2013.06.29.

Múlt héten kisvasutazni voltunk. Tavaly sajnos lemaradtunk de most kifejezetten oda mentünk gyerekprogramra. A gyerekek nagyon élvezték, én örültem, hogy még működik, sok emlékem van róla, gyerekként minden évben többször is jártunk ott. Ádám rajzolt a rajzversenyre, fényképezkedtünk vasutasnak öltözve. Volt futó verseny is de azt már sajnos nem tudtuk megvárni.
Rólam is készült kép. Egy kiállításra lehetett vinni régi képet és ők újrafényképezték azt a beállítást azon a helyen. Nagyon tetszett, máskor is megyünk.
Egy jó nagy kirándulás része volt. A Mandulásban kezdtünk, ott mindenki ebédelt és játszott kicsit, aztán a kisvasúttal mentünk a Vidámparkhoz és végül lesétáltunk a Tettyére. 
A Tettyén most nem voltak olyan sokan mint tavaly így most jobban is tetszett. Még mindig siratom a régi fa játékokat, szerintem az sokkal eredetibb volt mint ez sok tucat EU-s izé még akkor is ha mindenféle készséget fejlesztenek de majd túl leszek rajta. Szerintem egyszerűen sokkal kisebb és sokkal kevesebb gyerek játszhat egyszerre mint a régin. A csúszdák tényleg klasszak, csak az érkezési helyről fogyott el a homok, szóval a gyerek a csupasz kőre érkezik.
Katasztrófa turisták* voltunk. A Vidámparkból mindent elköltöztettek ami még menthető volt a kapu és a kerítés is eltűnt. Szóval teljesen szabad a bejárás. Apa először húzódozott végül mégis bementünk. Háááát a szomorú alig takarja a látottakat. A téglából készült épületek maradtak de rommá vannak törve, csempe leverve, ablak tokostul kirángatva, tető beomolva, az egész terület tele van szórva szivacs darabokkal, törmelékkel. Szánalmas. Nem volt egy csilli-villi hely sosem. Akinek újat mondanék, dolgozó emberek, pusztán jó szándékból készítették a gyerekeknek. Belerakták a munkájukat, a szívüket (és amit el tudtak hozni a munkahelyükről), hogy a gyerekeknek örömet szerezzenek. Nem tudom él-e még valaki az eredi építők közül de remélem a mai állapotában sosem fogja látni.
Az egyetlen ami felismerhető maradt az az elvarázsolt kastély. Téglából készült, tehát nem mozdítható (egyben), kicsit bekukucskáltunk de olyan nagyon sötét van, hogy nem mertünk bemenni. Pedig szívesen megnéztem volna.
Tudom az elmúlás, átalakulás is az élethez tartozik, vannak dolgok amiket el kell hagyni, újat, mást tenni a helyére de a Vidámpark, pont készülésének története miatt egy másfajta értéket képviselt. Amikor az emberek csak összeálltak és megcsinálták. Ma már ha van is ilyen szándék, nem lehet. Az oviban egy éve csöpögő bojlert nem képes megszerelni a hivatásos szerelő, az óvónéni pedig nem szólhat Ödönke apukájának akiről tudja, hogy meg tudja szerelni, hisz mikor Ödönke nagy tesója volt ovis akkor is ő szerelte. És évekig nem volt vele gond. Most is csak az a gond, hogy az eljárás szabálytalan. Így marad a csöpögő bojler és a szerelő aki havonta jár piszkálni.

* Ahogy a jó érzésű emberek, én is elítélem a katasztrófa turistákat. Minek odacsődülni és szörnyülködni, bámészkodni egy természeti katasztrófa, baleset után? Ha nem tudsz segíteni haladj tovább és engedd azokat akiknek ez a dolguk. Olyan szörnyű amikor a sok kíváncsiskodó közt a mentőnek/tűzoltónak szó szerint utat kell törnie magának.
De a Vidámparknál nem volt közvetlen életveszély. A gyerekeket nem engedtük elbóklászni és a még látszó betonúton maradtunk. Szükség is volt rá a csatornafedők is eltűntek.

2013.06.24.

Képzeljétek SZABADNAPOS vagyok. Az egész családom reggel lelépett. Kedvemre jövök-megyek, senki nem akarja tudni most épp mit csinálok (pedig elég egyértelmű, hogy leülök/felállok/pisilok/iszok/megfogtam/letettem/stb. Csönd van itthon. Még az eső is rájátszik mert az ablak alatt is csönd van. Tudjátok itt sok a gyerek és egy átlagos napon mindig van valaki az ablakom alatt. Megszoktam, itt ez van de most nagyon jó a csönd. Még a szomszéd is elfelejtette csapkodni a szúnyoghálóját.
Egész héten azt akartam megírni mennyire elegem van a nyárból és a nyári szünetből. Az utóbbi héten valahogy túlsúlyba került a bolondokháza itthon. A hőség miatt be voltunk zárva a nap nagy részében a fiúk átlagosan 10 percenként összeverekedtek azon, hogy rám nézett/elment mellettem/megfogta és akkor még nem említettem az elvette/összerombolta/szétszedte dolgokat. Maja rászokott, hogy fejhangon visít ha valamelyik fiú hozzáér/ránéz/ vagy csak közelebb lép mint azt ő szeretné.
Ha a fenti dolgokban épp szünet áll be akkor átrendezik a lakást. Ezt szó szerint értem. Vonatot építenek a székekből, ez megengedett de viszik az asztalt is ami nagy és nehéz, közben fölcsapódnak a radiátorra. A gyerekszobába a kis szekrényekkel gokartoznak és elbarikádozzák az ajtót. Mire valamit vitát elrendezek, kompromisszumot kötök összeveszik a másik kettő vagy elesik, leesik, elcsórja a félbehagyott dolgomat. És ez megy reggeltől estig. Ráadásul lelkiismeret furdalásom van mert úgy veszem rosszul csinálom a dolgom. Az önértékelésem lassan nem létezőbe megy át amin tovább ront a munkakeresés nehézsége is. Jelentkeztem önkéntes árvízvédőnek, még csak visszajelzést sem kaptam. Tudjátok marha nagy pofon az élettől ha már ingyen se kell a munkám.
Na de ma kicsit feltöltődtem, összeszedtem magam. Tévébámulás közben elkaptam egy sorozatot valami szuperdada vagy hasonló a címe. A lényeg: adott egy család anyu otthon egyedül küzd a négy gyerekkel (az egyik Down kóros) miközben apa dolgozik ha otthon van akkor is behúzódik a dolgozószobájába. Anyu már épp csak túlélni szeretne, a gyerekek folyamatosan amortizálják a házat, a Dawnos naponta többször is kiszökik a házból. A dadus pedig rendet rakott. Tetszettek a módszerei, azóta azon gondolkodom mit tudok belőle átvenni és alkalmazni.

