neki, ők remekül érezték magukat de Maja egyre jobban ordított és nem hagyta, hogy megmelegítsem a kezét. Szóval fájó szívvel de tíz perc után fölvezényeltem a csapatot, mivel a ruhájuk inkább homokos volt mint havas rögtön szórhattam is mindent a mosógépbe. Még szerencse, hogy a házirendünk értelmében vasárnap nem szabad háztartási gépeket használni.
A program mérlege: felöltözés 15 perc, kint töltött idő 10 perc, vetkőzés, szárazba öltöztetés, újabb 15 perc, mosás 1 óra, ruhaszárítás 2 nap. Utálom a telet.

Hosszú hétvégém volt. Apa dolgozott így a szombati buli előtti készülődés az enyém volt. A fiúk hetek óta nagyon rákaptak a legora (imádom a legot), bevonulnak a szobába és játszanak, nincs veszekedés, nincs nyivákolás, ha elunják összepakolnak, és kijönnek. Szombaton is ezt művelték, szóval velük nem volt dolgom pont elég volt nyuszika aki folyamatosan a sarkamban volt. A vasárnap délelőtt is hasonlóan zajlott. Már semmi másra nem vágytam csak, hogy egy kicsit egyedül legyek. De apának a dolgozós hétvége után mindig hosszú hétfő jön ami azt jelenti, hogy reggel 5-kor elhúz itthonról és este 8-ig haza se jön. Szóval tegnap reggel összeszedtem a csapatot, a jelmezeket (mert farsang volt) és elvittem őket az oviba. Nyuszival hazajöttünk ebédet főztük és vártuk dédimamát aki fél 11-kor még mindig nem volt sehol. Aggódva nyúltam a telefonhoz és iszonyúan boldog voltam, amikor felvette. Már mindenféle rettenetet képzeltem el, reggel nagyon le volt fagyva minden. De dédi jól volt és vasalt és szerencsére csak elfelejtette, hogy mi várjuk. Életbe lépett a b terv Majának gyorsan tálaltam, aztán elmentünk az oviba Ádámért, ott jól megszívattak az új színváltós autóval, hirtelen mindenki rajtam kezdte keresni én pedig Majánál láttam utoljára de nyuszinál akkor már nem volt, visszarohantam Mikihez nála sem volt, mert végig Ádámnál volt aki a folyóson várt autóstul. Az oviból 11.41-kor léptünk ki 12.00-kor kezdődik a fejlődős óra. A távot Ádámmal 30-35 perc alatt szoktuk megtenni, Majatempóban úgy saccoltam estére odaérünk. Maja felvesz és rohan. Odaértünk 25 perc alatt én nem kaptam levegőt, a karom sem igazán éreztem. Ádámot leadtuk Maját összeszedtem és elmentünk a bankba, alig indultunk el Maja mutogat a pelusára: kaka. Általában 80%-os a találati arány ekkor belém villant, hogy a nagy sietségben nem hoztam pelenkacseréhez felszerelést. A bankig fohászkodtam, hogy vaklárma legyen. Diszkréten szaglászom a gyereket, negatív, talán mégis vaklárma. Mire visszaértünk Ádámnak már szünete volt, szerencsére nem kapott sokkot, hogy nem vagyok ott. Még hivatalba lett volna intézni valóm de úgy döntöttem, inkább megyek két gyerekkel óra után. Így is lett. Nem sokkal 3 után értünk haza mint egy vert sereg. Maját gyorsan megvizsgáltam tényleg nem volt kakis, beraktam az ágyába, Ádámot megkértem, hogy vigyázzon a testvérére amíg elszaladok az oviba Mikiért. Maját egyszerűen már nem lehetett tovább magammal hurcolni és nem várhattam meg azt sem, hogy Mikit majd az óvónéni hazahozza. Kicsit sem voltam nyugodt, szegény Mikit fénysebességgel hurcoltam magam után hazáig. Itthon nyugalom és béke fogadott, Ádám csendesen játszott Maja aludt.

Simaáll nagyfőnök és Szőr(telen) Miki lovag a jelmezek készítésében a fiúk is segédkeztek, nem csak a méretvételnél.

2013.02.12./2.

