2010.05.30.

Jó reggelt! Pótoltam elmaradásom és a múlt heti kerti pariról raktam fel néhány képet meg a beszámolót is kiegészítettem :-)

2010.05.29.

A papír forma működött, ahol Szabó család megjelenik ott jó idő van (többnyire) ennek köszönhetően a pénteki a gyereknapi ovis partira kívánni se lehetett volna jobb időt. Munka után hazarohantam, Mikit lekenyereztem a reggeli kakaós csiga maradékával és az etetőszék biztonságába zártam, majd megebédeltem. Utána leszűrtem és üvegbe töltöttem a bodzát, összecsomagoltam a sütit közben elfogyott a csiga, gyorsan a kezébe nyomtam egy túró rudit (ejnye, mijenanyaazilyen, szerettem volna egyedül és gyorsan végezni a csomagolással) összepakoltam a túlélő felszerelést: váltó póló, innivaló, naptej. Gyerekről nagyjából lemostam a csokidarabokat, peluscsere, megjelenős ruha, táska, szatyor a vállamra, tálca süti kézbe (de marha nehéz, cementből sütöttem???) Miki kézen fog és valahogy ki kéne jutni a lakásból. Sikerült. Most be kéne zárni az ajtót. Még becsukni sem sikerült Mikit vissza kellett hoznom a lépcső tetejéről, közben a tálcával folyamatosan egyensúlyozva, mire bezártam az ajtót még kétszer kaptam el a gyereket. Talán már írtam egyszer (százszor) kamikaze hajlamairól. Na mindegy, ajtó bezárva, gyerek még mindig nem röpült le a lépcsőről, tálca süti egyben, irány az ovi. Valahogy most mintha messzebb lett volna, pedig édes csöppöm igazán jó ütemben haladt, kivételesen nem állt meg megcsodálni minden második fűszálat.
Bejutunk az ovi kapuján szememmel keresem Ádámot de egy hangya bolyban nincs akkora nyüzsi mint amit az ovi udvarán láttam. Mindegy, majd meglesz csak ettől a nehéz tálcától had szabaduljak már meg! Leadjuk, közben Miki elcsór egy kakaós csigát, még a kimenős pólójában. Majd mosok, megyünk szerzünk egy marék kajajegyet, kifizetem a csigát, póló csere közben a nadrágja is csokis, meg az arca is fültől fülig. Elindulunk megkeresni Ádámot. A kötélpályánál lelek rá. Nem érti mit akarok. Szomorú. Biztatom, hogy álljon sorba nyugodtan, nem sokára jön apa is, itt maradunk játszani. Mintha fény villanna homloka mögött de csak az "apa jön" részt értette, rögtön keresni is kezdi. Feladja a sorban állást, keresünk más játékot. Közben Miki csigája elfogyott, bemegyünk kezet mosni. Kifelé megcsodáljuk az állatsimogatót, csupa anyukabarát jószág: madárpók, kígyók, gyíkok (brrrrrr), na jó volt egy teknős is. A fiúk odáig vannak! Miki kiszúrta a legkisebb gyíkot és percekig tombolva tapsolt fölötte. Mellettem rutinos anyuka érdeklődik a gondozótól, hogy tűrik az állatok a stresszt. Szerintem azóta is rémálmok gyötrik őket.
Később megközelítettük az ugrálóvárat (gondoltam bedobom mindkettőt és keresek egy árnyékos padot (reggel 4-kor ültem utoljára), aha ember tervez, meg a gyerek is. Ádám a szélére ült talán egyszer berohant majd rögtön ki. Miki belekapaszkodott az első toronyba a többiek ugrálásától mozgott az egész és kb 20 másodperc után "ments meg" pillantással görbült a szája. Ádám is kijött, nyugodt ücsörgés elnapolva. Aztán Ádám még neki futott párszor de valahogy nem lett a szíve csücske a légvár, bezzeg én de szívesen ücsörögtem volna benne (mély sóhaj).
Apa is megérkezett, ez feldobta a fiúkat, gondoltam így majd nekem is picit könnyebb lesz. Megint tévedtem. Miki úgy tervezte a napot innentől kezdve apa karjában tölti és mikor nem ott volt hangosan bömbölt és krokodil könnyeket hullatott. Azért sikerült megint eljutni az állatsimogatóba, Ádám megkísérelt sorba állni az arcfestésnél de elunta, kiállt, majd jól megsértődött, hogy nem engedték vissza. A sorban állást még gyakorolni kell. Pedig a játszón a csúszdánál már egész jól megy.
Aztán sok-sok biztatás után és apa hathatós segítségével sikerült sorba állni a kötélpályánál. Picit bátortalanul indult, kapaszkodott keményen de a végére annál jobban élvezte, gyorsan ment is még egy kört.
Kaptak lufi kutyát, zsákba macskáztak, Miki nem értette a lényeget meg addigra már nagyon unta a banánt, Ádám gáláns módon túrt neki is játékot. Természetesen csupa autót sikerült, jéééé. Az ajándékok megszerzése után Ádám kijelentette, hogy mehetünk haza, Miki is csak nyüszögött, szóval a programnak még nem volt vége de mi hazafelé vettük az irányt. Jövőre talán jobban élvezik a pelyhesek.