Más
Pénteken messzi mamánál voltunk, már nagyon régóta ígérgettük a látogatásunkat (izé fenyegetőztünk a megszállásukkal). Majának pelust sem vittem. Teljesen száraz bugyival érkeztünk pedig nem volt egyszerű menet. Először is elmentünk a pályaudvarra ez Maja tempóban 50 perc volt (különben 20 perc a fiúkkal 30) aztán fél órát utaztunk a buszon is. A mamánál egész nap, jött és szólt, felült a WC-re és még kakilt is. Hazafelé ugyanilyen simán jöttünk. Itthon is felajánlottam neki a WC-t de valamiért itthon nem szól. Pedig nagyon szeret a WC-n ücsörögni.
Útközben Ádám meglátott egy házat 44-es számmal. Leolvasta a jó számokat (még sorban olvassa darabra) aztán valami fura logikával azt mondta hasonlít a 74-re. Kövezzetek meg, nem javítottam ki. Ádám időnként egészen másként látja a világot és én ezt nem akarom korlátozni.
A buszon arról beszélgettünk, mit fognak majd csinálni, Miki nagyot sóhajtott:
- Pancsolhatok ha kell.

Általános hajvágás volt. Ádám farsang után csak úgy engedte levágni az indián frizuráját (februárnál keresd a képet), hogy megígértem neki nyáron ismét ilyenre nyírom. Eljött az idő, ajánlottam is de nem kérte. Kicsit szomorú vagyok szerintem olyan jól áll neki (és pssszt annyira akartam a tar fejével sokkolni a környezetünket) de ha nem hát nem.
Majának hónapok óta próbálok normális frufrut kialakítani, most úgy tűnik 3 centi múlva meglesz az eredmény. Van egy marék hajbizgentyűje de a használatuk nem igazán megy. Egy év alatt jutottunk el oda, hogy 5 percig hajlandó a hajában hagyni. Az van, hogy ő nagyon szereti ha a haját matatom. Odaül, türelmesen tartja amíg csak kell, megcsodálja a tükörben élvezi, hogy gyönyörködöm benne, még lefényképezni is hagyja magát aztán kitépkedi a bigyókat. A kezembe nyomja az ölembe huppan és királylányos kézmozdulattal engedélyezi a visszarakást. Visszarakom megint tükör, örömködés, kiszedés. Ezzel akár fél órát is elszórakozunk de a végére mindent kiszed a hajából.
Most az új frizura miatt ismét megpróbáltam, kapott csattot a hajába, megnéztük a tükörbe, mondtam neki milyen csinos és azt is megbeszéltük ha egész nap így hagyja egész nap csinos lesz. Erre elrohant Ádámnak megmutatni magát aztán ismét kiszedte. Kezembe nyomta a csattokat:
- Nem akarsz csinos lenni egész nap?
- NEM.
Miki fantáziáját nagyon piszkálja minden női cucc. A csatt különösen nagy kedvence, rá is csapott aztán valahogy Maja kezébe kötött ki. A kettőt X alakban összefűzte és boldogan helikopterezett vele.
Azért talán majd egyszer nem is olyan sokára biztos enged copfokat fonni. Fonogatnám én a sajátomat is de azt nem érem úgy el nem is látom a megfelelő szögből és 20 perc kemény munka eredményével max zuhany alatt pompázhatok. :-(

2013.06.22.

