2013.05.30.

A nyafogás után pótlok kicsit.
Maja egészen sokáig csak apának és a mamámnak tartogatta a bilibe kakilást ha kettesben voltunk igyekezett belerejteni ébredés után a pelusba. Már pont aggódni kezdtem amikor egyszer csak teljesen spontán meglepett a nagy eseménnyel. Pisilés után jöttem ki a fürdőből ő pedig a tele bilivel jött szembe velem. Jól körbeugráltam, azóta simán megy ez is.
Vizet adni kezébe egyre kockázatosabb mert csak minden második esetben issza meg. A fennmaradó esetekben borogat, bögrébe, tálcába, autóplatóba, bármibe amiből úgy gondolja nem folyik ki. A bili is ide tartozik. Ha nem vagyok résen elszalad a vízzel, beleönti a bilibe és néha még rá is pisil. Nem bátorítom az eljárást csak szimplán reménykedem, hogy egyszer kinövi.

A fiúknak két hete ovis kirándulás volt a program de pont aznap esett. Pontosítok az a fajta szötyörgés volt ami miatt ernyőt sem érdemes nyitni mert mire a földre ér felszárad. Viszont a gyerekeket nem merték elvinni kirándulni, feltételezem féltek az idő rosszabbodásától (ez a mostani monszunok idején nem alaptalan) és isten háta mögé készültek. Szóval megértem, hogy ezt kb 100 gyerekkel nem kockáztatták meg. Sajnos az idő mint később kiderült nem rosszabbodott és mivel az új szolgáltatónak megoldhatatlan feladat ha reggel 7-kor odaszólnak és kérnek mégis ebédet, így a gyerekek azt ették amit magukkal vittek. A gyerekek nem akadtak fönn a dolgon, a fiúkat ebéd után haza hoztam de a szolgáltató szégyellje magát. Nehezen hiszem, hogy ahol több ezer adagot főznek plusz 100 adag megoldhatatlan lenne. És amiért még haragszom, hogy az oviba visszaadták a kirándulás árát, nem iktattak be esőnapot, így az idei kirándulásról lemaradtak a gyerekek (az ősz is elmaradt az eső miatt). Én aznap reggel 5-kor keltem, az idő ígéretesnek tűnt az ablakból, mire megcsináltam a szendvicseket esni kezdett, aztán kicsit elállt kisütöttem a pogácsát közben megint eleredt.

Túl vagyunk az évzárón is. Rettenetesen büszke vagyok Ádámra (mindig de most különösen) mert számára igen nehéz szöveget kapott, tele olyan betűkkel amiket nehezen használ de kihozta magából a legjobbat és beszédhibája alig volt észlelhető, sőt idegen számára a felső fogak hiányának tűnhetett. (majd mutatok képeket)

Mivel az illetékes nem foglalkozik a játszónkkal, összeálltunk páran szülők és homokcserét intéztünk. Az apukák pünkösd hétfőn kilapátolták a régi homokot, következő csütörtökre ígérték a frisset és azt, hogy a vállat emberei elterítik. Majdnem hanyatt estem amikor megláttam a játszó közepén tornyosuló homokhegyet, mert annyi esze nem volt, hogy legalább az üres homokozóba borítsa. Apa délutános volt, szóval ovi után felszerelkeztünk vödrökkel (az a kicsi amivel a gyerek játszik) és lapátokkal (jobb híján a szemetes lapátot vittem, az erkélyen viszonylag ritkán van szükség komolyabb lapátra). És lementünk lapátolni. Még pár anyuka csatlakozott és megszánt minket pár arra járó apuka is. Fél 8 körül tűnt el a hegy a helyén a fű az elsivatagodás jeleit mutatta és a mászóka alá beszórt sem lett egyenes de addigra elértem a "szarokrá" szintet és úgy döntöttem a többit majd az erozió és a gyerekek megoldják. Két napig fájt a hátam és a tenyerem.

