2025. június 22., vasárnap

Ballagás, búcsú, ajándék

A legkisebb is elballagot. És életünkben először vártuk és készültünk és izgultunk, hiába egy lánnyal egészen más ballagni is. Most nem csak nekem volt fontos a cipő, a frizura, ruha, virág és egy csomó hasonló apróság. 

Múlt héten olvastam először valami énekes könyvről de nem tűnt érdekesnek vagy fontosnak, át is ugrottam. Aztán a tarisznyából előkerült valami ami a helyére rakta a kihagyott infót:

Később megtaláltam az egyik cikket is, írója nem volt elragadtatva az ajándéktól. Én se.

Vannak benne dalok amik nekem ismerősek mert valamikor a múltban hallottam de, hogy a lányomnak a világon semmit nem jelent az tuti. Fel nem foghatom ki volt az aki úgy gondolta egy alig használt 14 éves örül, netán értékeli azokat a dalokat amihez semmi kapcsolódása. Van köztük olyan régi, amit már akkor énekeltek amikor én még pajzán gondolat sem voltam. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ez a korosztály csak akkor énekel ilyen dalokat ha muszáj, pl: énekórán. Mi még énekeltünk kiránduláson, papírgyűjtés közben, táborból hazaérve a vonaton, címerező táborban stb. Ez a korosztály már hangszóróval közlekedik és esetleg mellette énekel, amíg a buszmegállóban az irigy nénik hagyják őket. Szóval egy havi mobilnet előfizetés sokkal praktikusabb és hasznosabb ajándék lett volna és lehet olcsóbb is.