A mai reggelim nem tetszett a gyomromnak, nagyjából alig leért már meg is fordult. De lehet a fürdőbe nem kellett volna belépnem rögtön evés után. Megcsapott a macskakaja szaga és végem volt. Pedig alig pár kocka maradt a tányérján és az első szippantás után hanyat-homlok menekültem ki. Mégsem úsztam meg. Görnyedek a csésze felett, Ádám együttérzően:
- Anya köhö(g)?
- Igen. - hagytam rá, valahogy nem voltam hosszas magyarázkodós kedvemben.
- Anya köhö, ke metőató. (kell mentőautó)
- Ádám nem kell mentőautó.
- De ke!!! - mondta ellentmondást nem tűrően (tegnap mentőautó bemutató volt az oviba), majd elviharzott a nappaliba elmesélni Mikinek mi történt. Ő még a reggelinél tartott, ücsörgött a székében. Ádám útközben elakadt:
- Anyaaaaaaaaaa kibubut víz! (kiborult) - ezer bocs ott és akkor a nappalit elárasztó özönvíz sem érdekelt és tudtam, hogy a poharában max egy ujjnyi víz lehetett.
- Ádám old meg.
- De kibubut víz! - sápítozott tovább.
- Akkor fogj egy törölközőt és töröld fel!
- Majd te! - köszi, a feladat osztás már neked is megy, éljen!
De mire sikerült kijutnom a fürdőből nem találtam nyomát víznek.
- Ádám hol borult ki a víz?
- Má fetöötem. (már feltöröltem)
- Látod milyen ügyes vagy, megoldottad egyedül is. (nőtt 10 centit :-))

Kicsit később jött érte apu és a dédinél tölti a hétvégét. Jövő hétvégén én akarok a dédihez menni, jó leszek, mindent megeszek és szó nélkül megyek aludni ebéd után, meg este is. :-DDD

2010.05.27.

Kedden Ádámot elvittük oviba, utána a szemészeten folytattuk a napot. Úgy emlékeztem cseppentős vizsgálat lesz kb. 1 óra mire a cseppek hatnak, így az első adandó alkalommal elkaptam az asszisztens nénit, hogy minnél előbb elkezdhessük a csöpögtetést. Rövid várakozás után a cseppentő helyett azzal jelent meg, hogy bemehetünk. Hihetetlen szinte akkor léptünk be a rendelőbe amikorra az időnk volt! Dokinéni megvizsgálta, a gyerek szeme rendben van, nincs szemtengely ferdülés csak a szeme redőzése asszimmetrikus (két vizsgálattal ezelőtt is ezt mondta egy másik dokinéni) de azért októberbe még egyszer látni akarja a gyereket, akkor csöpögtetős vizsgálat lesz. Éljen! De legalább hazafelé úgy jött a busz, hogy kívánni se lehetne jobbat és hamar hazaértünk.