Voltunk szülinapi zsúrba is. Vendéglátóink a KRESZ parkba szervezték. Képzeljétek még megvan és működik is! Az aszfaltozás még az eredeti ami nyitásra készült, így teljesen élethűen szimulálja a hazai utakat, felkészítve a kezdő közlekedőket. Az élményt gazdagította a kerítés melletti sínen 20 percenként elszáguldó vonat. Az egész társaság annnnyira de annnnnnyira élvezte, hogy a tortához úgy kellett őket lepkehálóval összefogdosni. Hazaérve apa fülébe egyszerre két oldalról meséltek és azóta folyamatosan a KRESZ parkba akarják tartani a szülinapjukat. Háááát ööööö némi szervezési nehézség, hogy Ádám januári amikor is ráfagynak a biciklire, Miki pedig júliusi amikor nyári szünet van. Erre ki kell találnom valami megoldást addig is szervezzük, hogy a nyáron, hogy juthatunk el oda biciklistül. Mert buszon szállítani két gyerekbiciklit és három gyereket körülményes, lábon elvinni még kivitelezhető de ki tekeri őket haza ha az egész napos tekerésben elfáradtak?

Megvolt az iskolás szülői Ádám az 1.b.osztály tanulója lesz. Vegyesek az érzéseim. A gyerek jó helyre kerül, azt a tanárnénit kaptuk akit választottam, ez sima csak még forgatnám vissza az időt önző módon. Olyan kicsi még és tudom, hogy olyan sok fölösleges dolgot fognak a fejébe tömködni. Ilyenkor feltámad bennem az anyatigris és legszívesebben az iskola közelébe se engedném. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy valahol legbelül azt érzem Ádámnak az itthon oktatás lenne a legjobb megoldás. De nekem vissza kell menni dolgozni, a magántanárt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Szóval ezeket egyszerűen elnyomom, mint említettem a tanárnéniben nagyon bízom, biztos vagyok benne, hogy az otthonoktatás után ő a második legjobb Ádám számára. Ádám pedig nagyon várja a sulit, rettenetesen boldog, hogy oda fog járni ahol a mama dolgozik, és bár tanulás szempontjából neki jobb lenne egyedül, Ádám csapatjátékos, szüksége van gyerektársaságra. Hiába van sok testvére egy osztályt nem tudok itthon szimulálni.

Ádám elballagott az oviból. Nálunk ez az esemény délelőtti zártkörű program, így Miki volt az egyetlen aki részt vehetett rajta. Kapott tarisznyát, emlékkönyvet és a tarisznyába sok hasznos dolgot: ceruza, radír, hegyező, zsírkréta. Tőlünk pedig tolltartót kapott, Villám McQueenest.

Maját felvették az oviba, korona lesz a jele. Nagyon mókás határozatot kaptam. Pont olyat mint amibe Ádám iskolai felvételéről értesítettek. Lehet én vagyok kislétszámú de egy fontos pontját nem értem a dolognak. Értesítenek (nem örömmel, csak úgy mintha börtönbe kéne vonulnom), hogy gyermekem felvételt nyert az X intézménybe és ez ellen fellebezhetek. Na már most pont az a cél, hogy gyermekem bekerüljön X intézménybe, hisz ezért jelentkeztem oda, akkor mért fellebeznék a felvétele ellen???

Mint tegnap már megkíséreltem vázolni Maja borzalmasan szenved a bárányhimlőtől, így mi is. Mutogatja a pöttyeit: "bibi", hétfőn még nem engedte, hogy pötyinek szólítsam de tegnap és tegnap előtt már nem volt ereje tiltakozni.

Végül egy kis gyerekszáj Mikitől:
Ül a WC-n, óriási csobbanás, ösztönszerűen kaptam fel a fejem a hangra.
- Hűha!
- A fejemből pottyant!

2013.05.29.