Egy nagyon fontos dologról még nem írtam. Pontosan egy hónapja volt Ádám első iskolás szülőije. Még egyszer írom Szilvi néni szárnyai alá került ahogy szerettem volna. A szülői számomra egészen újszerű volt.  A tanárnő ugyanis csapatot, közösséget épít és ezt nem is csak mondja. Partnerként beszélt velünk, hisz egy oldalon állunk és mind azt szeretnénk, hogy a gyereknek legyen jó. Azzal kezdtünk, hogy mindenki bemutatkozott elmondott pár dolgot a gyerekről, a családról ahonnan jött. Így megtudtunk pár dolgot egymásról pl: képzeljétek 5-6 (vagy több?) nagycsaládos osztálytársunk is lesz! Ennek annnnnnyira örültem, mert végre nem érzem magam csodabogárnak. Jó volt ez a kis ismerkedés mert mi végül is 8 évig "osztálytársak" leszünk.
A következő héten bevittem Ádámot, kértem külön időpontot, beszélgettek és megnézte a sulit. Volt már itt többször is de akkor mindig anyuhoz mentünk és az nem ugyanaz. Megnéztük az ebédlőt, a termet, az udvart. Jó volt, hogy egyedül is megnézhette ezeket, szeptemberben nem lesz annyira elveszve.
Azt már többször megbeszéltük, hogy a mamához napközben nem lehet csak úgy beszaladgálni, a mama ott dolgozik és csak akkor mehet le hozzá ha a konkrétan megbízzák valami feladattal vagy iszonyatos baj van.
Tanuljuk az iskola nevét, Ádámnak ez külön kihívás, az ovi nevét 3 év alatt jegyezte meg igaz az első két évben csak alap szavakat használt.
És nagyon várja a diákigazolványát.
Miki is nagyon szeretne már iskolás lenni, neki minden alkalommal elmondom, hogy előbb még be kell fejeznie az ovit. Szeptembertől elkezdem intenzívebben keresni a neki megfelelő tanárnénit, három jelöltet már a farsangon találtam. De még csak ősszel fogom tudni neki mikor kell suliba menni. Részemről szeretném ha még két évet járhatna de nem tudom a kívánságműsorra mennyire lesz lehetőségem. Picit aggódom.

2013.06.21.

Volt egy nagy kalandunk, pár hete Ádám nagyobb biciklit kapott ezzel együtt Miki megörökölte Ádámét. Persze, hogy viszketett a fiúk feneke, folyamatosan biciklizni akartak de akkor még minden nap esett. Aztán eljött az a reggel amikor nem esett. Kinyitották a szemüket és rögtön biciklizni akartak. Nekem az oviba volt dolgom. Gondoltam egy nagyot, biciklivel megyünk az oviba (utálok biciklivel közlekedni, mert gyorsabbak mint én gyalog, főleg, hogy Maját is rá kell bírnom a haladásra). Reggeli készülődés közben nagy szürke felhők kúsztak az égre és úgy nézett ki pillanatokon belül zuhanyként szakad a nyakunkba. A biciklizésről és az oviról is letettem de a boltba muszáj volt átmenni. Hazafelé úgy tűnt mégsem fog esni a felhők csak díszletnek érkeztek. Fölrohantam a bevásárlást kicseréltem a biciklikre Maja kicsit hisztizett a motorja miatt de azt tényleg nem vállaltam. A fiúk már többnyire irányíthatóak kerekeken is, Maja gyalog is kiszámíthatatlan. Az út olyan volt ahogy terveztem a fiúk nyargalásztak előre, szerencsére időnként bevártak, nyuszival poroszkáltunk utánuk kivételesen egészen jól haladtunk, ugyanis beígértem neki, hogy az oviban megkapja Miki motorját és hazafelé azzal jöhet. Úgy megörült, hogy elfelejtett fölkéretőzni, sőt egyéb kedvenceinek sem hódolt miszerint kimaradt az épület homlokzatának percekig tartó csodálása, lecövekelve természetesen, virág/bot/csikk/szemét szedés, kavics kiépítése a betonból. Sikeresen elértük az ovit, elintéztük amit kellett, hazafelé összeszedtük Miki ovis motorját, azt Maja feneke alá raktam. Gondoltam így sima utunk lesz hazáig. Maja boldog volt a motorral csak a lába nem érte el a pedált és ez igen megnehezítette a haladást. Pedálozni nem tudott, lábbal hajtani azért nem tudta mert a lába folyamatosan beleakadt a hátsó kerekekbe. Húzni nem hagyta magát, folyamatosan letette a lábát és fékezett. Még lassabban haladtunk mint odafelé. A fiúknak engedélyeztem, hogy az úton egy kijelölt távoli pont és köztem oda-vissza tekerjenek amíg mi szenvedünk Majával. Nagyjából félúton unta el és engedte meg, hogy kézben hozzam a motorját (de nehéz az a vacak). Mikor végre hazaértünk, megfogadtam, hogy ilyen túrára többet nem vállalkozom.

Maja feléri a kilincset. Egy ideje már képes rá de csak az utóbbi napokban gyakorolta be. Eddig csak Miki jött utánam a fürdőbe most már csapatban teszik.

Lassan egy hete itt a nyár, akinek újdonság lenne ez az utóbbi 200 év leghidegebb nyara. Következő életemben csakis meteorológus leszek. Tavaly, tavaly előtt és azelőtt is így nyár elején elkezdték riogatni a népet, hogy nem lesz nyár, meg hideg lesz esetleg max 25 fok. Aztán valahogy eddig még minden évben volt hőség. A tavalyi aszályra is biztos sokan emlékeztek. Szóval mégis nyár van idén is. Mi Körte lakba járunk strandolni. Elvittük a gyerekek medencéjét, anyunál szerencsére kútból jön a víz így a vízszámla miatt nem kell aggódni. Szóval kiraktuk a teraszra és mehet a pancsolás a végére pedig az iszapfürdő.
Itthon a kádba van strandolás. Fél óra eszeveszett visítást, fröcskölést fél óra csönd követ. Alig hittem a szememnek mikor a vízből kipecázott mókusőrs a lakás három pontján csöndben heverészett. És még a fürdőt sem áztatták el menthetetlenül.

2013.06.20.