Közben Ádám a múlt heti hiányzása miatt lemaradt az ovis szemvizsgálatról, tegnap hiába próbáltam két számon is időpontot kérni nem vette fel senki. Majd ma is megpróbálom.

A fiúk beszélnek! Tudom egy átlagos családban ez nem hír de mi nem vagyunk átlagos család. Ádám egészen hosszú 5-6 szavas mondatokat alkot amik felismerhető szavakból állnak. Mindent elmesél, mit csinált az oviba, mit látott az utcán, a boltba, azt is elmondja mit kell venni. Már tud szépen kérni és egyre gyakrabban magától használja a "kéem szépe" szavakat ha akar valamit. Miki pedig lelkesen utánozza. Reggelente gyakran hallom a következőt:

- Kéek szépe tejet! (Ádám)

- Éni ké te! (Miki)

Aztán megkapják és sorba meg is köszönik.

Holnap nagy nap lesz (remélem) az oviba gyereknapi kerti parti lesz. Nem könnyen de sikerült elcserélnem a műszakom. Reggel elkísértük Ádámot az oviba, utána bevásároltunk, hazafelé szedtünk bodzát. Miki az út nagy részét a saját lábán tette meg de mikor elunta muszáj volt fölvennem, mert olyan bömbölésbe kezdett, mintha itt lenne a világvége. A bodza szedést élvezte, el kellett engednem a kezét, természetesen akkor már nem volt fáradt gyalogolni és szépen meg is lépett volna ha nem vagyok résen. Hazafelé megint cipeltette magát egy kicsit. Aztán amíg én kapkodva összedobtam az ebédet, a bodzalét, a sütit addig ő igazán nagyfiúsan föltalálta magát és szépen játszott egyedül. Csak a csokis habverőket kérte el, az elnyalogatása jogos jussa. Most a süti kész, ha kihűlt összeállítom, a bodzalé ázik a hűtőben. Szóval nagyon készülünk, csak az idő legyen jó!

2010.05.23.

Megint jól el vagyok maradva. Még csak egy hete tértem vissza a civil életbe de már olyan messzinek tűnnek az itthon töltött évek. Szokás szerint hirtelen fordult meg velem a világ. Bele kell tanulnom az új munkámba, picit sem hasonlít arra amit az anyaság előtti életemben csináltam. Közben itthon is zajlik az élet. Azért igyekszem mindenhol helyt állni.

Ma a messzi mamánál voltunk, csak úgy, meglepetésnek a nyakába zúdultunk kb. tizenheten, igen jól olvasod, kiírom számokkal is: 17-en. Nagy a család. Most fáradt vagyok számolgatni de a társaság fele gyerek volt 5 hónap és 15 év közötti vegyesen. Arról sikerült meggyőződnöm, hogy igenis érdemes belevágni a nagy családba. Hosszútávon a gyerek az egyetlen ami igazán értelmet ad az életnek, ha többen vannak az még jobb. És talán egyszer harminc év múlva ücsöröghetek egy rakás unoka között :-)))

De a lényeg. Még tegnap legyúrtam a tésztát reggel kisütöttem a pogit. Mikor odaértünk még kicsit langyos volt. Hamar el is fogyott. Amíg készült a gulyás a fiúk felfedezték az udvart. Szedtek nekem virágot a mama kertjéből, megnézték a kicsi pipiket a kicsi pulykákat, sőt a nap slágere egy alom kis nyuszi volt. (őket azóta az állatpszihológus kezeli :-D)

Aztán találtak egy vödör vizet. Először csak óvatosan méregették, majd egyre bátrabban nyúlkáltak bele. Szerencsére meleg volt és hamar megszáradtak. Majd mentek újra összevizezni magukat. Lehet ha nyáron nagyon unatkoznak kirakom őket az erkélyre egy vödör vízzel. :-D

Ádám beállt segíteni csipetkézni de ő a nagy tésztából szerette volna csipkedni, így hamar ordítás lett a vége. Még az elején sikerült egy idilli kép, itt még olyan mintha serényen dolgozna.