Maja bárányhimlős. Túl lesz rajta, szerencsére még kicsi, nem fog rá emlékezni és egy életre védett lesz, ez majdani unokáim szempontjából is fontos. De hogy én hogy fogom túlélni a ma délutánt és a következő napokat azt még nem tudom. Vasárnap fedeztem fel az első pöttyöket, hétfő reggelre a gyanú bizonyossággá vált. Bátran vágtam neki a hétnek, a fiúk nagyon simán viselték se láz se vakarózás, csak pöttyösek voltak. Maja tegnap óta csak az ölemben ücsörögve hajlandó létezni, napja nagy részét ordítással tölti és tegnap este óta láza is van. Ha Maja véletlenül nem ordít akkor a fiúk veszekednek. Igen, ők is itthon vannak, ugyanis pötyivel nem tudom őket oviba vinni. Apa reggel 5-kor elhúz itthonról az ovi 6-kor nyit assszem világos, hogy olyan korán mégsem rakhatja be őket az udvarra. Hétfőn hosszús volt ami azt jelenti 8 után ér haza. Tegnap délután 5 után ért haza, az ovi 5-kor zár. Szóval itthon vannak, ők is szobafogságra ítélve. Óránként biciklizni akarnak menni és bár hibátlanul vissza tudják mondani, hogy Maja bárányhimlős és nem mehet ki, nem értik. Marad tehát nekik az itthoni unatkozás ami abban nyilvánul meg, hogy Miki rendszeresen garázdálkodik a hűtő tetején, túrja a szekrényeimet, zaklatja a nyomtatót, apa biciklis lámpáját és kilométer óráját, tegnap a fürdőbe hagytam fogat mosni mire visszaértem apa borotváját rejtette vissza a helyére csakhogy "borotválkozás" közben megvágta magát, azóta két szája van pedig egy is bőven elég. Fél óránként összevesznek valami létfontosságú dolgon, pl: ki rakja vissza a vállfát, Ádám rendszerint veszít és fejhangon visít. Két hasonló tevékenység között a lakásban föl-alá futkosnak, ágyról ugrálnak le, a szétszórt játékokban hasra esnek és kezdődik megint a visítás, Maja ágyát dúlják fel, a ruhásszekrényükből az utolsó zokniig mindent kirámoltak, még a polcokat(!) is. Oké visszapakoltak de a csak a polcok kerültek az eredi helyükre. Gyűjtöm a lelkierőt a rendrakáshoz. Én erőforrásaim végét járom, (éjjel 3 órát aludtam 17 részletben) bár szívesen ücsörgök pötyivel az ölemben a kanapén naphosszat, még akkor is ha ordít és folyamatosan fetreng ezért gyakran el kell kapnom mielőtt leröpülne az ágyról és ha véletlenül már három másodperce nem mozdult akkor inni kér amihez mindkettőnknek föl kell állni és kimenni a konyhába, majd visszaérve kezdi elölről a vergődést. A fiúk "figyelj rám" akcióival már nincs kapacitásom foglalkozni. Nem, bocs egyszerűen egy apró sárkánnyal az ölemben nem tudok két energiabombát lefoglalni ücsörgős játékkal. Amúgy sem erősségük az egy helyben ülés és szerinted mennyire van kedvük úgy társasozni/kártyázni/dominózni/színezni, hogy valaki fél percenként beletenyerel, elcsórja, szétrágja? Pillanatnyilag nagyon örülök, hogy nem lesz több bárányhimlős gyerekem.

2013.05.16./2.

Képek csak úgy

Kulcslyukon keresztül (kéne egy száloptika)

Szökőkutazni voltunk, itt még szárazak

Miki két keréken

Felébresztettem Ádámot

Fehérnemű reklám

Hűha egy pasi van az ágyamban!

Miki a mentő helikopterben

Kicsit messzebbről

Tűzoltó leszek (vagy katona?)

Maja alkot

Gépesített gyerekmunka

A legbátrabb ült föl először

Miki leküzdte a démonait *

Mentőcsapat

Ez hiba volt. Maja tíz körömmel kapaszkodott a kormányba és alig bírtuk kiszedni onnan. Visítására egy riadt tűzoltó került elő a másik oldalról de megnyugtattuk, hogy csak a jármű elhagyása okozta a drámát.

Korfu felé várjuk a repülőt

Nyisd nagyra a szemed, az a maszat az üvegen Ádám.

