2010.05.29.

A papír forma működött, ahol Szabó család megjelenik ott jó idő van (többnyire) ennek köszönhetően a pénteki a gyereknapi ovis partira kívánni se lehetett volna jobb időt. Munka után hazarohantam, Mikit lekenyereztem a reggeli kakaós csiga maradékával és az etetőszék biztonságába zártam, majd megebédeltem. Utána leszűrtem és üvegbe töltöttem a bodzát, összecsomagoltam a sütit közben elfogyott a csiga, gyorsan a kezébe nyomtam egy túró rudit (ejnye, mijenanyaazilyen, szerettem volna egyedül és gyorsan végezni a csomagolással) összepakoltam a túlélő felszerelést: váltó póló, innivaló, naptej. Gyerekről nagyjából lemostam a csokidarabokat, peluscsere, megjelenős ruha, táska, szatyor a vállamra, tálca süti kézbe (de marha nehéz, cementből sütöttem???) Miki kézen fog és valahogy ki kéne jutni a lakásból. Sikerült. Most be kéne zárni az ajtót. Még becsukni sem sikerült Mikit vissza kellett hoznom a lépcső tetejéről, közben a tálcával folyamatosan egyensúlyozva, mire bezártam az ajtót még kétszer kaptam el a gyereket. Talán már írtam egyszer (százszor) kamikaze hajlamairól. Na mindegy, ajtó bezárva, gyerek még mindig nem röpült le a lépcsőről, tálca süti egyben, irány az ovi. Valahogy most mintha messzebb lett volna, pedig édes csöppöm igazán jó ütemben haladt, kivételesen nem állt meg megcsodálni minden második fűszálat.
Bejutunk az ovi kapuján szememmel keresem Ádámot de egy hangya bolyban nincs akkora nyüzsi mint amit az ovi udvarán láttam. Mindegy, majd meglesz csak ettől a nehéz tálcától had szabaduljak már meg! Leadjuk, közben Miki elcsór egy kakaós csigát, még a kimenős pólójában. Majd mosok, megyünk szerzünk egy marék kajajegyet, kifizetem a csigát, póló csere közben a nadrágja is csokis, meg az arca is fültől fülig. Elindulunk megkeresni Ádámot. A kötélpályánál lelek rá. Nem érti mit akarok. Szomorú. Biztatom, hogy álljon sorba nyugodtan, nem sokára jön apa is, itt maradunk játszani. Mintha fény villanna homloka mögött de csak az "apa jön" részt értette, rögtön keresni is kezdi. Feladja a sorban állást, keresünk más játékot. Közben Miki csigája elfogyott, bemegyünk kezet mosni. Kifelé megcsodáljuk az állatsimogatót, csupa anyukabarát jószág: madárpók, kígyók, gyíkok (brrrrrr), na jó volt egy teknős is. A fiúk odáig vannak! Miki kiszúrta a legkisebb gyíkot és percekig tombolva tapsolt fölötte. Mellettem rutinos anyuka érdeklődik a gondozótól, hogy tűrik az állatok a stresszt. Szerintem azóta is rémálmok gyötrik őket.
Később megközelítettük az ugrálóvárat (gondoltam bedobom mindkettőt és keresek egy árnyékos padot (reggel 4-kor ültem utoljára), aha ember tervez, meg a gyerek is. Ádám a szélére ült talán egyszer berohant majd rögtön ki. Miki belekapaszkodott az első toronyba a többiek ugrálásától mozgott az egész és kb 20 másodperc után "ments meg" pillantással görbült a szája. Ádám is kijött, nyugodt ücsörgés elnapolva. Aztán Ádám még neki futott párszor de valahogy nem lett a szíve csücske a légvár, bezzeg én de szívesen ücsörögtem volna benne (mély sóhaj).
Apa is megérkezett, ez feldobta a fiúkat, gondoltam így majd nekem is picit könnyebb lesz. Megint tévedtem. Miki úgy tervezte a napot innentől kezdve apa karjában tölti és mikor nem ott volt hangosan bömbölt és krokodil könnyeket hullatott. Azért sikerült megint eljutni az állatsimogatóba, Ádám megkísérelt sorba állni az arcfestésnél de elunta, kiállt, majd jól megsértődött, hogy nem engedték vissza. A sorban állást még gyakorolni kell. Pedig a játszón a csúszdánál már egész jól megy.
Aztán sok-sok biztatás után és apa hathatós segítségével sikerült sorba állni a kötélpályánál. Picit bátortalanul indult, kapaszkodott keményen de a végére annál jobban élvezte, gyorsan ment is még egy kört.
Kaptak lufi kutyát, zsákba macskáztak, Miki nem értette a lényeget meg addigra már nagyon unta a banánt, Ádám gáláns módon túrt neki is játékot. Természetesen csupa autót sikerült, jéééé. Az ajándékok megszerzése után Ádám kijelentette, hogy mehetünk haza, Miki is csak nyüszögött, szóval a programnak még nem volt vége de mi hazafelé vettük az irányt. Jövőre talán jobban élvezik a pelyhesek.

A mai reggelim nem tetszett a gyomromnak, nagyjából alig leért már meg is fordult. De lehet a fürdőbe nem kellett volna belépnem rögtön evés után. Megcsapott a macskakaja szaga és végem volt. Pedig alig pár kocka maradt a tányérján és az első szippantás után hanyat-homlok menekültem ki. Mégsem úsztam meg. Görnyedek a csésze felett, Ádám együttérzően:
- Anya köhö(g)?
- Igen. - hagytam rá, valahogy nem voltam hosszas magyarázkodós kedvemben.
- Anya köhö, ke metőató. (kell mentőautó)
- Ádám nem kell mentőautó.
- De ke!!! - mondta ellentmondást nem tűrően (tegnap mentőautó bemutató volt az oviba), majd elviharzott a nappaliba elmesélni Mikinek mi történt. Ő még a reggelinél tartott, ücsörgött a székében. Ádám útközben elakadt:
- Anyaaaaaaaaaa kibubut víz! (kiborult) - ezer bocs ott és akkor a nappalit elárasztó özönvíz sem érdekelt és tudtam, hogy a poharában max egy ujjnyi víz lehetett.
- Ádám old meg.
- De kibubut víz! - sápítozott tovább.
- Akkor fogj egy törölközőt és töröld fel!
- Majd te! - köszi, a feladat osztás már neked is megy, éljen!
De mire sikerült kijutnom a fürdőből nem találtam nyomát víznek.
- Ádám hol borult ki a víz?
- Má fetöötem. (már feltöröltem)
- Látod milyen ügyes vagy, megoldottad egyedül is. (nőtt 10 centit :-))

Kicsit később jött érte apu és a dédinél tölti a hétvégét. Jövő hétvégén én akarok a dédihez menni, jó leszek, mindent megeszek és szó nélkül megyek aludni ebéd után, meg este is. :-DDD