Nem, nem kell szólni a gyerekvédelmiseknek a fiúk csak a hűtőbe pakolásban segítkeztek de út közben meg kellett vizsgálni mit cipelnek.

Délután Ádám átmehetett a szomszédba kombájnozni meg traktorozni. Most álmos vagyok és még hajat is kell mosnom. Jó dolog a bográcsos kaja de a vele járó füstszagról szívesen lemondanék.

2010.05.19.

Ádám tegnap belázasodott az oviban, életében először. Természetesen most mikor csak apa tudott érte menni. Mikor hazaértem, aludt. Megebédeltem és én is mellé feküdtem kicsit pihizni. Utána lázasan és nyűgösen ébredt, kapott egy fél adag lázcsillapítót, ahogy elkezdett hatni az élet is visszatért a gyerekbe. A délután hátralevő részében pont úgy viselkedett mint mindig. Sajnos a tegnapi ovis évzáróról így lemaradtunk, pedig ő is kapott szerepet, sőt ma színházba megy az ovi, ő ezt is kihagyja. :-(

Kemény dolog ez a korán kelés. Ma is csak azért tudtam kimászni az ágyból mert tegnap délután tudtam szuszizni. Alig várom a délutános hetet!

2010.05.17.

Juj de régen írtam! Három napja esik az eső és lassan az életkedvem is elmegy. Tegnap elúsztam a boltba, nem volt nagy forgalom így az autósok szépen elmentek mellettem, nem fröcsköltek le, kivéve egyet aki a tök üres 4 sávos úton nem fért el és direkt rá is lépett a gázra mikor meglátott úgy ment bele a vízfolyásba. Csak elszámolta, két lépéssel hátrébb voltam.

Mától főállásban dolgozom, hajnalban keltem, még sötét volt. A buszmegállóból majdnem elfújt a szél, mire beértem beázott a cipőm. Hazafelé nagyjából ugyanez csak fordítva. A gyerekek egyenlőre nem sokat fognak fel a változásból, kíváncsi leszek mi lesz később. Mára ennyi, alig élek és holnap is korán kelek, megyek megkeresem az ágyam.

2010.05.12.

A hétfő reggel szokás szerint nem ment simán, Ádámot fél 8-kor úgy kellett kicsalogatni az ágyból, utána gyorsan ment minden, 8-kor már az előszobában felöltözve álltak. Visszaléptem a szobába egy fölsőért mikor iszonyú dübörgést hallottam! Épp kezdtem volna letolni a fiúkat de ahogy rájuk néztem, ijedten pislogott mindkettő az előszobába pont ott ahol hagytam őket. Már megint a szomszéd verte a falat. Tudom, hogy általában hangosak vagyunk de most tényleg nem történt semmi különös, a fiúk szokatlanul kevés mászkálással felöltöztek és várták az indulást, még egyszer hangsúlyoznám munkanap reggel 8-kor. Én elhiszem, hogy az apró léptek áthallatszanak de ha fene fenét eszik akkor sem tudnak a föld fölött 10 centivel közlekedni és a székhez sem fogom őket kötözni. Nem, nem dübörögve rohangáltak csak ahogy készülődünk, ide egy pelus, oda egy pulcsi, közben nekem is emberi formát kell öltenem, fogmosás, fésülködés és közben legalább az egyik jön utánam. Ádám már nagyon ügyesen tud csöndben járni, ha figyel nem csapkodja a sarkát és most reggel figyelt. De az alig 2 évessel nem tudok mit kezdeni. Aki ennyi zajt sem bír mért költözik emeletes házba???