Aztán elment rossz fiúkat üldözni az autópályára

* Az ovi két éve kommandós bemutatón volt, lövések, kutyák, szirénák ahogy kell. Ez az esemény olyan mély nyomott hagyott az én mókusomba, hogy azóta a bugyijából is kiugrik ha a biztonsági zónájába kerül egy rendőr vagy bármilyen rendőrjármű. Szóval nem is számítottam rá, hogy felül. Sajnos a pozitív előrelépést, gyors hátramenet követte, a rendőrautó ugyanis elvitt egy kislányt egy körre a kifutópályán. Miki észlelte az indulni készülő autót, visítva a lábamba kapaszkodott és követelte, hogy menjünk haza. Sikerült meggyőznöm, hogy a kerítésen kívül is jó lesz nekünk és 20 perc múlva hajlandó volt visszamenni de arra nagyon figyelt, hogy jó nagy ívben elkerülje a rendőrt és az autót is.

2013.05.16.

Most nem pótolok, hanem úgy döntöttem magamról írok. Munkát keresek (megint/mindig?). És most leírom az álommelóm feltételeit. Mert ez az én naplóm és ide azt írok amit akarok.
- Tehát a legfontosabb a munkaidő 4 órás legyen ezt pedig valamikor 8 és 16 között szeretném letudni. Hétvége nem gond akkor a mamák is jobban bevethetők de hét közben szeretném őket én vinni és hozni az intézményekből ahogy eddig is.
- Hogy mit dolgoznék az mindegy, ha a munkaidő problémám megoldható én bármit megcsinálok, megtanulok amire tanult vagy egyéb képességeim alapján alkalmasnak tartanak.
- Természetesen ha lehetne válogatni szívesen dolgoznék ügyfélszolgálaton, szépségszalonba recepciósként, otthon érezném magam gyerekek között, oviban dadusként, régi vágyam a rendezvényszervezés, tudom, hogy a nagy pénz az esküvőkben van de most már jobban érdekel a gyerekzsúr szervezés, valamint szintén régi álmom stílus tanácsadónak (stilyst ha úgy jobban tetszik) tanulni, mostanság érdekel a fejlesztő pedagógia, gyerekpszichológia, Waldorf pedagógia is.
- És, hogy mért nem? Mert sokéve vagyok itthon a munkáltatók szeretik azt hinni, közben analfabéta lettem. Kicsi gyerekeim vannak ami a munkáltató számára azt jelenti sokat leszek táppénzen. Nincs diplomám ezért nem hiszik el, hogy képes lennék ellátni egy recepciót vagy bármilyen irodai munkát. Tanulnék de addig hova teszem a gyerekeket és főleg miből fizetem az iskolát. Lakáshitel mellett a diákhitel nem kivitelezhető. Mért nem állok a saját lábamra pl: rendezvényszervezőként? Nincs induló tőke, nincs megbízó aki referencia munka nélkül elhiszi, hogy képes vagyok rá. Adózni akkor is kell ha egész hónapban nincs munkám. ÁNTSZ engedély nélkül egy tál saját sütésű pogácsát se vihetek a zsúrasztalra. Nyuszi vagyok és nincs energiám magam kitaposni az ösvényt. Valamint úgy érzem hiába dolgoznék saját vállalkozásba még nagyobb rabszolga lennék mint egy eljárós munkahelyen. Számomra az önmegvalósítás és a család nem megy együtt. A nap mindig 24 órából áll és hiszem, hogy ha karriert akarnék építeni azt az időt a családomtól kéne elvennem. Nekem ez nem megy én 24 órában anya vagyok. Talán ha már Maja is iskolás lesz és vele is elkezdődik az elengedés folyamata akkor beiratkozom az egyetemre és pszichológus leszek. Ez is régi vágyam, az emberi elme. Ha ma érettségiznék, pszichológia irányába mennék tovább.
Tényleg bennem van a hiba akkor amikor olyan munkát szeretnék ami mellett a családom nem esik szét? Mért érzem azt, hogy az én végzettségemmel csak a látástól vakulásig-minimálbérért munka az elérhető, sőt ha ilyesmit sikerülne találnom már örömömben csapkodnom kéne a seggem a földhöz? Bocs de nem azért vállaltam három gyereket, hogy amíg dolgozom a fényképemet bámulják.