Maja beszédügyben egész megtáltosodott. Mindent utánoz, sőt az utóbbi napokban elkezdte használni is a tanultakat valamint egymás után bigyeszti őket. Mondat alkotásnak talán még túlzás nevezni de kezdetnek teljesen elégedett vagyok vele.
Néhány az új tudományból: bugyi, pisi, pötty, nyuszi, pancsoj, fű, fa, bajátom, bojsó, epej (most jönnek a kedvenceim) Miki (ez néha biki-nek hangzik), Maja.

- Maja ki a barátod?
- Ádám!

A bilizést a bárányhimlő rendesen visszavetette, ugyan volt pár nap amikor úgy tűnt hamar visszaáll a rend, sajnos átmenetinek bizonyult. Napokig pisilt ahol épp volt, kivéve ha kimentünk a lakásból. Egészen hosszú ideig is távol tudtunk maradni itthonról, még fejlődni is bugyiba mentünk, ott felült a WC-re (van szűkítőjük) és életében először WC-be pisilt. Itthon jobban szeretem a bilit, az a szobába van így önállóan tudja használni. Talán az terelte vissza ismét a helyes útra, hogy a múlt hétvégét lényegében a mama kertjében töltöttük. Érkezéskor mindenki fürdőnacit húzott, kiraktuk a bilit a teraszra, kaptak medencét és vizet. Azt nem tudom hányszor pisilt a vízbe de a bilit is ismét elkezdte használni, még kiönteni is megpróbálta. Hétfő óta itthon is javult a helyzet.
Furcsán alakul ez most nagyon. Ádám sok türelmet és egy évet igényelt mire teljesen biztonságosan szobatiszta lett, Miki szinte magától elhagyta a pelust, Majával meg bizonyos dolgok nagyon mennek, más meg egyáltalán nem. Például egy hete pelus nélkül alszik délután és még nem volt balesete. Volt, hogy reggel is száraz pelussal ébredt. A játszón is jön, szól, megyünk a fához és nincs baleset. De itthon szinte csak pillanatnyi szeszélye szerint használja a bilit. Már az is felmerült bennem, hogy ez csak "figyelj rám" akció* tegnap komoly hisztit vágott le amikor észrevette, hogy apa takarít utána. Azt akarta én csináljam de épp túrógombócokat formáltam. Szóval a pelusra nem fogunk visszatérni az tuti mert nagyon is érti mit kell(ene) csinálni.
* Pedig nincs ám semmi fesztivál körülötte ha bilibe pisil MINDIG megdicsérem és örülök neki de azért fáklyás felvonulást nem szervezek. Ha baleset van, megmutatom neki, hogy feltöröltem, nem történt semmi és megkérem, hogy legközelebb használja a bilit. Ennél többre nem vagyok hajlandó. Várok. Lehet neki is kell egy év de akkor sem fordulok vissza.

Az alvásban is voltak kalandjaink. A fiúk két napon keresztül aludtak délután. Egészen hihetetlen volt napközbe egy egész óra csönd. Sajnos este jött a fekete leves a fiúk elaludtak de Maja nem. A bárányhimlő az alvást is felborította, azóta gyakran nem akar este aludni. Ha szerencsém van csak játszik az ágyban ha nem akkor ordít. Ezen az sem változtat ha délután nem alszik vagy egész nap a kertben futkos. Ha olyan kedve van este ordít és kész.

Maja pöttyei aggasztanak. Szépen leszáradtak ahogy kell, a medencézés és a napfény mintha kifejezetten jót tett volna mert másnapra sokat halványodtak, pontosabban nem annyira feltűnőek, viszont hatalmas lyukak maradtak utánuk. A lány egész teste tele van kráterekkel. Az arcán három is van amitől félek megmarad emlékbe pedig nem vakarta. Ne értsetek félre nekem így is tetszik, sőt kifejezett aranyos vele de én az anyukája vagyok nekem akkor is ő a világ legszebbje ha épp golyóstollal rajzol magára hieroglifákat vagy iszapbirkózóst játszik.
A pöttyökről jut eszembe az emberi sötétség. Rendezvényre mentünk, már egy hete nem volt fertőző csak a száraz pöttyök voltak rajta. Bocs de ezért nem maradok szobafogságba három nagy mozgásigényű gyerekkel. Szóval elmentünk veterán autókat néztünk és lovas kocsiztunk. Életemben először ültem lovaskocsin, kár lett volna kihagyni. Nézegettük a veterán autókat egy nagyi kiszúrta a gyerekeim, korábban találkoztunk a játszón, aztán Maja pöttyeitől elfehéredett:
- Jaj valami kiverte a kislányt!
- Bárányhimlős volt, már nem fertőz azért jöhettünk emberek közé. - nagyi még fehérebb lett és majdnem a táskájába rejtette az unokáját. Elmentünk a közeléből nehogy szívrohamot kapjon.
Kicsit később ismét összefutottunk vagy 5 méterre tőlünk haladtak el és szabadkozva odavette, hogy ők most mennek mert már a múltkor is himlőgyanús volt a gyermek. Ennyire felelőtlennek látszom, hogy fertőző gyereket viszek emberek közé?

(psssszt a fiúk elvileg bünti sziesztáznak a szobájukba, most magukra csukták az ajtót, úgy csinálok mintha tilosba járnának így csöndben maradnak amíg Maja alszik :-D)

Anyu eltörte a lábát, ezért vagy nem, nem tudom, mert a jó idő is megjött végre (még próbálok örülni a hőségnek) sokat vagyunk a kertjében. Leszüreteltük a borsót ebben Maja volt a legnagyobb segítség, szedtem epret. Ez egy jó móka, elvonulok egy vödörrel és csak én vagyok meg az eper, kifejezetten idegnyugtató program. Még akkor ha közben barack fa alatt kell kúszni, az epret őrző rózsákat legyőzni, szúnyogot csapkodni. A friss eperből szépséges tortát készítettem apa névnapjára. Ez egy olyan süti amibe tényleg érdemes megvenni a mascarponét. Hamar el is fogyott.