Kedd reggeli sztori. Miki új igen fontos szót tanult meg (jaj nekem). A reggelihez kért vizet, majd szétöntötte a tálcán, letöröltem ő pedig követelőzni kezdett:

- Éni akaom, éni akaom, éni akaom! (én is akarom)

- Tessék, ha már malackodtál töröld le.

A ma reggel sem telt el aranyköpés nélkül. Ádám ásít én a fürdőből hallom a következő beszélgetést:

- Álmos vagy kisfiam?

- Igen.

- Mit csináltál éjjel?

- Alutta, alutta, alutta... (és 7-kor kelt)

Ádám tanulja az autók neveit:

- Mond Mini.

- Mini.

- Morris.

- Moji.

- Most egybe: Mini Morris.

- Mizi mozi.

- Mond S(z)uzuki.

- Szukuzi.

- Ádám figyelj szu.

- Szu.

- Zu.

- Zu.

- Ki.

- Ki.

- Most egybe: szuzuki

- Szukuzi!!!

2010.05.09.

Szombatra két jó program is ígérkezett a egyik a tűzoltó nap, a másik itt a lakópark reklám napja. De mire hazaértem a munkából olyan rossz idő lett, lógott az eső lába, hogy nem mertünk elindulni. Pedig a tűzoltó napra már évek óta szeretnék eljutni de valami miatt mindig lemaradunk :-(

Ma igazán szép idő volt szundi után összeszedtük a pelyheseket és elmentünk bodzát szedni. Az idei első adag már ázik. Ha ez jól sikerül életemben először csinálok szörpöt is, télre (ha nem fogy el addig :-D)

2010.05.07.

Ádám tegnap jött haza, nagyon jól érezte magát a mamánál, ült kombájnon, a traktor hangjától megijedt, sokat evett, még tojásos galuskát is amit itthon soha. Azt mondta megy máskor is.

A boltba akciós volt a begónia, találtam egy nem túl satnyát azt elhoztam apának. Olyan régen küzd a begónia gumókkal, gondoltam egy élő, virágzó példányt könnyebben rendbehoz. A tavaszi kankalinom is elég kókadt volt de szorgalmasan gondozta és pár nap alatt magához tért, sőt még több mint egy hónapig virágzott.

Ádám estére nagyon köhögött és enyhe lázat is mértem, kapott mézes borsmenta teát, továbbiakban figyelem. Kezdhetem is mert fölkeltek, megyek megkeresem a lázmérőt. 

A szokásos köhögés-orrfolyást leszámítva jól van, láztalan. Délelőtt amíg főztem játszottak, egész sokáig gurigáztak egy golyóval, már Miki is érti a visszagurítás lényegét. Leó a partvonalról szurkolt és próbálta megszerezni a golyót. Amikor az ebéd kész lett kimentünk a játszóra. Az első fél óra viszonylag eseménytelen volt, utána 10 percenként váltva haza akartak jönni. Egy darabig sikerült meggyőznöm őket, hogy most itt lehet dübörögni, szaladgálni, ordibálni, ugrálni, és minden olyan hangos tevékenységet amit otthon nem. Sőt valami véletlen folytán az egész játszó csak a miénk volt, élvezzék kicsit. Ennek én is örültem, múltkor az egyik kislány a homokozóba nem hagyott élni mert Ádám a traktorral a füvön játszott. Ő szerinte ez maga volt a botrány csúcsa és nem értette ez engem mért nem zavar.  Márpedig nem zavar. Amíg nem hordja ki a homokot, más gyerek testi épségét nem veszélyezteti tőlem ott traktorozik ahol akar.