Más.
Van egy sorozat: Hetedik mennyország. Szeretem nézni és kész, nem fogok mentegetőzni miatta. Hiába csak egy sorozat akkor is találok benne olyan dolgokat amit igenis követendőnek tartok. Igyekszem jól bevésni az emlékezetembe, hogy amikor eljön az idő hasznosítani tudjam.
Aztán tetszik az is, hogy ott mindig nagy a nyüzsgés (a főszereplő családnak hét gyereke van) jönnek mennek a gyerekek és az ő barátaik. Ebben a házban mindig mindenkit szívesen látnak. Nagyon szeretném ha pár év múlva a mi otthonunk is olyan hely lenne ahova a gyerekeim hazahordják a barátaikat pusztán azért mert itt jól érzik magukat. Psssszt nem mellesleg továbbra is szem előtt lennének. Bocs de inkább élek gyerekzsivajban minthogy a gyerekeim suli után plázába/akárhol lógjanak.

2013.05.09.

Most csak címszavakban a legfontosabbak
- Maja tegnap bilibe kakilt
- Ma már bugyiba mentünk le a játszóra, szólt, pisilt és száraz bugyival jöttünk haza
- Maja képes a hintába ülve hajtani magát
- Ádámnak megcsináltattuk a diákigazolvány kérő lapját, kifejezetten jó képet csináltak róla

Akkor most kiszínezem.

Az első bilibe kakilással Maja apát jutalmazta aki felhasználva a modern technikát rögtön megörökítette a produkciót és ezzel vártak amikor hazaértem. Jól van na, nagyon örült, megmutatta a bizonyítékot, azért előhívatni nem fogjuk.

Egyik nap Maja jött hozzám a játszón:
- Kaka, kaka, kaka ... - vagyis pisilni kell. Akkor még pelus volt rajta és mivel egy játszón viszonylag körülményes a visszaöltözés nem rajongtam a vetkőzés gondolatáért. Másnap viszont bugyiba mentünk játszóra. Maja ismét jött szólt, Miki is csatlakozott hozzánk amikor elvonultunk egy fához. Miki pisilt, Maja nem, igaz nagyon furcsa volt neki, hogy én tartom és sehol a bili. A következő alkalommal már sikerült az akció, jól megdicsértem.
Ezen felbátorodva tegnap az oviba és később a boltba is bugyiba mentünk.
Sőt a héten egyik nap pelus nélkül aludt, mert még ebéd előtt elaludt apa ölébe, ő pedig csak berakta az ágyba. Másfél óra múlva szárazon ébredt.

Maja nagyon szeret a nagyoknak való hintába beülni. Én annyira nem rajongok érte mert még Miki is gyakran nem kapaszkodik rendesen és arccal a homokba landol. De Maja látja, hogy Ádám ott hintázik és ő is ott akar. Hol máshol? Szóval beültetem és amennyire lehet közel maradok. Mert elzavar ám! Nem foghatom sem őt sem a hintát, csak amikor nyújtózik, hogy ki akar szállni. Szóval az egyik alkalommal rájött, ha ringatja magát mozog a hinta. Percekig elszórakoztatta vele magát.

Hétvégén apa leszedte Miki biciklijéről a mankó kerekeket azóta nagyon boldog és jobban szeret biciklizni mint előtte. A járdán közlekedés még nem tökéletes de ha nem mondtam volna még (elégszer) mifelénk nagyon döcögős járdák vannak, ami nincs szétfagyva, összefoltozva azon 5-10 méterenként vízelvezető árok van ami pont klasszul megdobja a bicikli kereket. Maját motorral nem is engedem közlekedni rajta mert ráadásul lejt és rendszeres távolságokra útkereszteződések vannak. Valahogy nincs kedvem a kezdő motoros lányomat 3 méterenként összeszedni az árokból.

