2013.05.04.

A legfontosabb mesélni valóm: Maja elindult a szobatisztaság felé. Már hetek óta jól megy a fürdés előtti bilibe pisilés a héten pedig megmutatta, hogy napközben is képes a mutatványra.
Az úgy kezdődött, hogy a meleg miatt csak pelusban van itthon egy laza mozdulattal azt is ledobta magáról én meg gondoltam egyet és behoztam a szobába a bilit. Mi történhet? Pisis szőnyeg pucolásban jó vagyok, csináltam fél kézzel mert a másikban a pár hetest tartottam aki épp evet. Maja a világ legtermészetesebb módján ráült és rögtön belepisilt. Jól körbeugráltam örömömben (már több mint 7 éve pelenkázok, tényleg szívesen abbahagynám). Másnap a jelenet megismétlődött és azóta odáig fejlődtünk, hogy csak alváshoz hajlandó pelust húzni. A bili beköltözött a szobába (nem éri fel a kilincset és szava sincs a pisire), így önállóan használja ha van eredmény fölötte lármázik amíg odaérek. Gyorsan elrohantam neki bugyikat venni, nagyon örült az új daraboknak, jövő héten ezt fogjuk gyakorolni. Meg azt, hogy lehet bilizni kistesó nélkül. Eddig mindig egybeesett a szobatisztaság és az új családtag érkezése.

Miki az oviban megtanult két keréken biciklizni, Ádám szerint ő tanította, Miki szerint egyedül sikerült. Szerintem az igazság valahol a kettő között van.

És apa fogáról akartam még írni. Péntek reggelre a gyógyszereknek köszönhetően a fájdalom elmúlt viszont apa összeszedte minden bátorságát és mégis elmentünk a műtétre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szökési kísérlet esetére kilátásba helyeztem a fegyverhasználatot. Végül összeszorított fenékkel de sodrófa nélkül (erre a fegyverre van engedélyem) mentünk. Kicsit leültettek várni, tényleg csak kicsit vártunk 8.30-ra volt időpontunk és 8.29-kor kísérték be. Sima TB-s ellátásnál még nem találkoztam ilyen pontossággal. Az előzetes tájékoztatás szerint a művelet 5-10 perces, komplikáció esetén is max 1 óra. Vittem könyvet a várakozásra felkészülve, közben Dumbó füleket növesztettem, hátha be kell mennem megmenteni apát vagy az orvost, sosem lehet tudni. De nem hallottam semmit, elkezdtem reménykedni talán mégsem ülnek öten az uram mellkasán, hogy be tudják adni neki az érzéstelenítőt.
Apa nem szeret orvoshoz járni, oké ki szeret, de nála ez már tényleg szinte kóros. Kórházba még látogatóba sem hajlandó menni. Mikor először terhes lettem neki kilenc hónap felkészülésre volt szüksége, hogy bejöjjön a szülésre. Én pedig iszonyú hálás voltam érte, talán sosem fogom tudni elmondani mennyire szükségem volt arra, hogy ott legyen. A szülés egy olyan dolog amikor biztonságra vágysz, nekem a biztonságot a kórház és apa jelentette. Elkanyarodtam.
Szóval fél óra múlva jelent meg a saját lábán, biztonságos léptekkel, kitömött arccal. Leült mellém és a gézen keresztül azt mondta: kettő. Gyorsan megdicsértem micsoda hős volt. Úgy gondoltam, most jobb lenne ha nem beszélne, ugyan mindenre kíváncsi vagyok de érteni is szeretném amit mond, inkább várok az élménybeszámolóra. A kezébe lobogtatott egy papírt, ez igazán nagy ötlet volt, ugyanis mint valami használati utasítás rajta volt minden fontos infó a "lábadozás" idejére. Kicsit még ücsörögtünk, aztán haza indultunk.
Itthon már jobban ment a beszéd, akciós kezelést kapott, egy fogat akartak kihúzni de a doki észrevett még egyet és felajánlotta a lehetőséget. Apa pedig hagyta. Na kérem a fent vázolt előzmények tekintetében ez az igazán nagy tett! Viszont szerencséje volt mert mind a kettőt simán ki tudták húzni így a varrást megúszta (előzőleg arról volt szó, hogy vágni kell) ez a gyógyulást is meggyorsította. Délutánra egészen jó kedve lett, egyszer azzal tette le a telefont:
- Képzeld, azt mondták hős vagyok!
- Mert én nem ezt mondogatom mióta kijöttél a műtőből.
A használati utasításban az is benne volt, hogy pár napig csak pépeset ehet. Még előző nap főztem egy adag tyúkhúslevest, messzi mama állományából lapult egy jószág a fagyasztóba, olyan igazi udvarban kapirgálós, boldog madár. A tyúkhúsleves bizonyítottan mindenre jó, finom is lett. Az ember foga ugyan nem nőtt ki tőle de közérzetén határozattan sokat javított amikor lejárt az első időkorlát és végre ehetett.
Apa ezzel a foghúzással a tudományt támogatta, ugyanis hallgatói gyakorlat volt, vagyis tanulók dolgoztak rajta.