Eljött a nagy nap szombaton volt Ádám szülinapjának negyedik és egyben utolsó felvonása: a zsúr. Idén az indián témát választottam. A meghívókat szétnyilaztuk három hete. A sütiket megcsináltam pénteken, szombatra csak a szendvicsek maradtak és az utolsó simítások, dekor, terítés, indián frizura és arcfestés.
A következő bulit lehet délelőttre szervezem vagy reggel 6-ra. Ugyanis az idő előre haladtával egyre sűrűsödő "miko jönnek máj a vendégek" kérdések délután kettő felé határozottan cincálták az idegeim. Azért kész lett minden, egyedül megteríteni nem mertem az asztalt, mert nyuszika imád terítőt húzogatni, azonkívül biztos voltam benne, hogy az asztalra helyezett tálak és tartalmuk túl nagy kísértést jelentenének egy ekkora lánynak. Talán érthető ha nem akartam félig rágott, előkóstolt szendvicsekkel várni a vendégeket és a konyha egy jobban védhető pontjára tettem azokat.
A vendégek érkezése után igyekeztem tartani a programtervet, mindenki kapott indián nevet, harci díszeket, és tollas fejdíszt. Lufikészletünk megegyelése és némi eszegetés után levonultunk a játszóra. Volt messzelátás, nyomolvasás, lopakodtunk, vizsgáltunk növényeket, körbeugráltuk a (képzeletbeli) tábortüzet és a legnagyobb sikere a szembekötősnek volt. A vége felé már mindenki fogó akart lenni ezért a szerencsés bekötött szeműre egyszerre hárman ugrottak rá.
Visszaértve elszívtuk a békepipát amit még biztos most is adogatnánk körbe ha Maja nem töri el. A buli végén Ádám megkapta az ajándékokat kiosztottuk az érte kiérdemelt díjakat és megettük a tortát. Remélem a vendégek is jól érezték magukat.

 A meghívók

 Simaáll nagyfőnök (diákigazolványba pont jó lesz :-DDD)

 Folyton csacsog a falu hírmondója

 Hangos pitypang, falunk dísze (a kép nem adja vissza a hangot de épp kiabált)

 Az uzsonna

 Csoportkép

 Békepipa körbejár

 Ajándékok: egy valódi totemoszlop ami csokis sütit rejtett nyerte meg a kreatív díjat, az a színes karika a kezében pedig egy színes rugó talán nektek is volt, nagyon mókás játék én imádtam. Épp országomat adnám még kettőért mert nálunk is nagyon népszerű naponta csak 217-szer kell kibogoznom, lehet mégsem akarok plusz kettőt? he-he-he A legnagyobb attrakció egy színváltós autó volt arról kép sincs mert vagy gatyában vagy a frigóban van. Ezekkel a vendégeink elvitték az empátia díjat mert Miki is kapott egy színváltós autót Maja pedig egy puzzle lepkét. Ők is nagyon örültek.

Hivatalos gyertyafújós fotó

2013.02.12.

Pénteken farsangon voltunk, nem is akárhol, hanem abba a suliba ahova Ádám járni fog. Az elsődleges cél az volt, hogy Ádámnak legyen egy jó élménye a sulival kapcsolatban. Kezdetnek rögtön sírásba fúló hangon közölte, hogy ő nem akar menni. Félreértést szimatoltam és mindenképp tudni szerettem volna miért nem akar menni. Újra és újra elővettem a témát és óvatosan érdeklődtem. Egyik alkalommal vigyorogva elmesélte, hogy ő már volt egyszer a mamával (tényleg volt pár éve ott farsangon) és nagyon tetszett neki de most akkor sem akar menni. A miérthez továbbra sem jutottam közelebb és aztán egyszer csak csütörtökön megtörtént a csoda. Elmondta, hogy ő attól fél, hogy a nagyobb gyerekek bántani fogják. Ismét elmeséltem neki azt amit amúgy már hétfőn is, hogy mi ott csak nézők leszünk, a nagy tömegben állva megnézzük a beöltözött gyerekeket. Szemmel láthatóan megkönnyebbült és ugrálva azt kérdezte mikor megyünk.
Péntek délután mókus őrs felkerekedett és elvonult farsangolni. A hangulat fokozására kifestettem őket, Ádám indiánt kért, Miki kalózt. Az első, második évfolyam bulijára mentünk a gyerekeknek sikerült jó helyet fogni én beértem azzal ami jutott, gondoltam előrébb engedem azokat akiknek gyereke/unokája van ott. Közben örömmel nyugtáztam, hogy itt tényleg jó buli a farsang. Amikre én emlékszem háááát, kötelező beöltözés némi önkéntes máz mögé rejtve, felvonulás majd három szerencsés osztály (akik elég sok rokonnal érkeztek) tortát nyert végül közös őrjöngés táncnak álcázva.
Na kérem itt eleve nem volt zsűri és verseny. Ez nagyon tetszett! Szerintem ez picit sem ösztönző gyakorlat főleg nem az egészen apróknál, ők még nagyon szeretnek nyerni és abszolút nem vigasztalja őket a "részvétel a fontos" szöveg amikor a győztes osztály viszi a tortát. Tehát itt nincs verseny és szemmel láthatóan élvezték a gyerekek az egész felhajtást. Az osztályok csoportosan öltöztek be és egy 5-10 perces műsorral készültek, főleg táncos produkciókat láttunk néha rövid szöveg. Én remekül szórakoztam! Ötletes jelmezek, sok profin kivitelezve túlnyomó része saját készítés volt. Ó és fergeteges finálé. El tudsz képzelni kb 30 apró gyereket amint gangnam style koreográfiát táncol napszemüvegben fehér ingben? Tanárnénivel az élen az egész számot végignyomták. A közönség szétverte a tornatermet.
Mikor hazaértünk a fiúk azt mondták nagyon jól érezték magukat, menjünk el jövőre is. Ádám pedig azt mondta fülig érő szájjal, "de jó, hogy ide fogok jájni".
Mellékállásban  megszemléltem azokat a tanárnőket akik majdan Miki évfolyamát fogják vinni, kettő szimpatikust is találtam.

2013.02.03.

Ma volt Ádám szülinapjának harmadik felvonása, összevonva a papáéval. Zötyögősen indult. Egészen messziről kezdem.

Pénteken összeszedtem a mókus őrsöt és elmentünk az orvoshoz. Mikit csak az igazolás miatt vittem, ő a szerdai lázzal töltött napja óta teljesen jól van, baromira örült, hogy itthon lehetett és váltva macerálta valamelyik testvérét. Ádám a meglévő allergiája miatt reagált rosszabbul a most terjedő kórságra, ő 39,2-es lázakat produkált amit lázcsillapítóval is csak hőemelkedésre lehetett lenyomni. Mellette köhögött és feküdt. Három hete nagyon hasonló tünetekre kaptunk gyógyszer, abból maradt még bőséggel, én pedig saját felelősségre már csütörtökön elkezdtem neki adni. Kicsit félve vallottam be dokinéninek a dolgot cserébe ő nagyon megdicsért, hogy jól tettem és elmondta a további teendőket. Ádám még itthon marad pár napot, Miki hétfőn mehet oviba.
Hazajöttünk Ádámot egy adag lázcsillapítóval ismét ágyba dugtam és kérésére sütöttem egy tepsi sajtos kiflit. Két napja ez volt az első szilárd táplálék amit kért. Aztán persze két falatnál többet nem evett de igazából ez is több volt mint amire számítottam. A kifli elpusztításában önkéntesek hada segédkezett. :-)

Ádám betegsége miatt mama el akarta halasztani a szülinapi partit de meggyőztük, hogy addigra jobban lesz.
Szombaton még mindig kókadt volt a gyermek de már csak alig ment 38,5 fölé a láza, délutánra pedig az is elmúlt. Szóval ma végre láztalanul ébredt, alaposan kikérdeztem, hogy érzi magát, biztos szeretne jönni stb. jókedve volt akart, aztán mire kabátban fölsorakoztunk az előszobába megzuhant és nyöszögni kezdett. Ismét megkérdeztem de még mindig jönni akart. Mentünk. Odaértünk. Az ebédből nagyon szépen evett, főleg az elmúlt napokhoz képest. A kedve továbbra is változó maradt, sütit például nem evett, mire hazaértünk már teljesen jó kedve lett, szerintem dédi mama húslevese fejtette ki a hatását, az bizony mindenre jó, még halott feltámasztásra is. Szóval most már Ádám is jól van. Nehogy unatkozzunk Maja lázasodott be délelőtt. Egész délután figyeltük de nyuszika 38 fokos lázzal és hihetetlen jó kedvvel csinálta végig a délutánt. Éjszakára egy adag lázcsillapítóval ment aludni, remélem ő is olyan gyorsan túl lesz rajta mint Miki.