Csütörtökön Ádám szabadnapot kapott és elmentünk elintézni a diákigazolványhoz az igénylő lapot. Mókásan indult a dolog. Az iskolától megkaptam az instrukciókat, hogy mit vigyek magammal, meg minden hasznos infót, valamint azt, leírom a nevét, ezt figyeld: Nemzeti Egységes Kártyarendszer adatlapot kell kiállíttatnom a gyereknek. Azt tudtam, hogy ez a diákigazolványhoz kell de én egyszerű földi halandó azt hittem ez valami plusz papír a hadművelethez. Ádám sulijába anyu intézi a diákigazolványokat és emlékeztem milyen adatlapot kell kitölteni az igényléshez. Hát most már nem. El kell slattyogni, természetesen gyerekkel az okmányirodába ahol azt a kacifántos nevű papírt kiállítják. A művelet pont úgy néz ki mint a személyi igénylés, fotót is ott készítenek róla és rögtön rákerül az adatlapra. Ez pontosan az a típusú kép amikor az ember úgy néz ki rajta mint akit rabosítottak csak épp az arca alatt nincs szám. Fogalmam sincs, hogy sikerült de Ádámról kifejezetten jó képet csináltak. Beült a megfelelő helyre, meggondolatlanul azt mondtam neki, hogy mosolyogjon, aztán eszembe jutott, nem biztos, hogy évekig a vámpíros mosolyát szeretné bámulni az igazolványon. De nem mosolygott, továbbra is riadt őz arccal bámult a kamerába. Szóval most ez a hosszú nevű papír az amit régen diákigazolvány igénylő lapnak hívtak. Az okmányiroda állítja ki de az iskola küldi tovább, hogy majd egyszer igazolvány legyen belőle. Gyerekem meg tűkön ülve várja a kártyáját. Ajánlom nekik, hogy szeptemberre kész legyen.
Az akció után elmentünk fagyizni, pontosabban csak Ádám fagyizott, a déditől kapott pénzén vett magának egy gombóc csoki fagyit.
Én ismét kiszámoltam, hogy élmény ide vagy oda a fagyizás nekünk már luxus, 200ft volt egy gombóc, mi öten vagyunk. Gazdaságosabb ha gyártok itthon, vagy veszek vödröset a boltba.
Mire elfogyott a fagyi leértünk a suliba, ott leadtuk a papírokat, megkaptuk az egyen nyakkendőt. Bizony a mi sulinkba ilyen is van, fiúknak nyakkendő, lányoknak sál.

Múlt héten összevesztem a helikopterrel. Az úgy volt, hogy a helikopter nálunk egészen rendszeres jelenség, nem is szokott fennakadást okozni. A gyerekek ugrálnak az ablakba és integetnek neki. Kivéve múlt héten. Majának kifejezetten nyűgös napja volt a délelőtt nagy részét földön fetrengős ordítással töltötte ha fölvettem bántalmazott, kicsúszott a kezeimből és főleg ordított tovább. Ha próbáltam valamivel elterelni a figyelmét kiverte a kezemből és ordított tovább. Szóval alig vártam az ebédet és főleg az utána következő szundit. Még alig aludt a lány 1,5 órája amikor jött a helikopter, olyan de olyan hangos volt, mint még soha mióta itt lakunk. Maja visítva riadt föl. Bementem mellé feküdtem simogattam közben érkezett egy mentőautó aki a szokott helyen nem kapcsolta le a szirénát ezért a szomszéd kutya vonyítani kezdett. Klassz volt, tényleg. Ja és csukva volt az ablak. Maja megnyugodott, kiosontam a szobából és vártam. A baj ott kezdődött, hogy a helikopternek el is kellett menni. Fél óra múlva indult ismét iszonyú hangos volt és Maja ismét visított és a délután hátralevő részét is nyűgösködéssel töltötte. Tudjátok szívesen megdobáltam volna a helikoptert vattacukorral csak pont nem volt készleten.

2013.05.07.