Volt pár nap amikor a mamám elrabolta a fiúkat. Majával kettesben voltunk a játszón és egészen furcsa volt. Csak ültem a padon és unatkoztam és tudjátok mit? Jó volt, szeretek unatkozni.

Aranyköpések Mikitől:

- Miki gyere le az asztalról.
- De itt jobban tudok telefonálni!

Szállunk le a buszról, odasúgom a fiúknak, hogy köszönjenek, araszolunk előre szállnak le előttünk az utasok:
- Viszont látásra!
- Viszont látásra!
- JÓ NAPOT KÍVÁNOK!!! - ez volt Miki.

Ádám vágyakozva rám néz:
- Úgy szeretnék egy gyíkot! - Ádám sikítva bújik a seggembe ha hüllőről lát képet.

2013.06.17.

Úgy volt, hogy a múlt héten kapok egy szabadnapot. Aztán valahogy elcsúszott. Az első terv szerint kis családom elment volna messzi mamához de az ember előző nap azt nézte az időjós honlapon, hogy egész nap esni fog. Ezt elég oknak látta az itthon maradáshoz. Pedig a mama háza nem ázik be. Reggel egészen határozottan nem esett, igaz nem volt az a csodás napsütés de nem esett, mégis maradtak. Aztán mikor épp elrobogott a 8-as busz az ablakunk alatt akkor találta ki, hogy kimennek a másik mamához a kertbe de következő busz csak fél 11-kor ment. Nagy nehezen lementek biciklizni ahonnan szűk egy óra múlva feljöttek (még az ebéddel sem készültem el) természetesen mind visított valamiért. Aztán tíz után nem sokkal apának dolga akadt, szóval lelépett. Már csak a tésztát kellett volna kifőznöm, a víz épp forrni kezdett amikor Miki a konyhapult mellé rakta a poharát ami a kövön millió darabra tört és beterített mindent a cukros szirup (eredetileg hókristály volt csak addigra felolvadt). Maja magára csukta a szobaajtót aminek akkor még örültem. Igyekeztem gyorsan eltüntetni az üvegszilánkokat, 10 másodpercenként kizavarni a fiúkat a konyhából és feltörölni a ragacsot. Menet közben megtiltottam Maja kiengedését biztonsági okokból. Már majdnem végeztem a romeltakarítással, a tésztavíz egyre türelmetlenebbül forrt amikor Miki érkezett a hírrel: Maja a szőnyegre kakilt. Ismét Majára csuktam az ajtót és csendben reménykedtem, hogy nem ken vele össze mindent, befejeztem a konyha szilánkmentesítését. Következett a szoba, szerencsére Maja csak nézegette a művét, ismét 10 másodperenként zavartam ki a kíváncsiskodó katasztrófa turistákat feltakarítottam és befejezhettem a tésztafőzést. Mire minden elcsendesedett apa is hazaért. Addigra már nem volt érdemes elindulni sehová, szóval maradtak csak délután mentek le a játszóra. Kürtős kalácsot sütöttem. Finom lett de nem az igazi, majd kutatok másik receptet.
Az eső végül is egész nap nem esett és másik napot sem kaptam cserébe.

2013.06.15./2.

Képek a Katica tanyáról
 
 Út közben

 A gokart

 
 Miki bátran hagyta, hogy a kecskék meg mekegjék. (A kerítés túloldalán ugató kutyától retteg.)

 Repülő szőnyeges csúszda, ezt próbáltam ki én is. A fiúk (meg mindenki más) nagyon élvezték.
 
 Lovagvár én itt éreztem volna jól magam órákig




 Ezt az izét szerettem volna hazahozni de a kijáratnál becsipogott a pólóm alatt. Elkobozták :-(
 
 Kaloda egy (két) ilyet viszont lehet, hogy csináltatok az öcsém asztalos :-DDD

 Deres, említettem, hogy mindenből volt gyerek méret?

 Kezeket fel, ki emlékszik erre a járműre? (psssszt én még utaztam is ilyenen)
 
 A mezőgazdasági munkákat is kipróbálták


Van még valami ami Katica tanyán tapasztalható. Rengetegen voltunk, a parkolóba kb 6 busz (az 55 fősből) sorakozott amikor odaértünk, nemtom hány autó és nem sokkal utánunk még két buszt láttam érkezni. Bent viszont nem lehetett tömegként érzékelni ezt a sok embert. Annyira nagy a terület, hogy sehol sem kell sorba állni, még a csúszdáknál sem, pedig ott aztán tényleg rengetegen voltak. Max 1 percen belül van üres csúszda esetleg azt kell megvárni, hogy a leérkező összeszedje magát. A gokartnál is csak két percet kellett várni mert egy osztály is ott játszott.
Sétálgattunk a parkba vagyis átrohantunk a telken a pontból b pontba és alig jött szembe ember.
Az étkező rész is nagyon tetszett, hosszú asztalok, szép székek, nagy memória játék az ebédet befejező de a szülőkre váró gyerekeknek. A kiadó pult olyan mekisnek tűnt de a fiúk utáni futásban ezt nem tudtam jól megfigyelni. Főleg a sima, csillogó rozsdamentes acélpultra emlékszem.

2013.06.15.

