Kirándultunk

Itt a jó idő, vele a kültéri programok is szaporodnak. Ádám iskolája 50 éves, az egész tanév ennek jegyében telik. Egy túrát is szerveztek 50 év 50km címmel és ezt az 50km-t több etapban teljesítik. Kettőre én is elkísértem a csapatot, természetesen Majával és Mikivel együtt. Mi szoktunk a Mecseken bóklászni de sajnos csak néhány bevált útvonalat ismerünk. Szóval kaptam az alkalmon ismereteim bővítésére. Voltunk Tettyén egy általam eddig nem ismert ösvényen. Két hete pedig a Tubesre mentünk. A Mandulásból indultunk vagy 200 gyerekkel, a fölfelé tartó ösvényen hosszan kígyóztak a kölkök, igazán nem mindennapi volt a látvány. (Az erdő állatait azóta önkéntes állatpszichológusok kezelik.) Útközben már virágzó medvehagyma ligeteken mentünk keresztül. Ilyenkor már nem ehető de a szag az összetéveszthetetlen. A lányok csinos csokrokat szedtek a virágokból, így utána már tudtam, hogy ha elbóklásznának szag után tutira megtalálom őket. Fölmásztunk a kilátóba és láttuk a Badacsony tetejét. A legszebb helyen lakunk a világon, erről ismét meggyőződhettem. A bámészkodás után a nagyok még mentek tovább, mi visszavittük az 1-2. évfolyamot a Mandulásba, majd busszal vissza a sulihoz. Majától mindenki el volt ájulva, hogy végig bírta ezt a távot. Rettenetesen élvezte. Nála jobban talán csak Miki érezte magát aki pillanatok alatt összebarátkozott Ádám osztálytársaival és egész úton úgy néztek ki mintha mindig is oda tartozott volna.

Az ovisaim is voltak a szokásos tavaszi kiránduláson. Idén az óvoda Álmosvölgybe ment. Ádám még apró korában egyszer már voltak, akkor is nagyon jól érezték magukat. A mostani kirándulásról a gyerekek beszámolója:
"ANYA NAGYON JÓÓÓÓ VOLT!!! Jovagoltam eeeekora naaagy jovon! Én meg íjaztam! Nem ültem föl a puputevére! Az nagyon magas volt! El tudtam dobni a tábláig! A Kiaja mejett üjtem!"
És volt még pár dolog amit nem értettem mert egyszerre beszéltek.
A kirándulások után általában annyit szoktam megtudni, hogy busszal mentek, naggyal (ez lényeges), néha a busz színét is. Természetesen mindig nagyon boldogan érnek haza de érdemi információval nem szoktak szolgálni, élménybeszámolót pedig még sosem hallottam tőlük. Szóval mindig az óvónénik fényképeiből tájékozódtam. A képek most is klasszak. Az alig 1 méteres lányom egy normál méretű lovon ült és a puputeve tényleg nagyon nagy volt.