Ha még nem mondtam volna (elégszer) Majának Ádám a kedvenc bátyja (Mikinek is de ő ugye nem válogathat). Ádámot szombaton kölcsön adtuk a dédimamának, vasárnap délután jött haza. Maja vasárnap reggel kipattant az ágyból, Mikit (és engem) szóra se méltatva rontott be a fiúk szobájába:
- Ádá, Ádá, ÁDÁÁÁÁÁ! - és némi csalódottsággal nézte az üres ágyat. Mikor elmondtam, hogy délután jön haza az asztal felé vette az irányt.

A tavalyi kedvenc nyári ruháját egész télen őrizgettem a szekrénybe, úgy gondoltam még jó lesz rá. Tegnap eljött az idő már reggel olyan meleg volt, hogy azt adtam rá. Boldogan rohant ki a nappaliba és Ádám előtt billegett benne. Közben felfedeztem, hogy hátul kivillog a pelusa, mégis kinőtte. Mivel ebben a korban ez még belefér és ő annyira boldog volt nem volt szívem levenni róla (és kedvem sem volt hisztivel kezdeni a reggelt).

Azt már mondtam, hogy bilizik és igen jól halad. Múlt héten egyik nap kicsent Miki szekrényéből egy alsót, majd föl is húzta (akkor még nem volt saját bugyija), nagyon tetszett magának, sajnos a naci kicsit később baleset áldozata lett. Amíg én kimostam ő Ádám szekrényéből szerzett másikat.
Délután elmentünk bugyit venni. Macerás vásárló vagyok, ez szakmai ártalom, mivel sok ruháról, cipőről tudom milyen eljárásokkal készül, miből van, mennyire tartós megválogatom miért adok ki pénzt. Nem vagyok olyan gazdag, hogy silány árut vegyek sokszor, ha tehetem tartós dolgokat veszek akár kicsit drágábban mert hosszútávon kifizetődik. Ez a "dobd el és vegyél újat" fogyasztói társadalom nekem nagyon nem tetszik. Lázadok.
Szóval először a legközelebbi boltot céloztuk meg. Bugyi volt, a legkisebb méret 104-es. Az én törpillám most kezd belenőni a 86-os darabokba, ráadásul konkrétan az a 104-es szemre akkorának tűnt amiket Ádám hord 110-ként. Aztán volt még olyan vesevédős amit eredetileg pelusra kell húzni és még így is fölér hónaljig. Abból volt 80-as is, Majának fölért a nyakáig és egymás mellé kétszer bele tudtam volna rakni. Nem ilyenre vágytunk. Egy másik boltban azonban megtaláltuk az igazit. A használatát még gyakoroljuk mert ugyan nagyon boldog benne de nudizni mégiscsak jobban szeret.
A következő projekt egy tenyérnyi fürdő bugyi beszerzése. Ez sem lesz egyszerű, eddig csak bikiniket láttam. Most komolyan, mi a manónak egy 92-es mérethez fölső?

2013.05.04.

A legfontosabb mesélni valóm: Maja elindult a szobatisztaság felé. Már hetek óta jól megy a fürdés előtti bilibe pisilés a héten pedig megmutatta, hogy napközben is képes a mutatványra.
Az úgy kezdődött, hogy a meleg miatt csak pelusban van itthon egy laza mozdulattal azt is ledobta magáról én meg gondoltam egyet és behoztam a szobába a bilit. Mi történhet? Pisis szőnyeg pucolásban jó vagyok, csináltam fél kézzel mert a másikban a pár hetest tartottam aki épp evet. Maja a világ legtermészetesebb módján ráült és rögtön belepisilt. Jól körbeugráltam örömömben (már több mint 7 éve pelenkázok, tényleg szívesen abbahagynám). Másnap a jelenet megismétlődött és azóta odáig fejlődtünk, hogy csak alváshoz hajlandó pelust húzni. A bili beköltözött a szobába (nem éri fel a kilincset és szava sincs a pisire), így önállóan használja ha van eredmény fölötte lármázik amíg odaérek. Gyorsan elrohantam neki bugyikat venni, nagyon örült az új daraboknak, jövő héten ezt fogjuk gyakorolni. Meg azt, hogy lehet bilizni kistesó nélkül. Eddig mindig egybeesett a szobatisztaság és az új családtag érkezése.

Miki az oviban megtanult két keréken biciklizni, Ádám szerint ő tanította, Miki szerint egyedül sikerült. Szerintem az igazság valahol a kettő között van.

És apa fogáról akartam még írni. Péntek reggelre a gyógyszereknek köszönhetően a fájdalom elmúlt viszont apa összeszedte minden bátorságát és mégis elmentünk a műtétre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szökési kísérlet esetére kilátásba helyeztem a fegyverhasználatot. Végül összeszorított fenékkel de sodrófa nélkül (erre a fegyverre van engedélyem) mentünk. Kicsit leültettek várni, tényleg csak kicsit vártunk 8.30-ra volt időpontunk és 8.29-kor kísérték be. Sima TB-s ellátásnál még nem találkoztam ilyen pontossággal. Az előzetes tájékoztatás szerint a művelet 5-10 perces, komplikáció esetén is max 1 óra. Vittem könyvet a várakozásra felkészülve, közben Dumbó füleket növesztettem, hátha be kell mennem megmenteni apát vagy az orvost, sosem lehet tudni. De nem hallottam semmit, elkezdtem reménykedni talán mégsem ülnek öten az uram mellkasán, hogy be tudják adni neki az érzéstelenítőt.
Apa nem szeret orvoshoz járni, oké ki szeret, de nála ez már tényleg szinte kóros. Kórházba még látogatóba sem hajlandó menni. Mikor először terhes lettem neki kilenc hónap felkészülésre volt szüksége, hogy bejöjjön a szülésre. Én pedig iszonyú hálás voltam érte, talán sosem fogom tudni elmondani mennyire szükségem volt arra, hogy ott legyen. A szülés egy olyan dolog amikor biztonságra vágysz, nekem a biztonságot a kórház és apa jelentette. Elkanyarodtam.
Szóval fél óra múlva jelent meg a saját lábán, biztonságos léptekkel, kitömött arccal. Leült mellém és a gézen keresztül azt mondta: kettő. Gyorsan megdicsértem micsoda hős volt. Úgy gondoltam, most jobb lenne ha nem beszélne, ugyan mindenre kíváncsi vagyok de érteni is szeretném amit mond, inkább várok az élménybeszámolóra. A kezébe lobogtatott egy papírt, ez igazán nagy ötlet volt, ugyanis mint valami használati utasítás rajta volt minden fontos infó a "lábadozás" idejére. Kicsit még ücsörögtünk, aztán haza indultunk.
Itthon már jobban ment a beszéd, akciós kezelést kapott, egy fogat akartak kihúzni de a doki észrevett még egyet és felajánlotta a lehetőséget. Apa pedig hagyta. Na kérem a fent vázolt előzmények tekintetében ez az igazán nagy tett! Viszont szerencséje volt mert mind a kettőt simán ki tudták húzni így a varrást megúszta (előzőleg arról volt szó, hogy vágni kell) ez a gyógyulást is meggyorsította. Délutánra egészen jó kedve lett, egyszer azzal tette le a telefont:
- Képzeld, azt mondták hős vagyok!
- Mert én nem ezt mondogatom mióta kijöttél a műtőből.
A használati utasításban az is benne volt, hogy pár napig csak pépeset ehet. Még előző nap főztem egy adag tyúkhúslevest, messzi mama állományából lapult egy jószág a fagyasztóba, olyan igazi udvarban kapirgálós, boldog madár. A tyúkhúsleves bizonyítottan mindenre jó, finom is lett. Az ember foga ugyan nem nőtt ki tőle de közérzetén határozattan sokat javított amikor lejárt az első időkorlát és végre ehetett.
Apa ezzel a foghúzással a tudományt támogatta, ugyanis hallgatói gyakorlat volt, vagyis tanulók dolgoztak rajta.