Szerdán a Katica tanyán voltunk. Ha megnézed a honlapjukat és elolvasod a magunkról részt az bizony mind igaz, régen tapasztaltam ilyet. Most jön az a rész amikor áradoznom kéne mennyire fantasztikus volt. De ez az érzés valahogy nem kapott el ezért megpróbálom objektíven mert igenis nagyon sok dolog tetszett és a fiúk nagyon élvezték.
Az utazás odafelé egy pihenővel röpke két órát vett igénybe. Képzelj egy busznyi besózott gyereket "ott vagyunk már?", "mikoj éjünk oda?" kérdések átlagosan 10 másodpercenként, nekem rögtön szorozva kettővel*. A tanya bejáratához olyan jó kis mézes madzagos úton lehet eljutni, hogy közben a buszról a gyerek kiszúrja a gokartot és teljes testsúlyoddal nehezkedsz rá nehogy ablakon keresztül ugorjon ki a mozgó buszból. Csoportként érkeztünk így kis időt vett igénybe amíg bebocsájtást nyertünk, szóval újabb 5 perc "én autózni akajok máj" hiszti a küszöbön. Igazi megváltás volt amikor beengedtek, majd a tömeg besodort a csúszdaterembe de az én fiaimat ez sem tántorította el, szóval kerestünk egy kijáratot és végre meglett a gokart. A következő 1-1,5 órát itt töltöttük, én már baromira untam a pálya szélén ácsorgást és Mikit biztatni valami közeli más játékra (a legtöbb járműre kicsi volt és nehezen irányította), Ádám úgy tűnt ezzel az izével a seggén jön haza. Aztán szerencsére pisilnia kellett. Utána megint bekeveredtünk a csúszdákhoz de ezúttal a szemük továbbította az agyba a képet és maradtunk. Amíg ők csúszkáltak nekem volt időm kicsit szemlélődni. Hát kérem én hasonlót még csak az amerikai filmekben láttam, minden a gyerekek szemszögéből van kialakítva, minden kipárnázva, lekerekítve, rögzítve, mindennek van 150 centi alatti változata, ahol kézmosási lehetőség van ott rögtön két mosdót találsz egy normál és egy gyerek magasságban. Itt SZABAD ismétlem SZABAD állatokat etetni, igaz csak a helyben letépett fűvel de akkor is szabad, szabad őket megsimogatni, szelídek, szokva vannak a nyüzsihez. Teljesen ésszerű dolgokat kértek, mert bejutás előtt rövid (tényleg rövid) biztonsági oktatást kaptunk. Szóval emberi kaját az állatoknak nem szabad adni és aki állatot etet (fűvel) az utána azonnal mosson kezet (mosdó lépten nyomon található nem kell mindig visszacaplatni a főépületbe), az állatokhoz ne másszunk be, a játékokat rendeltetés szerűen használjuk, vigyázunk egymásra és főleg maradjunk a csemeténk mellett. Assssszem ezek igazán olyan dolgok amikre mindig törekszel akárhol vagy. Ja és létezik játszótér 3 év alattiaknak is. Azért mégis örültem, hogy Maja itthon maradt mert ő biztos gokartozni akart volna vagy a felnőtt csúszdán csúszni.
Volt egy igazi felnőtt csúszda 150 centi felettieknek, Ádámot csúszás előtt elkapta a bizti néni, én kiabáltam meg kapálóztam a csúszda végéből de képzelj el egy NAGY pajta épület szerűséget ahol egy emelet magasból indul a csúszda 8-10-en csúszhatnak egyszerre és aki ott van mind sikít, visít, ordít (mert itt ezt is lehet sőt kötelező), szóval erőlködésem hiába való volt. Tehát a néni leparancsolta, ekkor osont oda Miki, és a világ legtermészetesebb módján lecsúszott. Pont elkaptam az arcát amikor leért, öööö, izé, kicsit nikotinos lett a gatyája, nem is kellett mondanom, többet a közelébe se ment. Nem sokkal később Ádám is kijátszotta a bizti nénit és ő is lecsúszott, neki tetszett a buli ezért őt elkaptam és megkértem, hogy többet ne tegye.
A csúszda terembe játszótér is van, rögtön kettő egy a 150 centi felettieknek, alattiak csak szülővel használhatják. Az én fiaim ezt szúrták ki. Az egész terület jól ki van táblázva, így lehet tájékozódni ki hol számít kicsinek. A bibi ott volt, hogy a felnőtt játszóra (ez a neve ne röhögj) két létrán lehetett feljutni és csak az egyiken volt tábla. Szóval én nyugodtan engedtem fel őket a másikon. Gond nélkül le is jöttek egyszer aztán visszamentek csúszdázni. A következő alkalommal Mikit elkapta a létrán a bizti néni. Miki nem akart lejönni én nem akartam felmenni (bocs de a mászóka sosem volt kedvencem) de mikor Miki eltűnt a létra tetején utána kellett mennem, szóval cipő le (csak zokniban használható) és mászás. Fölérve egyáltalán nem értettem mi a manónak kellek én ide. Egyrészt a fiaim jó mászók, a másik pedig az, hogy az én szemszögemből már-már túlságosan is biztonságos volt a hely. Ahol le lehet esni max 50 centi "zuhanás" után párnázott padlóra érkezik, ezen kívül az egyetlen veszélyforrás az, hogy a labirintus szerű rendszerben ketten frontálisan ütköznek. Ez feltétezem a gyerek részen is megtörténik. Amíg ők másztak én az ablakból vágyakozva néztem a lovagvárat, sajnos hiába próbáltam az agyuk ismét nem fogadta a képet. Csak azzal tudtam őket lecsalni, hogy Mikinek beígértem egy közös csúszást a csúszdán. A csúszda sem a kedvencem, kétszer lecsúsztam és föllázadtam. Viszont utána végre rá tudtam őket beszélni a lovagvárra. Sajnos azt már csak futtában lestük meg mert sietni kellett a buszra. Van még egy klassz tó, szuper játékokkal, ezt már csak a buszról bámulhattam, lehet lovagolni, be lehet kapcsolódni az állat etetésbe (amikor a gondozók etetik őket) a fejésbe. Utóbbi két programara esélyünk se volt, nem abban az időben volt amikor ott jártunk.
Talán ez volt az egészben a legrosszabb, összesen 4 órát tölthetünk a parkba (szerény számításaim szerint 3 nap kell arra, hogy mindent lássunk és akkor még nem is játszottunk vele kifulladásig) és ezért utaztunk összesen 3,5 órát. Ez az arány nem tetszik, ebben a formában nem érte meg.
Hazafelé a busz lassanként elcsöndesedett minden irányban alvó gyerek, kivéve az enyémek. Jól meg is lepődtem mikor Ádám egyszer csak durmolni kezdett mellettem. Miki is küzdött az ölemben de Büdikutya nem volt ott így alvás sem volt.
Összegzésként ez egy gyerekparadicsom ha csendes pihenésre vágysz messzire kerüld el a gyerekzsivaj itt alapszolgáltatás. Én mivel nem igazán vagyok célközönség (mindig is bírtam a fa alatt döglős nyaralást) hátralévő életemben boldog leszek Katica tanya nélkül is. A fiaim a csúszda és a gokartpálya között szaladgálva napokig ellenének.Ugyanakkor legalább ilyen jól érezték magukat a mama kertjében a medencében tavaly meg azelőtt és tegnap is. Szóval előfordulhat, hogy egyszer talán még elmegyünk ha kicsit nagyobbak lesznek és nem kell folyamatosan őriznem őket. Mert az ellen semmi kifogásom, hogy ők csúsznak vagy gokartoznak orrvérzésig én pedig ücsörgök a kandalló párkányán (gyönyörű kandallójuk van) és olvasgatok.