Miki gyakorolt csúszdázni, de ő a szokásos kamikaze módszerrel kezdte, mielőtt közbeléphettem volna fejjel előre lecsúszott, természetesen arccal a homokba végezte. A borzalmas látvány ellenére megúszta pár marék homokkal a szájába és az orrába, kicsit nyöszögött, letakarítottam és folytatta játékot. Kicsit később ismét nekifutott a csúszdának, most leült a fenekére ahogy Ádámtól látta (pedig már hányszor megmutattam neki a helyes módszert) és a végén egy nagy puffanással érkezett a fenekére (pelenkájára) a homokba. Újabb nyösz-nyösz majd megint irány a létra, már megint a csúszda tetején ácsorgott. Azt hitte ő is olyan nagyfiú mint Ádám és tud lendületből indulni. Tudott. De ő rövidebb mint a bátyja és messzebb van a feneke a lendülettől hanyatt vágódott és a fejét is beütötte. Majd mikor már szilárd volt a lába alatt a talaj hamar megnyugodott de a csúszdával ma már többet nem próbálkozott.

Említettem már egyszer (százszor), hogy gyűlölöm a szürke homokot? Miki pelenkájába egy maréknyi volt belőle. Beállítottam a kádba és lezuhanyoztuk a popsiját, másként esélyem se lett volna eltávolítani. Aztán tiszta pelust kapott és azóta boldog, ja meg megszerezte Ádám Lego markolóját. Ezt majd valahogy el kell koboznom, különben palotaforradalom lesz ha az első szülöttem fölébred és észreveszi.

2010.05.05.

Az első és legfontosabb hír Ádám ma életében először a messzi mamánál alszik. Reggel mentek el már kaptunk egy rakás képet, jól érzi magát, dajkálta a legkisebb unokatesóját, pipit etetett és hasonlók. Holnap jön haza, kíváncsi vagyok mit mesél.

Délután próbamunkán voltam. Összességében nekem tetszett, végre valami olyat csináltam, amit nem szakított félbe a szokásos:

- Aanyaaaaaaa!

Egészen mást csináltam mint az anyaság előtti életemben de mindenki megúszta a ténykedésem, nem tettem semmi jóvátehetetlent. Holnap is mehetek próbanapra. Remélem azért holnap már mondanak valamit, mert elszórakozhatok én ott egy-két nap pár órát de azzal egyikőnk sincs előrébb.

Este átszaladtam Ádám cipőjéért a boltba, tegnap jött meg, úgy kellett megrendelni a méretet. Már régi modell, de nagyon örültem, hogy találtunk belőle, mert szereti, és nem is találtunk jobbat a pillanatnyi kínálatba.

Este Miki már megfürödve, esti puszival áll az ágyba, mikor kiderült hogy nincs meg a pohara, hatalmas palotánk minden zugát átkutattuk, sehol.

- Miki hova tetted a poharad?

- Inni, inni, inni! (oké, oké azt keressük nem látod?)

- Az ágy alatt nézted?

- Igen. ( apa közben már majdnem kezdi bontani a parkettát hátha alatta van)

Azért csak bekukkantok még egyszer az ágy alá és mi vigyorog velem szemben, igen a pohár! Gyermek megörül, teljes a létszám, lehet aludni. De olyan jó volt a műsor, hogy hangosan tiltakozik az alvás ellen. Még egy kör a gyerek szobába:

- Miki este van, aludni kell, megvan a poharad, a csillagod, jó éjszakát.

2010.05.04.

Ádám tegnap és ma is egy-egy csokor pipitérrel jött haza az oviból, nekem szedte. Olyan édes volt! Be kell szereznem egy mini méretű vázát, a bébiételes üveg nem túl mutatós.

Reggel Miki úgy döntött, hogy ő nem akar gyalogolni. Már pedig nagyon nehéz a feneke és még Ádám kezét is fognom kell. Szóval nem vettem fel, hálából ordított. Az utcán igazán nehéz megvonni a közönséget, így azzal próbálkoztam, hogy a szépen, csöndesen gyalogló Ádámmal beszélgettem. Elmesélte mit csinált tegnap az oviba, meg azt is, mit fog csinálni ma. Közben Miki észre vette, hogy nem megy semmire és mire az ovihoz értünk már ő is szépen lépkedett mellettem, gyorsan meg is dicsértem. Haza felé ő győzött és elég sokat cipeltette magát, kicsit nehezebb is volt a szokásosnál, mert a játszón teletömte a zsebét kaviccsal. Rendszeresítenem kell egy vödröt a kavicsoknak és időnként visszavisszük a zsákmányt különben pár héten belül elhordják a járdát.

