Már csak az évvégét várom

Jött a hír, hogy májusban még tutira marad az otthon tanulósdi. Hétfőtől indul az élet, nyitnak a boltok, vendéglátóhelyek, munkába áll egy csomó szülő aki eddig otthon tanított. Mi lesz ezután? Éjjel tanulnak? Vagy viszi a gyereket dolgozni és két vevő között sutyiban lead egy matek órát?
Részemről kicsit szabadabban vagyok, mert apa szabadságon van és ennek a feladatnak az oroszlán részét azóta ő viszi. Azért a témába vágó cikkeket olvasom és a legtöbből mostanában azt szűröm le, hogy nagyon nem jó ez így de azért tisztességgel álljuk a sarat, csináljuk. A nagy-nagy főnökség elégedett mert közel annyi jegyük van a gyerekeknek mint tavaly ilyenkor jeeee.
Aztán volt egy 10 gyerekes család a tévében ahol 6 iskolás van és igen, elismerték, hogy voltak nehézségek de mára belejöttek és úgy is minden szipi-szupi, hogy a legkisebb mostanában született.
Mondjátok, hogy irigy vagyok de nekem nyílik a bicskám amikor azzal példálóznak, hogy bezzegvalakinek megy ami nekem nem. Megvan az amikor a suliban példálóztak a tanárok hasonlóval? Mintha ösztönözne az, hogy tornászcsillag osztálytárs csont nélkül ugorja át azt a nyamvadt szekrényt ami neked nem megy, (hisz eleve nagyobb a szekrény mint te) akárhogy próbálod akkor sem. Vagy szépen énekel/hobbija a fejben szorzás háromjegyűt háromjegyűvel/álmából felébresztik fújja Newton törvényeit/stb... Nem, nem, nem! Attól, hogy valakinek megy valami miért jelenti azt, hogy nekem is mennie kéne, ugyanúgy. Szerintem pont attól forog a föld, hogy nem vagyunk egyformák. Tudsz úgy hajat vágni mint a fodrászod? Szétkapni egy fél disznót mint a hentes? Mért kéne tudnom 3 évfolyam minden tanárát helyettesítenem?
Számomra ez a "tanítsd magad" akció egy rémálom. Pályaválasztáskor nem tudtam mi akarok lenni ha nagy leszek (még most sem) de azt tudtam, hogy nem akarok tanítani, soha senkit semmire mert éreztem alkalmatlan vagyok rá. Jó messzire el is kerültem a tanári pályát. Meggyőződésem sok gyerek lelki egészségét mentettem meg, valamint a sajátomat is. Hiszek a szabadság jogokban. Vagyis miért kéne valakit rávennem valami olyasmi megtanulására amire aztán soha többé nem lesz szüksége? Erre tessék, pont ebben vagyok nyakig.
Találtam cikkeket amik az anyák túlterheléséről szólnak (x kölök otthon tanítása + munka + háztartás + egy kórházból hazaadott nagyi + akármi) amire sokszor csak annyit kapunk, hogy mi vállaltuk.
A három gyereket igen én vállaltam de az otthon tanítást amihez sem képesítésem, sem elhivatottságom azt nem. Csak a nyakamba varrták egyetlen hétvége alatt és úgy érzem az eredményt a rendszer mégis tőlünk akarja bevasalni. Persze, jön a segédanyag de amíg én nem értem a gyerek sem fogja. Most épp fizikát próbáltunk tanulni. Youtobe segédanyagot megnéztük, elolvastuk a könyvet aztán pislogtunk egymásra:
- Te érted???
Esküszöm pont olyan érzés volt mint amikor általánosban kijöttünk a fizika óráról és semmivel sem érzetem magam okosabbnak mint előtte.
Múlt héten kémiai egyenletekkel küzdöttünk, amit még mindig nem értek csak néhányat meg tudok csinálni mert megjegyeztem, hogyan kell. Viszont a gyereknek egyszerűen nem tudom, hogy mondjam el pedig dolgozatot ő fog írni.
Értem én, hogy ez egy helyzet amit meg kell oldani (túl kell élni) de miért várják el tőlünk laikus szülőktől ugyanazt az eredményt mint a képzett pedagógusoktól?
Ha év végén kezemben a három bizonyítvány, pezsgőt bontok.