*Elvileg csak Ádámot vihettem volna de én előre szóltam, hogy csak akkor tudok menni ha Mikit is vihetem, mert már nincs ovi és nem tudom hova rakni. Az volt a megállapodás, hogy jöhet de a belépőjét ki kell fizetnem. Végül is nem kellett, szóval potyázott a gyermek. Eleinte kicsit rosszul éreztem magam miatta mert senki nem hozott testvért. Aztán megérkeztek a kísérő tanárok (a fejlődős suli szervezte a kirándulást) és az egyik hozta a saját gyerekét. Egy másik fejlődős gyerekkel pedig két felnőtt jött. Pedig azt is igen nyomatékosan elmondták, hogy egy gyerekkel csak egy felnőtt jöhet és tényleg nem értem a nagyinak mért volt olyan fontos velünk jönni. Szóval akkor már nem éreztem magam annyira rosszul Miki miatt.
Kövezzetek meg a szabálytalankodásért de pillanatnyilag úgy tűnik a büdös életbe nem jutunk el oda önerőből, ez egy lehetőség volt és örök életemben bántam volna ha Mikit itthon hagyom még akkor is ha nekem kényelmesebb lett volna egyedül ücsörögni az ülésen. (majd mutatok képeket)

2013.06.04./2.

Évzáró

Miki a tavasz

Ádám a nyár

Tánc

Ajándék átadás


Amikor még rövidnadrágos idő volt

Cseresznye

A fényképek után a fiúk az asztalhoz ültek és maggal távolba köpőst játszottak. Ez igen jó móka amikor a cseresznyefa ágán ülve lehet versenyezni ki hány szőlősort tud átköpni. A nappaliban nem volt ilyen vicces. Mikor elfogyott a cseresznye négykézlábra ereszkedtek és összeszedték a magokat (na nem önszántukból).

Segítettem anyának elmosogatni a habverőt

Amikor azt hittem nem lesz pöttyösebb lefényképeztem. Aztán ennél is rettenetesebb lett de akkor már nem volt kedvem fényképezni.

Az a bizonyos homokcsere program. Valahol van még kép de nem találom.

2013.06.04.

Túl vagyunk a bárányhimlőn. Pénteken voltunk orvosnál, dokinéni leigazolta, hogy tényleg az volt és feloldotta a szobafogságot. Maja pöttyei addigra beszáradtak és már nem fertőz, szóval vihetem emberek közé. Ma már fejlődni is voltunk.
Tudjátok nekem már volt két bárányhimlős gyerekem, Ádám hozta haza az oviból 3 éve, ő mindössze egy 37,3-as hőemelkedést produkált, másnap megjelentek az első pöttyök, majd még több lett és a 4. naptól varázsütés szerűen múlni kezdtek. Karantén ide vagy oda, muszáj volt kivinnem emberektől elzárt helyre de ki a szabadba futkosni, mert annyira jól volt, hogy nem bírt megmaradni a lakásba. Közben vártam, hogy Miki is pöttyösödjön de nem tette. Kivárta vele a lappangási idő legvégét és a következő napon fedeztem fel az első pöttyöket. Ő lázas sem volt. Ja és egyik sem vakarózott.
Tehát mikor vasárnap Maján felfedeztem a pöttyöket az előző tapasztalataim alapján semmi rettenetre nem számítottam. Még próbáltam örülni is, hogy túl leszünk rajta és nem valami sokkal rosszabb időpontban kapjuk el, pl: jövőre amikor is fogalmam sincs, hogy a fertőző gyerekkel, hogy juttatom el Ádámot a suliba, onnan már nem lehet csak úgy hiányozni mint az oviból. Hétfőn még nem is volt semmi baj, sűrűsödtek a pöttyök ahogy kell, kedden már nyűgös volt a lány és délutánra láza lett, olyan 38 körüli. Azt nem szoktam csillapítani, hiszem, hogy ezen a hőfokon a láz barát. Csak éjszakára adtam neki fél adagot, mert azt is hiszem, hogy a jó alvás is fontos a gyógyuláshoz és nem akartam, hogy éjszaka ordítva ébredjen 38,9-el. Nem tette, lényegében nem is aludt éjszaka. Akkor volt hajlandó csöndbe maradni ha mellette feküdtem. Ücsörgött az ágyba és remekül szórakozott, dobálta a plüsseit az ágy mögé, inni kért, betakartatta magát aztán lerúgta, megint inni kért stb. talán 3 órát aludtunk, nekem ez vagy 17 részletben sikerült. A pihentető éjszakát egész napos ordítás követte pedig ez már 4. nap volt amikorra javulást vártam. Szerencsére nem kellett főznöm, mert ha el mertem menni pisilni már ordítva jött utánam és verte az ajtót, ehhez vedd hozzá, hogy két fiú is itthon volt akkor már 5. napja szobafogságon (hétvégén esett az eső és nem tudtunk kimenni), oké kedden apa hazajött és levitte őket biciklizni de ők reggel ébredés után már biciklizni akartak. Szóval lakásba futkosás, ágyról leugrálás, egymás csépelése, ordítás, visítás, ajtócsapkodás volt a program, Maja pedig az ölemben fetrengett és ordított. Itt szerettem volna felmondani, valamint hálát adtam azért, hogy a fiúk már túl vannak rajta. Bár Miki szorgosan próbálkozott: "Ana ez itt pötty?". Neki újra és újra elmondtam, hogy ő már volt bárányhimlős és soha többet nem lesz.
A várt javulás csütörtökön kezdődött, Maja negyed 9-ig aludt és ugyan visítva ébredt de reggeli után magához tért és a nap során végre láttuk mosolyogni is. A pöttyei is összementek és elkezdtek  beszáradni egyedül a láz maradt. Este kikotortam az utolsó csepp lázcsillapítót is az üvegből és közöltem Majával, hogy elfogyott, szóval itt az ideje gyógyulni. Pénteken láztalanul ébredt és visszatért a jókedve.
A kezelésről: hétfőn felhívtam a dokinénit és megbeszéltem vele, hogy a fertőző gyerekkel nem buszoznék át a városon csak pénteken mennénk hozzá. Emlékszem még mit kell csinálni egy bárányhimlős gyerekkel. Maját este lezuhanyoztam, kicsit gyorsabban mint szoktam nem is törölgettem csak úgy leitattam róla a vizet és befújtam Firstettel azt hagytam rászáradni. Napközben egyszáll pöttyben volt itthon, úgy emlékeztem a szellőzés jó a pöttyöknek és bár nincs olyan meleg, mióta bilizik nem nagyon hajlandó ruhát húzni, alap esetben azért próbálkozom és időnként fél órába is beletelik mire leszedi magáról a nagy nehezen fölszenvedett pólót, most ezt kihagytuk. Mellékhatásként a szobatisztaság, átmeneti visszaesést mutatott, újra voltam lepisilva és egészen elképesztő helyekről is takarítottam pisit. Nem, nem adtam rá pelust úgy gondoltam a pöttyöknek jobb a levegőn, inkább a szőnyegpucolás mint valami elfertőződött pötty. A pöttyeit panaszosan mutogatta elsősorban nekem és mindenkinek aki közénk merészkedett "bibi" szerencsére nem nagyon vakarózott. Ahogy teltek a napok az egész fürdést végig ordította, pedig tényleg gyors voltam és két perc alatt letudtam, a Firstözést még jobban utálta.
Nagyon ronda nagy pöttyei voltak, a legsűrűbben az alvázára jutott, szinte a pöttyön is pötty volt, még fenekén a lyuk is körbe volt lőve, az arcán kevés van de nagyok, jutott egy a nyelve alá és egy az ínyén a foga közé. A szemén az alsó szemhéja pattogott ki még az a finom felület is amit fekete ceruzával szoktál kihúzni a szempillák töve és a szemgolyó között, volt pötty bőven a hasán és a hátán, a lábán főleg a térdhajlatba és jutott a fejbőrére is. Pénteken mondtam a dokinéninek, hogy a haját csak messziről mert az egész heti menü benne van, hajmosás csak a pöttyök leszáradása után lesz.
A pöttyök még látszanak, a következő hetek a halványodásról fognak szólni és tutira megmarad néhány belőle emlékbe hiába nem vakarta. Van egy különösen mély a lábán, az annnnyira de annnnyira ronda volt, hogy amikor felfedeztem, majdnem mégis elrohantam a dokinénihez. Megfordult a fejemben, hogy talán mégsem bárányhimlő. Nem vagyok pánikolós, ezért bekentem zöld krémmel és vártam, másnapra a pötty nem lett sokkal jobb de szerencsére a többi nem mutatott hasonló mutálódást így megnyugodtam. Ennek a helye biztos látható marad.
Összegzésként? Ha véletlenül lesz még gyerekem, csak olyat kérek a gólyától aki volt már bárányhimlős.