Délután Ádámmal boltba mentünk. Odafelé láttunk egy mentőt, egy kamiont és két markolót, igazán eredményes út volt, már megérte kidugni az orrunkat. Hazafelé is kereste a markolókat de addigra már rég elmentek. Új programként elővette az autóját és az összes utunkba kerülő virágot "lefényképezte".

2010.05.02.

Zöldövezeti, új építésű, alacsony rezsijű lakásomat lakatlan szigetre cserélném. Jelentkezni a szerkesztőségben "nem akarok szomszédokat" jeligére. 

Miki reggel ma is 6 előtt felébredt, reggelizni nem akart, játszottunk. Hozott könyvet, olvastunk mesét, kért papírt meg ceruzát, rajzolt kemény 5 másodpercig majd kiharapta a ceruza hegyét, bekapcsolta a tévét (halkan ment) és mindezen tevékenységek közben ide-oda gyalogolt a szobában. Még egyszer hangsúlyoznám gyalogolt, nem ugrált, nem rohangált, nem dübörgött, gyalogolt. Élő ember ennél csöndesebben már nem tud éberen lenni, egy 1,5 évestől pedig tényleg csúcs teljesítmény. A szomszéd, mint aki megveszett, negyed 7-kor veri a falat. A következő fél órában ültünk a nappali közepén és hallgattuk amint 10 percenként újra kezdi. Próbáltam behatárolni a hang irányát de nem sikerült. Isten bizony nem hobbiból keltem fel a gyereket hajnalba de ha egyszer nem alszik és üvöltve ki akar jönni az ágyából mit csináljak vele? A lábát nem kötözhetem össze!

Kicsit később Ádám is felkelt és a nap nagy részét azzal töltöttük, hogy gyakorolta a csendben járást, mert ő bizony szokott ugrálni és dübörögve végig rohanni a lakáson. És igen tudom (remélem, bár itt már semmi sem biztos), hogy ha délelőtt 10-kor hupog kicsit az még nem a világ de egy 4 éves még nem érti, hogy amit szabad 10-kor mért nem szabad 6.30-kor. Tehát gyakorlunk, következetesen, folyamatosan. De a lakásban gyaloglást nem tilthatom be. Ebbe a nyamvadt házba tényleg mindenki isten háta mögötti tanyáról költözött? Ott tuti csönd volt.

Délelőtt körbenéztünk családi ház ügyben, 5 perc alatt megtaláltuk álmaink otthonát a várostól nem túl messze, majd találtunk még néhány esélyest itt helyben is. Aztán végig gondoltuk a lehetőségeinket és letettünk a költözésről. :-( 

Miki állapota megint javulást mutat, holnap még rizst kap a továbbiakról majd később döntünk. Remélem a rizst nem fogja megutálni.

Délután összeszedtük a pelyheseket és elmentünk sétálni, Miki szokás szerint nagyon élvezte a programot az első 20 percben, majd felkéretőzött. Hazajöttünk, előkaptam régi kedvencünket a sógyurmát. Ádám gyakorlottan alkotott, majd nagy büszkén mutatta a kész művet: motor. Szerencsére a fantáziám sokat javult az utóbbi évekbe. :-) Miki nem nagyon tudta mit is kéne kezdeni azzal a valamivel amit a kezébe adtam. Pontosabban rögtön meg akarta kóstolni és nem érette, mért kapja ha nem enni való. Bemutattam mire jó, az arcán "na jó a kedvedért" arckifejezéssel kicsit megmarkolászta majd teljesen elvesztette az érdeklődését. Azért Ádám legalább fél órát elszórakozott, főleg mikor Miki adagját is megkapta akkor lett igazán lelkes. :-)

