Vasárnap reggel fél 6, Maja hangját hallom:
- Anyaaa hol a távirányító? - (mitoménmérnemalszol - szerencsére nem vagyok még eléggé ébren ilyen bonyolult dolgok megfogalmazásához). Próbálom kinyitni a szemem, meglátom az órát és gyorsan visszacsukom. Amíg azt hiszi alszom, csöndben fekszik mellettem és én még nyerek pár percet. Aztán megtalálja egyedül is a távirányítót, nem nagy dolog ott van az asztalon.
- Anya kapcsosz nekem Bogyó és Babócát? - (persze az újabb 20 perc nyugi)
- Kapcsolok.
Mire sikerül már a fiúk is mellénk telepedtek (ugrott a 20 perc nyugi) kezdődik a kinek melyik takaró nem kell és különben is ééééén akartam anyaaaaa mellééééé feküdni, neeeeem lááááátom a téééévéééét vonyítós műsor. Az első mese végére mindenki elnyugszik, de melyik legyen a következő a mese, újabb veszekedés majd a vesztes vonyításától úgysem hall senki semmit. Valahogy 7 óra lesz, egyre többször hallom az "anya reggelizzünk" szavakat. Felkelek és próbálom kiterelni a bandát az ágyból, mert amíg nem ágyazok be nem tudnak az asztalhoz ülni (többfunkciós nappaliban ez így működik). Röpke 20 perc múlva már a konyhában vajazom a kenyereket és arról ábrándozom, hogy talán egyszer anyák napján ezen az egyetlen napon az évben én kapok reggelit. De ez nem az idei év lesz, apa is roppant mód el van foglalva valamivel a lakásban is alig látom (ugye nem is olyan kicsi ez a palota). Mindenki kap reggelit, apa is. Leülnék én is enni, addigra már mindenki kész. Az első harapás után rögtön jön az első igény, mert a fogkefére fogkrém kell. Aztán úgy 20 perc múlva már sikerül is megennem azt az egy szelet kenyeret és utána gurítani a kávém ami megint kihűlt.
Ebédet nem főzök mert a hűtőben még van elég maradék, nem érdekel a vasárnap ez az én napom legalább ennyi had jusson nekem a szabadnapomból. Apa fél 9 körül elmegy dolgozni, én elfoglalom magam egyéb tenni-venni valóval, majd kicsit később irány a játszó. A bicikliről galád módon lebeszélem a bandát mert lóg az eső lába (ami persze aztán egész nap nem esett) és semmi kedvem 10 perc múlva visszavonszolni a ménest (értsd. 3db bicikli).
A játszó mostanában már igen jó hely nekem is mert a kölkök már jól megvannak nélkülem, együtt fötrik a homokot, hintáznak, labdáznak én pedig olvashatok. Ha igény van rám azt úgyis meghallom. Szóval így olvasgatok magamban mikor Miki áll mellém egy csokor pipitérrel és boldog anyák napját kívánva átadja. Levegőt alig kaptam a meglepetéstől mert én egy szóval sem mondtam nekik, hogy milyen nap van. A mamákat is másik napon tudtuk köszönteni. A gyereket megölelgettem, megpuszilgattam, rögtön a nyomában Ádám is jött egy újabb csokorral, ő is megkapta a pusziját. Hazafelé Miki kérdezte, hogy otthon odaadhatja-e a többi ajándékot és a verset is. Siettünk haza.
Aztán elém álltak és elmondták az oviban tanult verset csak nekem* és odaadták az ajándékot amit erre a napra készítettek. Sírtam.
*A mi ovinkban nincs külön anyák napi műsor. A gyerekek készülnek, egy nagy borítékba kerül az ajándék és a vers. Ezt hozzák haza pénteken, hogy vasárnap apa segítségével itthon köszöntsenek. Én szeretem ezt a rendszert. Utálok nyilvánosan bőgni és bocs de az egész műsorból úgyis csak az én kölköm verse érdekel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése