2012.07.31./2.

Pillanatok amire emlékezni akarok.

Miki kiflit eszeget, már csak pár harapás van vissza mikor a kezembe nyomja:
- Ne szejetem. (nem szeretem) - milyen szerencse, hogy az előző négy ugyanilyet szeretted.
- Rendben. - három perc múlva, mikor épp lenyeltem az utolsó falat kiflit:
- Akajok vajamit enni!

Miki reggel rendszeresen azzal kezdi a napot, hogy fölmászik a konyhapultra és a hűtő tetején garázdálkodik. Múltkor az apja láncát csente el. Egy másik alkalommal hazaértünk a boltból és akkor esett ki Miki zsebéből apa ezüst karlánca. Csak egy kicsit kerülgetett a guta.

A fiúk nagyon szeretnek mamákat látogatni, mert ilyenkor távolsági busszal megyünk, ez mindig élmény. Dédi mama vett nekik egyforma pólót, egyforma rövidnacit. Részemről nem szeretem ha egyformában vannak, ha lehet nem is veszek nekik tök egyforma ruhákat. Persze ennek semmi jelentősége ők ugyanis szeretnek egyformába lenni. Az pedig igazán aranyos amikor megbeszélik, hogy mit húznak fel, mert ők egyformák akarnak lenni. Ezt a megbeszélős részt annyira szeretem, hogy már nem is érdekel az egyenruhájuk.
A buszozás több szempontból is élmény. Messzi mama nem távolságra lakik messzi (fél óra busszal) hanem busz nagyon ritkán jár arra, asssszem zsák falunak mondják. Mikor első alkalommal mentem egyedül a gyerekekkel olyan busz jött ami csak a kereszteződésnél áll meg a faluba gyalog kell bemenni. Nekünk a gyaloglás nem akadály az én fiaim imádnak menni. A nehézségek ott kezdődtek, hogy a buszunkat célállomás szerint kellett volna keresnem az információs táblán de a végállomásáról fogalmam sem volt. Tehát roppant kreatív módon felkerestem az információs pultot. Két hölgy ücsörgött ott iszonyatosan unott fejjel. Az egyikhez odaléptem (hömpölyögtem Majával a hasamon a fiúkat terelgetve) pont akkor vette fel a telefont. Reméltem rövid lesz, vártam, hölgy2 észlelt de látványosan unatkozott tovább. Mire feladtam volna egy bácsi lépett hölgy2-höz aki a bácsival sem volt hajlandó szóba állni. Bácsi beállt mögém ketten vártuk a telefon végét. Bácsi feladta hölgy2-re törte az ablakot aki így végre szóba állt vele. Hölgy1 még mindig telefonált, segélykérően nézegettem körbe ezt kapta el a jegypénztáros hölgy aki hajlandónak tűnt segíteni. Odaléptem elmondtam a bánatom (nagy élmény egy üvegfallal társalogni) aztán próbáltam szájról olvasni a választ. Átirányított az információs pulthoz. Éljen. Hölgy1 még mindig telefonált, hölgy2 lerázta a bácsit én is rátörtem az üvegfalat és végre megtudtam, honnan is indul a buszunk. Nagyon szeretnék itt információs lenni, naphosszat ücsöröghetek unott képpel és még fizetnek is érte!
Ezek után meglepődve tapasztaltam, hogy a buszra váró tömegben többen is előre engedtek. Persze volt olyan is aki riadt tekintettel megszámolta a három gyereket majd a saját egy szem tíz évesét taszította elém. Azért feljutottunk, sofőr bácsitól örömmel hallottam, hogy tényleg jó buszon vagyunk. A következő csoda pedig a kijelző felfedezése volt. Ritkán utazom távolsági busszal (ez most változik) ezért addig még nem találkoztam turista barát megálló jelző távolsági busszal. Ráadásul még működött is! Mert ugye egy dolog, hogy tudom melyik faluba megyek, azt is tudtam, hogy az elagázónál kell leszállni de nekem arra felé minden elágazó olyan egyforma. Arra emlékeztem, hogy mire a táblát meglátom késő felállni jelezni, főleg három gyerekkel nem lehet csak úgy fölpattanni. Szóval emberek itt a XXI. század és a fejlődés!
Az izgalmak a leszállással nem érnek véget, a faluig 25-30 perc séta. Sétálunk, időnként Maja is lekéretőzik ezzel alaposan lelassítja a haladást de végül is hova siessünk. Ádám vezeti a csapatot időnként utána ordítok, ha eltűnni készül a horizonton. Az egyik ilyen alkalommal Mikit küldtem utána, azzal, hogy várjanak meg. Miki odaér és kiabál vissza:
- Pisini ke!
- Intézd el! - nem szeretem de itt vagyunk a semmi közepén, mi történik ha a négy éves az árokba pisil? Legalább egy helyben marad amíg odaérek Majával. Ádám is kedvet kap, sorfalat állnak letolt gatyával a diófák között. Autó szerintem szökő évente egyszer jár arra de természetesen most pont az van tehát pont akkor viharzik el mellettünk.

Maja sokat tanult. Pontosabban valahogy robbanás szerűen fejlődik. Az elmúlt fél évben többször is kísérleteztünk a kanállal egyedül evéssel, a végeredmény: kanál a nappali másik sarkában a kaja kiszórva a tálcára, tányérral ütemesen veri a tálcát, ja és egy falatot sem evett. Nagyjából két hete ismét kezébe adtam a kanalat, aztán elmentem a takarító felszerelésért de mire visszaértem a gyermek eltüntette a tányér tartalmát. Kerestem az etetőszék alatt, semmi, a lány ölében semmi, a falon semmi, a nappali különböző pontjain semmi, némi folt az előkén, némi maszat a pofiján, a kezén ami teljesen normális egy ekkora gyereknél ha épp eszik. Szóval megette, sőt, kért még és azt is megette. És azóta is egyedül eszik kanállal és villával is.
Már teljesen egyedül mászik fölfelé mindenhol, fölmászott egy olyan létrára amivel a festők szoktak lépkedni. Játszótéri mászóka nem akadály.
Saját magát "baba"-ként emlegeti és nagyon örül ha fényképen fedezi fel magát. Egyre többször integet és pápát mond érkezéskor és távozáskor.
Van kedvenc mesekönyve amit szépen lapozgat.
Tud árulkodni. Ádám valamit csinált vele, hozzám rohant majd Ádámra mutogatva hadarta a bánatát.

Miki szülinapjára zebra sütit csináltam a recept szerint egyszerű. Nem kell sütni, na ez az a kategória amibe már többször is belefutottam. Technikailag tényleg nem nehéz de ezt a csokis masszát nyújtogassa a jegesmedve. Most egyszer megcsináltam mert nem akartam félbe hagyni de már közbe megmondtam, hogy akármilyen finom lesz SOHA többet nem állok neki. Tényleg nagyon mutatós, sőt pont olyan lett az enyém is mint a fényképen, finom is lett de annyira nem, hogy még egyszer nekiálljak. Nekem ez egyáltalán nem egyszerű süti. Inkább sütök piskótát, kuglófot, croassant, bármit amit tényleg sütni kell. Azok a nekem való receptek.

Írok valami frisset is. Ma itt volt a mamám, Ádámot palacsinta evéssel fenyegette majd elhurcolta. Most pár napig csökkentett létszámmal működünk.