Az este hátralevő részében jól összevesztek egy autón. Ádám megpróbálta elkérni, elcserélni de Miki nem adta. Megpróbálta elvenni, Miki visított, Ádám hisztizett, apa dührohamot kapott, én akkor épp nem akartam nagy családot. Olyan 10 perces hiszti után sikerült megtalálni azt az autót amire Miki hajlandó volt elcserélni az addig féltve őrzött kincset. Rövid béke következett. És most már alszanak és csönd van. Megyek betakargatom őket, meghallgatom a szuszogásukat és én is megyek aludni, gyanítom holnap is korán kelünk. 

2010.05.01.

Tegnap az oviban anyák napi ajándékot készítettek, kaptam egy fényképet bekeretezve (nagyon jó kép) és egy emléklapot Ádám tenyérlenyomatával. Átadta és azt mondta:

- Napot. (Boldog anyák napját rövidítve)

Mire hazaértünk már várta a mama, nála tölti a hétvégét. Mikivel lementünk a játszóra, de szokás szerint nem vitte túlzásba, kicsit fötörte a homokot, akadályozta a csúszdázókat majd hazajöttünk.

Reggel már háromnegyed 6-kor hallottam, hogy matat. Fejemre húztam a takarót és nagyon reméltem visszaalszik, 15 percet sikerült nyernem aztán félreérthetetlenül:

- Anya, anyaaa, aanyaaaaaa.

Reggeli után szorgos fiam bevetette magát a konyhába egy vödörrel. Végig nézett mindent, mit lehetne elcsórni a pultról vagy bárhonnan bármit amit tilos. A szobából hallgattam a vadászatot, igyekeztem befejezni az ágyhúzást.

- Miki ha már ott vagy mosogass el!

- Ne!!! - rövid de lényegre törő válasz.

Most sül az almás pitém, ez valódi hazai a mamám receptje. A múlt heti kísérleti amerikai pite a kukában végezte, csak az almát sajnáltam, meg a munkát és a baromi hosszú sütési időt. 

Miki annyira jól van, hogy tegnap lazítottunk a diétán és ehetett egy kis levesbe főtt répát, meg egy kis sajtos tésztát, a tejfölt még kihagytuk. Ma krumplit is kapott a répa mellé de azt nem ette meg. Szerintem komoly krumpli undorra küzd. Ha felébred megörvendeztetem egy kis almás pitével. :-)

Miki hasmenése visszatért, holnap megint rizst fog enni ebédre. Ennek örömére (vagy csak úgy önszorgalomból?) egész délután visított. Lényegében mindenért, megfogott valamit visít, lerakja visít, kezébe adom, visít, mást játszunk, visít. Elmentünk sétálni megnéztük a bodzát, jövő héten szedhető. A program a kis despotának is tetszett de elfáradt és hazafelé gyaloghintót igényelt. Szerintem ma az a 1,5 óra volt a leghosszabb idő amikor nem visított.

Délután Ádám is hazaért, kaptak a fiúk egyen sapkát nyárra, sajnos csak a vadító narancs alapszínűn volt McQueen. Ádám természetesen rögtön beleszeretett és nem tágított, hogy ne legyen veszekedés egyformát kaptak. Legalább feltűnőek lesznek benne, nem mintha sapka nélkül észrevétlenek tudnának maradni. :-)

Még naplemente előtt kimentünk kicsit az erkélyre, itt sikerült újabb 10 percet eltöltenünk visítás nélkül, aztán Miki rászabadult az ajtóra és azzal a lendülettel az ujjára csukta. Újabb visítás. Most már alszanak és csönd van. Elkezdek utána nézni, hogy kaphatnék egy csendes, net hozzáféréssel rendelkező gumiszobát a helyi elmeklinikán. :-DDD